A Hunyadi-szigeti tanösvényen járva egyszerre jut eszünkbe a középkori lovagregények mesebeli tája, az angol romantika rémregényeinek misztikus erdői és persze a Jókai-féle Senki szigete valahol a Duna közepén. Puha zöld függönyök, boltíves növénykapuk, végtelen madárcsicsergés és csend, ráadásul mindez a főváros egyik rejtett pontján, a Hárosi-öböl szigetein – ahová ember nem vagy csak ritkán léphet be.
Egyre kevesebb olyan hely van a városban, ahol a saját szépségében, érintetlenül látjuk a természetet – a Hárosi-öbölnél lévő Háros-sziget és kis testvére, a Hunyadi-sziget pont ilyen. Ember nem vagy csak nyomós indokkal léphet a területre, amit a fákra feltekeredő és a földet szőnyegként beborító vadszőlő tesz regényessé. A fővárosi Duna-szakasz déli részén egykor három önálló sziget volt, de amikor az 1911-es folyamszabályozás következtében a szigetek Kis-Duna felőli részét feltöltötték, kettő közülük – a Háros és a Hunyadi – félszigetté vált.
A Háros-sziget – amit a Hunyadi tanösvényről is látni lehet – egyébként az 1838-as nagy árvízben elpusztult Al- és Felháros falvak után kapta a nevét, de előtte volt már Fácános- és Csőt-sziget is. Fácános azért, mert az ártéri növényzet jó otthonnak bizonyult a fácánoknak, Csőtnek pedig egy Árpád-kori falu miatt nevezték. Nem véletlen, hogy a szőlőindákról a középkori kolostorok kacsokkal befutott romjai jutnak eszünkbe: a Háros-szigeten állt egykor a premontrei szerzetesek monostora, ami a török támadások során elpusztult, maradványai a növényszőnyeg és a hordalék alatt nyugszanak.
A szigeteken szőlőműveléssel foglalkoztak, ennek elvadult verziója formálja ma is a tájképet, úgyhogy a puhafás ligeterdőt behálózó vadszőlőfátyol már-már trópusi esőerdőt varázsol a területből. És ez a fátyolvegetáció az, ami igazán híressé teszi a helyet. A Hunyadi-szigeti tanösvényen sétálva különös az atmoszféra, már csak azért is, mert mi magunk sem tudjuk eldönteni, pontosan milyen tájon is járunk.
Néha azt várjuk, hogy a vadcsapásokról elénk lépjen egy őz, néha meg azt, hogy az eperfák közül az Artúr-mondakör különös lényei. De ami még ennél is furcsább, az a fás részeken itt-ott felbukkanó katonai járművek, pontonhidak és elhagyott „dácsák” képe, amik sokkal inkább egy furcsán elhagyott, disztópikus világba repítenek.
Joggal merül fel a kérdés: ha a Hunyadi-sziget ártéri vadonjába nem léphetünk be csak úgy, és az embereket igyekeznek távol tartani tőle, akkor hogy lehet itt mégis ennyi emberi emlék? A Hunyadi-szigeten 1928-tól hidász- és utászalakulatok állomásoztak, a gépek javítása is itt folyt, míg a szomszéd telken a Horthy-lovarda, a későbbi Hunyadi laktanya működött. A terület a hadsereg kezelésében volt, és pont ennek a valaha volt szigorú védelemnek köszönheti azt, hogy megmaradt rajta az ártéri világ.
A szigetek közül egyedül a Hunyadi látogatható, itt a Honvéd Sporthorgász Egyesület alakított ki gondozott tanösvényt, amit előre egyeztetett időpontban és leginkább csoportosan, vezetéssel mi is bejárhatunk. A Hunyadi-szigetet lelkes környezetvédők kezdeményezésére nyilvánították védetté, mert ilyen fátyolvegetáció a Duna vízgyűjtő területén csak itt található.
Ma Natura 2000-es terület, vagyis a közösségi jelentőségű természetes élőhelytípusok, a növények és a vadon élő állatok védelmével biztosítja a biológiai sokféleség megóvását. Sétánkat az ártéri ligeterdőkre jellemző fák övezik: fehér nyárfák, fűzfélék, eperfák és szilfák. A táj annyira érintetlen, hogy ha egy-egy fa kidől, akkor az visszakerül a körforgásba: helyén új magoncok nőnek, a törzse pedig elporlad.
Nemcsak őzek, hanem esetenként vaddisznókonda és hód is mászkál a szigeten, bár ami igazán meghatározó, az a madárvilág. Ez a védett és vadregényes táj tényleg olyan, mint egy regényhelyszín, ahol szinte várjuk, hogy a fátyol mögül maga Artúr király vagy a kerekasztal bármely lovagja lépjen elő.
Mielőtt felkerekednétek, mindenképpen egyeztessetek időpontot a Honvéd Horgászegyesülettel, a 06 1 226 0044-es számon. Csak csoportokat fogadnak, az ingyenes túrákat mindig szombaton délelőtt szervezik.
