Lengyel András festő és tervezőgrafikus február 5-én töltötte be a 71. életévét, a mai napig aktív képzőművész. A Ludwig Múzeum előtte tisztelgő, …minden fent van a felhőben… című kiállítása Lengyel páratlanul gazdag életművét tekinti át, melyben a festményektől kezdve a fotóalapú sokszorosított grafikákon át az ún. mail art művekig minden megtalálható, és ezt a sokféleséget egyetlen tevékenység, a szemlélődés határozza meg. A február 3-án nyitott tárlat május 28-ig tekinthető meg.

A bejárat melletti falon egy idézet olvasható Lengyel Andrástól, ami az egész életművét meghatározza:

bámészkodom, tehát vagyok.

Ez a bámészkodás, vagyis szemlélődés Lengyel egész élet- és művészetfelfogását meghatározza a kezdetek óta egészen a mai napig, az életművét átfogó kiállításon még egy idei mű is helyet kapott. Az e tevékenységet a 70-es évek óta meghatározó fő motívum a felhő, ami egyszerre megfogható és megfoghatatlan, a kettő határán áll, és úgyszólván benne van a minden meg a semmi is. A legegyszerűbb és legcélravezetőbb, ha hanyatt fekszünk egy réten a fűben, és a felhőket bámulva kirajzolódik előttünk bármi, az élet minden apró mozzanata, a teljes világ. 

Lengyel 1972 és 1976 között járt az akkor még főiskola Képzőre, ahol festő szakon kezdett, majd grafika szakon végzett. A diplomázás évében többedmagával megalapította a Rózsa-kört, ami a főiskolához közeli Rózsa presszóról kapta a nevét, ahol az ifjú, szárnypróbálgató művészek rendszeresen összejöttek és keresték az új utakat. Ezek egyike volt a mail art mozgalom, amibe a 70-es évek végén kapcsolódott be, illetve az általa 1982-ben alapított virtuális Felhő Múzeum, ami leginkább rányomta a bélyegét Lengyel teljes munkásságára – ez pedig a Ludwig Múzeum kiállításán is nyilvánvalóvá válik. 

Ennyi felhőt, eget, napot és bolygót még nem láttunk kiállításon. 

Persze nemcsak felhőket látni a kiállításon. 50 évnyi alkotói tevékenységbe ennél jóval több is belefér, nem beszélve arról, hogy talán a művész számára is unalmassá válhat egy idő után a sok felhőmotívum. Akkor is, ha Lengyel idetartozó munkáit végignézve mégiscsak arra jutunk, hogy egy egyszerű felhő – vagy hát ha úgy vesszük, akkor az égbolt – mennyi mindenről mesél, mennyi mindenre megihlet, mennyi gondolatot ad. De ami azon túl van, az is nagyon érdekes és izgalmas, kezdve a leselejtezett, megtalált és továbbgondolt Warhol-katalógusokkal, a könyvfestményekkel, a kígyószobrokkal vagy a természet értékeire utaló, kitalált utcatáblákkal. De még pólóterv is látható a kiállított tárgyak között.

Ha úgy vesszük, Lengyel András olyan, mint egy gyerek, és ezt természetesen nem rossz értelemben mondjuk. 

Bámulja, szemléli a világot és annak dolgait meg tereptárgyait, majd a számára fontos elemeket kiemeli az egészből, az összképből, és a saját kénye-kedve meg a kreativitása szerint szétszedi, összerakja, átformálja. Hatalmas életmű az övé, ez a Ludwig kiállításából is kiderül, pláne hogy még mindig növekszik, stílszerűen szólva, újabb és újabb felhők teremtődnek Lengyel egén, a művész keze által. Amit pedig mi is úgy szemlélünk és bámulunk, ahogy ő a világot és benne az eget. A rét füvén hanyatt fekve, bámészkodva és rácsodálkozva az összes felhőre, amit csak befogni képes a szemlélődő tekintetünk. 

Címkék