2023 májusában Magyarországra látogat Dr. Jane Goodall, világhírű főemlőskutató, ENSZ-békenagykövet és aktív környezetvédő, akinek köszönhetően megtudtuk, hogy a csimpánzok sokkal közelebbi rokonaink, mint valaha gondoltuk volna. Egyetemi előadása egyben A remény könyve című kötetének Magyarországi bemutatója is lesz.
Dr. JaneGoodall, a környezetvédelem egyik legnagyobb szószólója, évtizedekkel ezelőtt, az afrikai vadon pusztulását látva kezdte meg utazásait, hogy felhívja a figyelmet a bolygónkat érintő problémákra, fogyasztói szokásaink környezetkárosító hatásaira, közös felelősségünkre és a megoldásokra. Az általa alapított és a nevét viselő intézet az évtizedek alatt jelentős környezetvédő szervezetté nőtte ki magát.
Az aktivista négy év után, idén ismét Budapestre érkezik a Central Könyvek és a Jane Goodall Intézet meghívására, hogy május 9-én az ELTE Lágymányosi Campusán, a nagyközönség előtt tartsa meg előadását, mely a tavaly megjelenő A remény könyve című kötetének bemutatója is egyben. Goodall személyében olyan előadóval találkozhatunk, aki egy élet kontinenseken átívelő tapasztalatait osztja meg közönségével, ám a tudós szemével látott globális összefüggéseket egy humanitárius szavaival közérthetően, cselekvésre ösztönözve meséli el.
„A remény sarkall kitartásra a viszontagságokkal szemben. Vágyálom, amelynek a megvalósulásáért azonban keményen meg kell dolgoznunk...”
„A remény sarkall kitartásra a viszontagságokkal szemben. Vágyálom, amelynek a megvalósulásáért azonban keményen meg kell dolgoznunk...”
– írja regényében Goodall. A remény könyvében – mely már elérhető a könyvesboltokban – a természetnek szentelt életútján szerzett tapasztalatait adja át, és beavat minket abba is, hogy miért rendületlen a természet világába és az emberiségbe vetett hite.
Tanösvényt is neveztek el róla, amiről itt írtunk korábban.
Az előadásra a jegyek már megvásárolhatók itt.