We Love Budapest: Egyik kollégám nemrég látta a Kojotot, és arról számolt be, hogy nagyon sokan voltak a filmen, ami azt jelzi, hogy nagy az érdeklődés. Valóban az? Te hogy érzékeled? Elégedett vagy az eddigi nézettséggel?
Gauder Áron: Örömmel hallom, hogy sokan voltak. A nézettség 10 ezer körül jár a mozikban, ez ugyan nem túl sok, de majd lesz több is. Csak mostanában kezdek belelátni a forgalmazás, a marketing és a mozik világába, elég komplex dolog, nehéz viszonyítási pontot találni. A lényeg, hogy minden egyes nézőnek nagyon örülök.
WLB: Vannak olyan vetítések, ahol a filmet közönségtalálkozó követi. Mik a tapasztalataid? Értik a nézők a film üzenetét, hogyan csapódik le bennük?
G. Á.: Erre a kérdésre már könnyebb válaszolnom. A visszajelzések nagyon jók. Sokan kommentelnek, üzennek vagy hívnak, és ez jó érzés. Ezért is nagyon élvezem mind a vidéki, mind a budapesti közönségtalálkozókat. Az emberek lelkesek, sokat kérdeznek, megfogalmazzák a saját véleményüket a film alapján.
WLB: A film több indián mesét fűz egybe, és így ad egy verziót a világ keletkezésére. Miért pont az indián mítoszokhoz nyúltál vissza? Mi a kapcsolódási pont hozzájuk?
G. Á.: Az indiánok világával már nagyon régóta foglalkozom. 1992-ben voltam először táborozni a „magyar indiánokkal”, és ez azóta is tart. Ennyi idő alatt elég közelről megismertem az indián népek kultúráját, dalait, meséit. Ez volt előbb, majd később jött a film ötlete.
WLB: A filmhez köze van Cseh Tamásnak és Bereményi Gézának is. Előbbi mondta fel azokat a meséket, amikből dolgoztál, utóbbi pedig a forgatókönyv megírásából vette ki a részét. Neked mi a viszonyod hozzájuk?
G. Á.: Cseh Tamást személyesen ismertem, együtt táboroztunk, amíg élt. Ő volt a magyar indiánjáték atyja. Sok mesét hallottam tőle, a két korábbi kojotos kisfilm két ilyen mesét dolgoz fel. Bereményi Gézát pedig a Radnóti Színházból ismerem, bár azt is tudom róla, hogy ő is járt fehér emberként a táborban, még mielőtt én odakerültem. Vele az Apacsok című darabban dolgoztunk együtt. Kovács Krisztina volt a dramaturg, Géza írta a szövegkönyvet, Török Feri rendezte, én pedig a háttérvetítést készítettem.
WLB: Amikor elkezdtél dolgozni az egész estés Kojot filmen, akkor már biztos volt, hogy a Cseh Tamás által felmondott mesékből indulsz majd ki?
G. Á.: Már régóta voltak képek a fejemben arról, hogy hogyan nézne ki az indián világ rajzfilmen, de a kezdőlökést az adta meg, amikor Császár Bíró Éva, Tamás özvegye megemlítette, hogy A csillagokkal táncoló Kojot meséit Tamás felmondta egy CD-re, és ha akarom, akkor ezeket használhatom. Így kezdtük el Temple Rékával a Kojot és a szikla kisfilmet, aminek a narrátora Cseh Tamás volt.
WLB: A film központi alakja Kojot, a prérifarkas, ez a kicsit Lokira emlékeztető figura. Ki ő a filmben, mit jelképez, ez a figura mit képvisel az indián mitológiában?
G. Á.: Kojot egy tipikus trickster (szélhámos, trükkmester). Tényleg hasonló karakter, mint Loki, Lucifer, a ravaszdi róka vagy a lúdvérc. Ő a nemi vágyat, a torkosságot, az irigységet képviseli, de meglepő módon néha másokon is segít, bár nem feltétlenül szándékosan. A filmben ő képviseli a teremtő tudatalattiját, aki felett nincs hatalma, és aki szintén teremtő erővel bír. A Kojot figurája a dinamizmust hozza be a teremtésbe.
WLB: A film zárása hiánytalanul pozitív, akár még naivnak is nevezhetjük, bár nagyon jó szándékú ez a naivitás. Miért döntöttél e befejezés mellett, pláne úgy, hogy biztos van, aki azt mondja majd rá, hogy ilyen a valóságban nem fordul elő…
G. Á.: Lehet, hogy naiv, de mivel szerintem van remény, ezért ezt mindenképpen szerettük volna megmutatni. Egy ideig az volt a terv, hogy két befejezést csinálunk: egy pesszimistát meg ezt, és random játsszák majd a mozik a két verziót. Izgalmas lett volna, hogy a közönség egyik fele nem ugyanazt a filmet látja teljesen, mint a másik. Sajnos ez az elképzelés végül megoldhatatlannak bizonyult.
WLB: Egy animációs film sokáig készül, pláne egy egész estés, amilyen a Kojot is. Milyen nehézségekkel kellett menet közben szembenézni, mennyi ideig tartott a munka?
G. Á.: Összesen nyolc évig. Ez valóban hosszú idő, de a zöme arra ment el, hogy összehozzuk a finanszírozást. Először csak a forgatókönyv fejlesztésére kaptunk pénzt, de a gyártásra már nem. Próbálkoztunk Kanadában és Franciaországban, de hiába. Közben persze zajlottak az előkészületek és készültek a figuratervek. Amikor Andy Vajna halála után felállt az új kuratórium, akkor már egy nagyon jól előkészített anyaggal pályáztunk, meg is kaptuk a támogatást. A tényleges gyártás csak ezután következett, kábé 3 évig tartott.
WLB: Tanítasz a Budapesti Metropolitan Egyetemen, és látod a következő animációs filmes generációt. Milyen általános kép alakult ki benned róluk?
G. Á.: Nagyon sok tehetséges fiatal jelentkezik hozzánk, évente nagyjából 15-20 ember, aki tényleg nagyon jó, és még egyszer ennyi, aki szintén ígéretes. Érdekes módon egyre inkább a lányok dominálnak. Három év után 3-4 jó film készül csapatmunkában, és ezek aztán a fesztiválokon is elég jól szerepelnek. Ami talán még fontosabb, hogy akik végeznek, ők utána simán el tudnak helyezkedni a magyar animációs cégeknél.
WLB: A magyar animációnak szép hagyományai vannak, és ha innen nézünk rá mind a képzésre, mind a lehetőségekre és a tehetségekre, milyen lehet a magyar animáció jövője?
G. Á.: A magyar animáció szerintem is tényleg nagyon jó. Jankovics Marcell hosszú ideig uralta az egész pályát, most pedig épp egy generációváltás zajlik. Csak egész estés filmből a közelmúltban volt a Ruben Brandt, most itt a Kojot, a Műanyag égbolt című sci-fi, és hamarosan érkezik a Kék Pelikan. A rövidfilmeket fel sem tudnám sorolni, annyi készül. És vannak még nagyon jó sorozatok is, mint például a gyerekeim kedvence, a Kuflik. Ha ezek el is tudnának jutni minél nagyobb közönség elé, akkor minden kerek lenne.
