Hiába ismerjük úgy Budapestet, mint a tenyerünket, a főváros folyton bebizonyítja, hogy nem hiába tartják az egyik leggyönyörűbb világvárosnak. Egy napsütötte délután érkeztünk meg a Vigadó tér Duna-parti korzójára, melynek kikötőjébe nemrég újra visszatért a hajós vacsorák, a nyáresti koktélozások és a felejthetetlen rendezvények koronázatlan királynője, az ikonikus Spoon the Boat. Felfrissült enteriőrrel, vadiúj konyhával, remek fogásokkal, pazar koktélokkal, egy télikerttel és két hatalmas terasszal vár ránk az extravagáns állóhajó, ahol nagykanállal élvezhetjük az életet, miközben a főváros legszebb helyszíneiben – a Budai Várban, a kivilágított hidakban vagy a Várkert Bazárban – gyönyörködünk.

A Spoont több mint 20 éve tartjuk számon Budapest egyik ikonikus helyszíneként, érdekessége, hogy korábban egyszerű teherszállító hajóként működött, majd a nagyívű átalakítások után nyerte el mai, extravagáns formáját.

Ahol újra és újra szerelembe eshetünk Budapesttel

A 2020-ban az Eventrend Group égisze alá került Spoon az utóbbi években kicsit csendesebben működött, rendezvényhelyszínként funkcionált, de idén a hajó újra megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt. Az állóhajó megőrizte figyelemfelkeltő és pazar kinézetét, de teljesen megújult gasztronómiával, fine bistro fogásokkal és à la carte étlappal vár minket.

„A Spoon extravagáns, túlzásoktól nem mentes étterem, terasz és lounge, amely szerethető és közérthető bisztrókonyhát kínál. A cél, hogy a Spoon az ide érkező vendégek számára a „kihagyhatatlan budapesti pillanatok” közé kerüljön, amelyről várhatóan nemcsak a magas színvonalú és minőségi szolgáltatás gondoskodik, hanem az egyedülálló panoráma is” – hangzott el az Eventrend részéről.

„A Spoon extravagáns, túlzásoktól nem mentes étterem, terasz és lounge, amely szerethető és közérthető bisztrókonyhát kínál. A cél, hogy a Spoon az ide érkező vendégek számára a „kihagyhatatlan budapesti pillanatok” közé kerüljön, amelyről várhatóan nemcsak a magas színvonalú és minőségi szolgáltatás gondoskodik, hanem az egyedülálló panoráma is” – hangzott el az Eventrend részéről.

A Spoonban pedig nemcsak nagykanállal élvezhetjük az életet, de garantáltan újra és újra szerelembe esünk Budapesttel a 360 fokos körpanorámának köszönhetően, a Budai Vár, a hidak, a Dunakorzó és a Várkert Bazár ölelésében. Nem véletlenül olvashatjuk a „Fall in Love with Budapest” szlogent a hajó több helyszínén.

Koktél a teraszon, vacsora a télikertben

A Spoon egyértelműen az a bakancslistás hely, ahová egyszer el kell menni, legyen szó jeles családi eseményről, vacsorarandiról, baráti vagy üzleti ebédről vagy csak egy laza koktélozásról a hajó panorámás teraszán.

A Spoont az egyedi lokáció és a látványvilág mellett az teszi igazán emblematikus hellyé, hogy 1600 négyzetméternyi vendégtér áll rendelkezésünkre. A két belső teremben a hatalmas belső ablakoknak és a kis lounge terasznak hála még a hidegebb évszakokban is zavartalanul adhatjuk át magunkat az gasztronómiai élményeknek vagy privát rendezvényünknek.

Tavasztól egészen késő őszig kinyitnak a panorámás teraszok, amiből rögtön kettőt is találunk a hajó fedélzetén:

„A Spoon hajó legbecsesebb része a terasz, mert szinte minden rendezvénytípushoz – az esküvőtől a céges ebédig – kifogástalan választás. Amíg a kulináris élvezeteknek hódolunk, addig nyugodtan megpihentethetjük szemünket a Budai Vár és a Lánchíd alkotta harmónián.”

„A Spoon hajó legbecsesebb része a terasz, mert szinte minden rendezvénytípushoz – az esküvőtől a céges ebédig – kifogástalan választás. Amíg a kulináris élvezeteknek hódolunk, addig nyugodtan megpihentethetjük szemünket a Budai Vár és a Lánchíd alkotta harmónián.”

A két terasz között bújik meg a télikert, mely egy varázslatos, minden oldalról ablakokkal határolt üvegterem. A hangulat hófehér, a fűtés és a hűtés a teljesen zárt termek kényelmét biztosítja, a panoráma pedig innen is felejthetetlen.

Kulináris élvezetek, nagy múltú séf

Ha ellátogatunk a Spoonra, a komplex élmény hangsúlyos elemeként felfedezhetjük a hajó gasztrokínálatát, mely olyan kozmopolita fine bistrót kínál, ami jól ötvözi a hagyományos magyar kortárs konyhát az aktuális nemzetközi kínálattal. A kifogástalan szezonális alapanyagokból felépített, viszonylag szűk menüsort gyorsan felszolgálni tudó étterem mellett a terasz bárja a bor-, sör- és koktélkínálat mellett külön bármenüvel és snackekkel vár minket.

A konyhát Kovács Árpád séf vezeti, aki a szakmai alapokat egy híres francia séftől, valamint a Bábelben, a két Michelin-csillaggal rendelkező Pesti István séftől tanulhatta meg. Élete eddigi legizgalmasabb kihívásának tartja a Felix Kitchen and Bar megnyitását, a Spoon hajón pedig az összes eddigi tapasztalatát kamatoztatni tudja. Jelmondatával pedig mi sem érthetnénk jobban egyet:

 „Mindig azt csináld, amit igazán szeretsz, mert abban tudsz igazán jó lenni!”

 „Mindig azt csináld, amit igazán szeretsz, mert abban tudsz igazán jó lenni!”

Nemzetközi fogások, magyar klasszikusok, pazar koktélok

A hagyományos fogásokat az olyan ételek képviselik, mint a gulyásleves házi csipetkével, de például a klasszikus libamáj pisztáciaszivaccsal és áfonyás coulival érkezik. A levesek közül az ázsiai vonalat a pho képviseli, de magyaros vonásként bátaszéki csirkemell adja meg benne az alaphangot.

Ha valami könnyedre vágyunk, akkor főételek közül a roppanós elemekkel tarkított Cézár salátát ajánljuk, a vegáknak a teriyakis tofu kedvez, de ha inkább tésztát ennénk akkor a parajos-lazacos papardellét semmiképp se hagyjuk ki!

Lehet a Spoon hajóról elsősorban nem a paprikás csirke jut eszünkbe, de ha szeretnénk megmutatni külföldi vendégeinknek a magyar ételek esszenciáját, vagy csak visszaidéznénk gyermekkorunk ízeit, akkor ez a fogás lesz a legjobb választás, amiből mi talán sosem ettünk még ilyen jót.

Ha az italok mellé szeretnénk egy kis kísérőt, akkor a snackételek közül válogathatunk, mi a ropogós David Chang szendvicsbe kóstoltunk bele, de a piri-piri rák is tökéletes kísérőnek bizonyult.

Ha pedig édes kényeztetésre vágyunk, akkor a szemet gyönyörködtető, már-már műalkotás számba menő panna cotta vagy csokoládémousse krémdesszerteket vétek lenne kihagyni.

Összességében fantasztikus délutánt töltöttünk a Spoon hajón, ahol a látványos ételek, a színes koktélok és a lenyűgöző panoráma hármasát egy csipet extravaganciával koronáztuk meg, ezt az élményt pedig mindenkinek erősen ajánljuk.

Címkék

Elérhetőségek

Spoon the Boat 1052 Budapest, Vigadó tér 3. kikötő Facebook-oldal Weboldal