Egyedülálló sikert ért el a Balatonic az egyik legnagyobb nemzetközi spiritversenyen, a The Global Spirits Mastersen, ahol egyedüli magyar tonikmárkaként három tételét is díjazták, melyekből az egyik egy igazi újdonság, amely rögtön aranyérmet nyert. A nemzetközi trend is azt mutatja: a tonikok már régen túlléptek a klasszikus gin-tonikok világán, és sokkal több lehetőség van bennük, mint hinnénk.

Április 5-én publikálta a The Global Spirits Masters The Tonic & Mixer Masters 2023 verseny eredményeit a The Spirits Business magazin, melyben egy sokak számára ismerős névvel találkozhattunk. A prémium spirit-forward tonikmárka, a Balatonic mindhárom, versenyen nevezett tétele rangos nemzetközi elismerésben részesült, melyek közül legújabb termékük, a Signature Edition Kaffir Lime rögtön aranyérmet szerzett. A nemzetközi bár- és koktélszakma egyre fontosabb elemei a tonikok, népszerűségük az utóbbi időben egyre csak nő.

A Balaton ihlette, egy nyári este alkotta

Sok hazai és külföldi mixerkülönlegesség kóstolása után arra jutottak a Balatonicnál, hogy bizony hiányzik egy olyan tonik a kínálatból, amely semmilyen irányba nem viszi el az alapitalt, hanem egyszerűen felerősíti, kiemeli annak saját ízjegyeit.

Egy olyan tonikot alkottunk, amely tisztaságával a könnyed nyári esték, az igényes baráti összejövetelek és a színvonalas éttermi és éjszakai bárélet valódi ikonjává képes válni” – ez Sebestyén Norbertnek, a Balatonic alapító tulajdonosának rövid bevezetője a márkáról, mely mára Magyarország mellett több európai nagyvárost is meghódított már.

A nemzetközi siker

A napokban publikált eredmények is azt mutatják, hogy bizony egy újabb magyar márkára lehetünk büszkék, hiszen a Balatonic egy nagyon erős és rangos nemzetközi mezőnyben tette le a névjegyét. A márka Signature Edition Kaffir Lime termékét arany-, a Bar Edition és az Original Edition termékeit pedig ezüstéremmel díjazta a szakma.

„A Balatonic Signature Edition Kaffir Lime édeskés és enyhén citrusos jegyekkel rendelkezik, a kortyban magával ragadó érzés fokozódó szárazsággal párosul. Keserű, mégis aromás, kellemes és illatos... Ízében könnyed fűszernövények dominálnak, enyhe ásványossággal, leheletnyi édeskés befejezéssel” – mondta a nemzetközi zsűri az aranyérmes termékről.

A versenyen több évtizedes tradíciókra visszanyúló tonikmárkákkal mérte össze tudását a magyar brand, és az eredmény azt mutatja, hogy jó úton járnak.

A világ legrangosabb italversenye

A The Global Spirits Masters a világ egyik legrangosabb italversenye. A gondosan válogatott, profikból álló zsűri vakkóstolnak, majd különféle keretrendszerek alapján pontoznak. Az alkoholos italoknál megszokott és bevett szokás az ehhez hasonló versenyek rendezése, azonban a tonikok és az üdítőitalok egyre erősödő szerepe mellett a szervezők úgy érezték, hogy a The Tonic & Mixer Masters versennyel teret adnak a megmérettetésre ezen italkülönlegességek számára is.

„Nagyon nagy büszkeség bekerülni egy ilyen erős nemzetközi mezőnybe! Ráadásul legújabb termékünk rögtön aranyérmet szerzett, ami tényleg ritkaságszámba megy – főleg a kicsiny magyar piacról érkezve. Ez egy olyan elismerés, amely azt mutatja, hogy jó irányba haladunk, és ezt nemcsak a fogyasztók, hanem az italszakma legnagyobbjai is elismerik” – mondta Sebestyén Norbert.

Túl a gin-tonikok világán

Noha a gin-tonikok újra reneszánszukat élik, egy-egy tonik kinyithatja a kapukat a gineken túl más alkoholos italok előtt, és így izgalmasabbnál izgalmasabb újhullámos long-drinkek és koktélok születhetnek.

A vodka-tonik a legtöbb helyen már alapvetőnek számít, de egyre többször találkozhatunk rum-, mezcal-, tequila-, vermut- és whisky-tonikkal, míg alkoholmentes vonalon espresso- és matcha-tonikkal is. A Balatonic célja is hasonló: kikacsintani a klasszikus gin-tonik árnyékából és a fogyasztóknak új, izgalmas utakat mutatni. Aranyéremmel díjazott újdonságukat például kimondottan vodkához, de ginekhez és vermutokhoz is jó szívvel ajánlják.

Miért pont Balatonic?

Az alapítók célja az volt, hogy a név utaljon a termék és az ötletadók származására is. Számos nemzetközi név volt a tarsolyban, de 2020 nyarán a Balaton-parton üldögélve – és természetesen gin-tonikot szürcsölgetve – fogalmazódott meg Sebestyén Norbertben, hogy a magyar tenger miliőjének tagadhatatlanul van egy egyedi, varázslatos hangulata. 

Ráadásul a sors úgy hozta, hogy a kiváló szakmai partnerek és a gyártás is mind-mind a Balatonhoz kötődnek: így nem is lehetett kérdés, hogy az italuk neve hazánk egyik legszebb, leginspirálóbb helye előtt tisztelegjen.

Szinergiák keresése

A Balatonic elkötelezett a hazai gasztronómia értékeinek és különlegességeinek promotálása mellett, és folyamatosan keresi az új, izgalmas kooperációkat. Egyre több elismert magyar bartenderrel dolgoznak együtt, így például Szabó Zoltánnal is, aki a RumourBar menedzsere és a Balatonic Signature Edition Kaffir Lime arca is.
 
„Számunkra a tonik sokkal több egy italnál. Egy jól megkomponált tonik elsődleges feladata, hogy teret engedjen azon italoknak is, amikkel épp fogyasztani szeretnénk, legyen szó akár ginről, akár eszpresszóról” – mesélte Norbert az italról.

És valóban, az ízesített tonikok sokszor csak elnyomják egy-egy spirit illat- és ízjegyeit, de a Balatonic elsődleges feladata jó társként kiemelni és felerősíteni kedvenc italunk legkarakteresebb jegyeit. Szlogenjük pedig minden újdonságokat kereső számára garancia lehet: 

Semmi sallang. Csak tiszta tonik.”

Semmi sallang. Csak tiszta tonik.”

A díjazott hazai tonikmárkáról, a Balatonicról ide kattintva tudhattok meg többet.

Címkék

Elérhetőségek