Ha azt gondolnánk, hogy egy állatsimogató pusztán annyit jelent, hogy hozzáérhetünk pár selymes bundájú nyuszihoz és zoocsemegével etethetjük a kecskéket, akkor erősen ajánljuk mindenkinek, hogy menjen el a Barka Állatsimogatóba Dunakeszin. Pimasz és kíváncsi kecskéket itt is etethetünk, de megnézhetjük a robusztus szürkemarhát, aki még egy autót is képes felborítani, a lovak szerelmesei kipróbálhatják a lovaglást, akit pedig a magyar háztáji állatok mellett az egzotikusabbak is érdekelnek, az megsimogathatja a zebut is. A „szórakozás” közben persze olyan infókat is megtudhatunk, hogy melyik állat a legmakacsabb, hogy a rackajuh félős, a ló egy nap akár 17 órán át is képes enni, míg a vízibivaly ugyanennyit képes lustálkodni.
Állatsimogatóban utoljára akkor jártam, amikor kisiskolásokat táboroztattam még évekkel ezelőtt, de valójában az is az állatkerti verzió volt, ehhez képest egy 5 és fél hektáros területen lenni rengeteg állattal, egészen új távlatokat nyitott. Budapestiként ritkán van lehetőségünk arra, hogy akár a lovak, akár a juhok, akár a szamarak – vagyis a haszonállatok – közelében legyünk és belelássunk abba, hogyan zajlik az élet egy tanyán, éppen ezért jó dolog az állatsimogatók megléte, mert amellett, hogy az állatok körül lehetünk, rengeteget tanulhatunk róluk.
Hacsak nincsenek otthon a kert végében kacsáink vagy földet túró malacaink, esetleg vidéken egy nagymamánk, akinél az udvarban kapirgálnak a csirkék, akkor érdemes kocsiba pattanni és elmenni egészen Dunakesziig, a Barka Állatsimogatóba, ami nincs is olyan messze a fővárostól.
A Barka tanya Dunakeszi határán van és annak ellenére, hogy mellette halad az M2-es, az autók zaját egyáltalán nem hallani, az állatokét viszont már annál inkább. Amíg Borsi Zsolttal, a tulajdonossal bejártuk a hatalmas területet, bőven hallottuk, ahogy kukorékol a kakas, hápog a kacsa, béget a bárány vagy röfög a malac, és persze a kutyák is elvakkantották magukat olykor, de egy nagyjából 450 db állatot számláló tanyán ne is álmodozzunk a puszták csendjéről.
27 fajta állatot találunk itt, mi nem fogjuk most mind felsorolni, de az aranyfácánon, a nyuszikon, a lovon, az alpesi kecskén, a merinói juhon át a mangalicáig és a házi vízibivalyig itt tényleg minden olyan állatot megtalálunk, ami egy tanyán ott lenne a házunk körül. Sőt, még annál is többet, mert van itt zebu, láma és strucc is.
Egy állatsimogató vagy farm leginkább az ovisok és kisiskolások körében örvend nagy sikernek, főleg, mert hozzá lehet érni az állatokhoz, lehet őket etetni, itatni, kefélni a szőrüket, de felnőttként is ugyanolyan jó élmény tud lenni, hogy ott vagyunk a közelükben. Bizonyos szabályokat azért itt is be kell tartani, és bármennyire is szívesen magunkhoz ölelnénk a kis nyuszikat vagy a bocikat, ezt inkább csak képzeletben tegyük, egyrészt mert az állatok nem játékszerek, megvan mindegyiknek a saját személyes tere, másrészt sosem tudhatjuk, mi az a pont, amikor annyira átlépjük a komfortzónájukat, hogy félelmükben esetleg nekünk támadnának.
A Barkában az állatok többsége hozzá van szokva az emberekhez, hiszen sokukat kicsi koruk óta itt nevelték fel, úgyhogy kíváncsian odamennek mindenkihez, hol csak úgy szaglászgatni, hol eledelt remélve. Bár a kecskék, birkák és baromfik gyakran szabadon mászkálnak, van jópár olyan jószág, akit csak karámon kívülről simogathatunk és vannak olyanok, akikhez viszont nem mehetünk oda – az állatok és a mi biztonságunk érdekében –, ilyen a mangalica és a szürkemarha is.
Egy ilyen tanyán az élet nemcsak játék és mese, reggel 6-kor már javában zajlik az etetés, itatás és a karámok takarítása és olyan eset is van, amikor éjjel kétóránként fel kell kelni megetetni a kis bárányt, mert az anyukája vagy ellökte magától vagy valamilyen oknál fogva nem tud enni. A Barkában – itt a tanyán a juhokat nevezik így, innen a név – ló volt az első állat, ugyanis 8 évvel ezelőtt lótartással indult a történet, amihez szépen lassan jöttek a kutyák, a juhok, két szürkemarha... és a végére összegyűlt az a tengernyi állat, amivel hatalmas szeretettel és energiával foglalkoznak Zsolték. Az egyes juhokat már hangról felismerik, de annyira tisztában vannak az állatok tulajdonságaival, hogy ha mondjuk egy bárány nem a nyájjal megy vagy a ló feltűnően sokat fekszik, akkor már tudják, hogy baj van.
A láma és a zebu kilóg a magyar haszonállatok sorából, ugyanis őket egy cirkusztól hozták el, ahol már nem tartottak rájuk tovább igényt, itt viszont jól érzik magukat, sőt, a zebu annyira nyugodt, hogy még fel is lehet rá ülni – ahogy a lovakra is, aki szeretne, sétalovagolhat a közeli erdőben. Mi most inkább csak simogattunk egy „nyugdíjas” – 25 éves – lovat, akit öreg kora ellenére sem vesznek ki a munkából, hogy megmaradjon az erőnléte és ne essenek össze az izmai.
Ahogy nekünk, úgy az állatoknak is vannak jó és rossz napjaik, és mindegyiknek megvan a maga furcsa személyisége. Míg a ló teljesen nyugodtan állt mellettünk, addig a kecske pimaszul ment a kamera felé, bökdöste a combunk és el nem mozdult mellőlünk, a liba pedig – teljesen jogosan – ránk sziszegett, mert kicsit közelebb mentünk hozzá, mint amit ő még eltűrt volna. A nyuszik simán hagyták, hogy simogassuk őket és amint leguggoltunk, egyből odajöttek hozzánk, a bociknak viszont kellett egy kis idő, amíg megszokták a jelenlétünk.
A Barka Állatsimogató minden hétvégén látogatható nyitvatartási időben, de ha kisiskolás csoportunkkal vagy baráti társaságunkkal szeretnénk az állatokhoz érkezni, akkor előzetesen is bejelentkezhetünk, emellett pedig lovas- és élménytábor is vár a gyerekekre. A tanya külterületen, Dunakeszi és Fót között található.
