A túra kezdő- és egyben végpontját nem nehéz megtalálni. A Kismaros és Nagymaros között Kóspallag felé tartó bekötőút vezet Törökmezőre, ahol egy minden jóval, sőt még többel is felszerelt turistaház vár bennünket. Van hideg- és melegétel, italok és kávé, bent hely bőséggel és kint is, a teraszon. Az épület mellett kalandparkot és erdei játszóteret találni, de ami igazán leveszi az embert a lábáról, az a miniállatkert. Bár nem nagy, mégis sokféle állat él itt, ráadásul rendezett körülmények között tartva. A nyuszik papagájokkal, a vízidisznók a marával élnek együtt, a többiek viszont – a görények, a szurikáták, az ormányos medvék, az emuk, a pávák – saját fajtársaikkal, a kacagójancsi és az aranyfácán pedig egyedül. Az összes állat barátságos, érdeklődő, van, amelyik mintha tudná, hogy fotózzák és pózolgatna hozzá. Épp ezért nehéz továbbmenni innen, pedig ez még csak a kiindulópont.
A túra legnagyobb előnye, hogy rendkívül változatos, mindössze a nagy sziklák hiányoznak, egyébként pedig haladunk sűrű és kevésbé sűrű erdőben, településen, mezőn és fennsíkon, ami viszont a leggyakrabban keresztezi az utunkat, néhány tó, patak és forrás. Vizes helyekből feltűnően sok található a körtúrán, és ha éppen akkor jövünk ide kirándulni, amikor az előző napokban esik az eső, akkor nemcsak hogy sár van, de jelentősen felduzzadnak ezek a vizek, ami a rajtuk való átkelést megnehezíti. De ettől csak még kalandosabbá válik az út, már ha valaki annyira szereti az ilyesmit, mint a barátaim és én.
Bár a legelején, egy nagyon rövid szakaszon a zöld jelzés az irányadó, hamar a Hétvályú-halastónál találjuk magunkat, amiben fürdeni tilos, horgászni szabad, és ahol becsatlakozunk az Országos Kéktúrába, vagyis innen a kék jelzésen haladunk tovább. Szántóföld mellett visz az utunk, látni a Börzsöny legmagasabb csúcsait, majd egy éles balkanyar jelzi, hogy begyalogolhatunk az erdőbe. Az erdőből Kóspallagra vezető úthoz jutunk ki, ennek mentén sétálunk be a hangulatos község központjába, ahol színt váltunk, és innen már a piros jelzést követjük.
A Kóspallagról a Törökmező turistaházig visszavezető út az izgalmasabb, aminek nagy része a Kis-Hanta-patak völgyén vezet keresztül. Nem is akárhogy, ugyanis az út erre-arra kanyarog, és többször át kell kelni a vízen is, ami ottjártunkkor alaposan fel volt duzzadva, emiatt a normális esetben kényelmesen használható átkelőhelyek némelyike víz alá került, ezért új átkelőpontokat kellett helyettük találni. Bár nem könnyű, de azért lehet találni. Egyik-másikhoz kell némi kalandvágy, mert volt, hogy egy kidőlt fatörzsön kellett átkúszni a túlpartra, vagy egyensúlyérzék, mert billegő és/vagy csúszós köveken kellett ugrálni, hogy a haladási irány oldalán találjuk magunkat. Bár a végére nyakig sárosak lettünk, mégis ez a szakasz volt a túra legjobb része. És nem kell megijedni, ha nincs eső, a túra vizes helyei is szelídek és kezelhetők.
A Toronyalja-horgásztó a következő állomás, itt köszönünk el a vizes helyektől. Ez a tó magánterületen fekszik, körbekerített, így nem lehet a partjára lemenni, mint a túra eleji Hétvályú-halastónál. Úgyhogy felesleges itt sokat időzni, továbbhaladunk, amíg el nem érjük az egykori pálos kolostor romjait, ami egy kis megpihenésre tökéletesen alkalmas terület. Nyugodt, csendes, meghitt. Innen viszont már nincs messze a végállomás, könnyű sétagalopp az út hátralévő része, egyetlen meredek, lefelé vezető szakaszt leszámítva, ami ugyan nem hosszú, ellenben minden lépésre figyelnünk kell. A leérés viszont felér egy nagy-nagy fellélegzéssel, de ekkor még nem terülhetünk ki, mert egy pár perces séta innen még mindig hátravan. De azt már – ahogy mondani szokás – fél lábon is teljesíti az ember, pláne hogy tudja: a végállomáson várnak ránk a miniállatkert cuki lakói.
