A Centrumbusz 1985-ben jelent meg Budapest közlekedésében, a Volánbusz ezzel a járattal egészítette ki a frissen átadott Ferihegy 2 terminál szolgáltatásait. Az Ikarus-gyár külön erre a célra tervezte, és 260.32R típusjelzéssel látta el az autóbuszokat, melyek a Ferihegyi repülőtér és az Erzsébet tér között szállították az utasokat. A Centrumbusz flottájának járművei a 80-as évek közepén a modern hazai vállalati vizuális kultúra előfutárai voltak.
A Légiközlekedési Kulturális Központ az Aeropark repülőgépmúzeum üzemeltetőjeként – a BKV és a Volánbusz mellett – az ország legnagyobb Ikarus nosztalgiabusz-flottájával rendelkezik. Ebbe a sorba illeszkedik a most elkészült Centrumbusz, amelynek nosztalgiajáratain az utasok a 80-as évek retró hangulatát idézhetik fel. A Centrumbusz célállomása a ferihegyi repülőmúzeum lesz, amely az elmúlt évben rekordszámú, 100 ezer látogatót fogadott – közölte az LKK.

Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!
Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.
Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!
hirdetés
