Mindenhol, ahonnan egy vonat/hajó/busz indulhat
1948 – ekkor kezdte meg működését az Utasellátó Vállalat, amelynek elsődleges célkitűzése az állomásokon való intézményesített vendéglátás volt. Éttermekkel és úgynevezett restikkel (a francia restaurant szó szlenges rövidítése, amelyet mi a vasúti büfékre, kisvendéglőkre használunk) kedveztek az utasoknak, akik vártak a vonatra, lekésték azt, gyorsan bedobtak volna valami hideg/meleg ételt és/vagy kávét egy kedvezőbb árfekvésű helyen.
A vasútállomások egyébként is különleges hangulatát tetézték az Utasellátók: egy pályaudvar tele van érzelemmel. Érkeznek és a távolba robognak családtagok, szerelmek, szeretők... könnyek, mosolyok, ölelések színtere. Nyilván szükségeltetik a képletbe egy olyan nyugodt hely is, ahol van idő egy presszóra, egytálételre netán egy pikolóra (már ahol volt alkohol, mert sok szeszmentes Utasellátó üzemelt). Pontosan ezt a funkciót töltötték be az állami restik, amelyek a rendszerváltásig élték dicsőbb korszakukat.
A szabad verseny aztán mindent megváltoztatott. Az átalakult MÁV Utasellátó Részvénytársaság már mást hozott.
A szabad verseny aztán mindent megváltoztatott. Az átalakult MÁV Utasellátó Részvénytársaság már mást hozott.
Édes az a nosztalgia?
Ha bárkit megkérünk, hogy meséljen kicsit a múlt restijeiről, akkor nagyjából kétféle véleménnyel találkozunk: lelkendezve mesélnek a remek pörköltökről, a roppanós sült kolbászról finom kenyérrel, az Utasellátó feliratú Alföldi/Hollóházi tányérokról és arról, hogy bár mérgesek lettek, amikor automatákat is csináltak (lényegében mindenre, ami modernizált lett), azért volt, hogy az ikonikussá vált csokis rolót abból vásárolták meg a Nyugatiban, amikor már csak két perc maradt a gyors indulásáig. A másik vélemény szerint a restikben csak a naplopók időztek, ők maximum a mozgóárustól vásároltak gyorsan fogyasztható elemózsiát. És különben is, idővel le is züllöttek!
Az állomások tényleg igénylik az efféle várókat
Aztán elkoptak az Utasellátók, az állomásokon a mindent árusító, a Donald rágótól a cigarettáig érő repertoárral felpakolt trafikok vették át a szerepet. Jóval később pedig a látványpékségek, ökölnyi vastag, kenyérszerű, hagymával jócskán megpakolt pizzaszeleteket (ó, de jó is a vonaton egy hagymás-kolbászos kenyérlángost majszoló utastárs mellett ülni...) áruló büfék vették át az uralmat. Ha enni/inni/várakozni szeretnénk, akkor mindezt általában az állomáson kívül tehetjük meg, ha egyáltalán abban az idősávban nyitva van valami. Ez egy béna dolog, amit orvosolni kellene országszerte. Egyszerűen korlátozottak a lehetőségek, pedig egy jóféle restinek sokan örülnénk. Nem a késdobáló fajtából, hanem valami kulturáltabb kivitelben. Nem kell messzire menni, Osztrákföldön például alapvetés az ilyen egységek jelenléte. Hogy az olasz beülős trafikokról ne is beszéljünk!
Megérkezett a felmentő sereg?
Vissza az eredeti témafelvetéshez: a Batthyány téren, miután félrenéztük a helyzetet, kiderült, hogy tényleg Utasellátó nyílt. A maga modern valójában, hideg fényekkel, 21. századra hangolt választékkal (például chilis-marharagus lepény, gombás grillezett panini, cézársaláta, vega burger, óriás nutellás-banános palacsinta, füstölt lazacos-vaszabikrémes bagel) és a kinti felhajtás dacára odabent pici térrel. Ha például valaki éppen fizet a pultnál, míg egy másik vendég benyit a boltba, elég szűkösen lehet elférni, még nagy hátizsák nélkül is, de tekintsünk el az ilyen szőrözéstől.
Betértünk, mert kíváncsiak voltunk, ráadásul a fentebb említett nosztalgikus tények és képek születési dátumunkból kifolyólag nekünk is csak legendák, szülők és nagyszülők elbeszéléseiből és persze a Fortepanról tudunk tájékozódni. Teljesen egyértelmű, hogy a múltban nem voltak ilyen vakító LED-csíkok, spanyolos chorizo szalámi és vaszabi torma sem került szendvicsbe, az energiaital pedig a dupla kávé volt, viszont a próbálkozást nagyon értékeljük. Miért ne akarnánk beülni helyben valahova, amikor várakozunk, aránylag korán indulunk a dolgunkra, és valami melegre vágynánk (már reggel 6-tól nyitva vannak). A kávét egy szép Astoria géppel főzik, a forró csoki a pudingos formátum, nem minősül kakaónak. Csapolnak sört, mérnek minőségi bort is. Rövidital nincsen.
Bomba, kocka, roló
A Bambi és az Utas üdítők elmaradnak, de az Utasellátó bomba, kocka és a celofánba csomagolt roló itt élnek közöttünk. Tudjuk, hogy a minőségi trüffelkrém helyett maximum a tudni sem akarjuk, milyen állományjavítókkal felütött növényi krém dominál, de több generációnak ez az állag, íz és akár már maga a roppanás is egyenlő a boldogsággal, a békeidőkkel, a balatoni vonatozásokkal. A pultra kitett Utasellátó roló-doboz ezért hamar ki is ürül... jön az utántöltés.
Türelemmel és kedvességgel
Az említett, puding jellegű forró csokit „eszegetve” – mert tényleg kanállal kellett fogyasztani – öröm volt hallani, ahogy az érkező idősebbekkel kommunikáltak. Kedvesen, türelmesen, mindent értelmezően elmesélve, nyoma sem volt a fásult unottságnak, a foghegyről odaszólásnak. Ez pedig kifejezetten feltűnő volt már a saját kiszolgálásunkkor és az Utasellátóban tartózkodás egésze alatt. Reméljük, ez a jó szokás megmarad, tényleg nagyon udvarias személyzettel találkoztunk.
Régen minden... de legalább van!
Két vendéget kérdeztünk az új élményről, mindkettőjük még abból a generációból érkezett, amikor evidencia volt az Utasellátó. És igen, a múltidézés vonzotta be őket a Batthyány téri egységbe.
Attila: „Mindennap itt haladok át, de a HÉV-vel járok, és csak ma vettem észre az Utasellátót. A dizájn nekem nem tetszik, túl rideg, viszont a kávé kiváló volt, a kiszolgálás is kedves, az árak is elfogadhatóak. A csokis rolót sosem szerettem, de a restik hangulatát igen. Akárhogy is, jó, hogy van!”
Márta néni: „Hogy én mennyit vártam a Keleti peronján és az Utasellátóban! Nem kifejezetten rajongtam ezekért a helyekért, de a célnak megfeleltek, és legalább megvolt a lehetőség. Ma is Maglódon élek, a Keletiben nincs esély büfében várakozni. Bejöttem egy kávéra és megkérdezni, hogy lesznek-e még másik helyek is. Szerintem elbírná mindegyik vasútállomás.”
