Véletlenül szúrtuk ki az utcáról alig látszó, különös épületet, a Nieger-Valkó-kúriát, ami annyira levett a lábunkról, hogy kicsit nyomoztunk is utána. A romantikus-vadregényes kert közepén álló villa eklektikus, erődítményszerű, mintha csak egy sárkányos-kardozós fantasy díszlete lenne, de nem az. Megépítése óta magántulajdonban van, évtizedekig a Solymáron meghatározó Valkó család birtokolta, jelenlegi tulajdonosai viszont nem nagyon tudnak vele foglalkozni vele, mert túl sok pénzbe kerülne a felújítása, eladni pedig nem tudják. Bár a kúria nincs túl jó állapotban, de még így, az enyészet uralma alatt állva is lenyűgöző látványosság. Egy darab múlt.
Nieger Károly német festőművész – aki nem számított különösebben jelentős művésznek, elsősorban másolatokat készített, vagy nagy művészek képei nyomán alkotott – 1895-ben költözött Solymárra. Hogy mi okból, azt nem tudni. Mindenesetre bő 10 évet töltött itt, telket vásárolt, melynek közepére felépíttette a kúriát, mely már akkor feltűnést keltett ekletikusságával, erődítményszerűségével, teraszaival, kanyargó lépcsősoraival, és nem utolsósorban romatikus-buja kertjével. Nieger 1906-ban költözött el Solymárról, későbbi sorsáról – például arról, hogy hol és mikor halt meg – semmit sem tudni. Egy biztos csak: 1903-ban négy nagy méretű vászonképet készített a solymári Szűz Mária neve templom szentélyébe, és a hajó két boltozati szakaszát is kifestette.
Nieger Károly a villát elköltözése előtt eladta, méghozzá a Solymáron meghatározó erővel bíró Valkó család számára (akik akkor még W-vel írták a nevüket). A családfő, Valkó László szobrász volt, akárcsak kisebbik, szintén László nevű fia. A Nieger-Valkó-kúria falain látható domborművek, kőfaragványok és faliszobrok is az ő munkáik. Valkó László idősebb fia, Arisztid – akiről egy külön cikkben fogunk mesélni, annyira izgalmas élete volt – eredeti szakmája ügyvéd volt, de mint régész szerzett magának elévülhetetlen hírnevet. Mint a fia, Valkó Attila elmesélte nekünk, a villa kertje tele volt vaskori, római kori és Mátyás kori emlékekkel, amiket az édesapja tárt fel, később ezekből múzeumot is nyitott a villán belül.
A múzeum az 1930-as évek elejétől 1988-ig várta a látogatókat. Mint Valkó Attila elmesélte, a csoportok mindig vasárnaponként érkeztek az édesapjához, aki alig bírta kivárni az ebéd végét. Ahogy végzett, már pattant is fel és ment, hogy az egyik, műemlékekkel telezsúfolt, földszinti nagyszobában körbevezesse a vendégeket és közben meséljen.
De a ház nemcsak az udvarban is elszórtan látható műemlékek miatt vált szimbólummá Solymáron és környékén, hanem azért is, ahogy kinézett, a különlegessége miatt. Mindenki ismerte, és gyakran elsétált arra, csak hogy láthassa, megnézhesse. Belül egyébként nem köszönt vissza a ház külsejének furcsasága és kivételessége, teljesen szokványos elrendezésű és berendezésű emeletes lakóház volt.
Amikor a Valkó család az 1980-as évek végén eladta a házat, a kúria dicsőséges szép napjai leáldoztak. Egyik tulajdonos követte a másikat, volt, hogy az épület nem is lakóházként funkcionált. Viszont senki nem foglalkozott az állagmegőrzéssel, ellenben az épület ekletikusságán egyik-másik tulajdonos módosított, méghozzá a rossz irányba. Az a néhány apró átalakítás is, ami 1990 után történt a házon, sem javított a helyzeten. Persze különlegességén ezek a változtatások sem tudtak igazán sokat rontani. Végül az épület lakatlanná vált – meg aztán lakhatatlanná is – és így áll ott már hosszú évek óta. A felújítása horribilis összeget emésztene fel, ami a ház eladását is megnehezíti.
Ráadásul egyik oldalán ott a vasútpálya meg a solymári vasútállomás, a másikon pedig a gyorsforgalmi út egy körfogalommal, vagyis zaj tekintetében sem olyan vonzó már a környék, mint régen, hiába ölelik körbe a Nieger-Valkó-kúriát fák és bokrok, amik miatt kintről alig látszik belőle valami. A Vasút utca 2. szám alatti házat és vadregényes, hatalmas kertjét egy nagy kőkerítés zárja el a külvilágtól, ám egy pontján lyuk, vagy inkább rés tátong a (kő)pajzson. Így oda bárki bemehet, szétnézhet és lőhet pár fotót is a házról. Megérdemli, mert még az enyészet martalékaként is annyira szép és különleges.
