Kedvencünk a Kecskeméti utca
A Kecskeméti utca igazi kis mediterrán sziget Budapesten, ahol a közelben található szállodák, a jogi egyetem és a sok kis vendéglátóhely színes, multikulti közeggé varázsolja az utcát. Számos különböző profilú vendéglátóhelyet találunk itt, és örömmel üdvözöltük, hogy tavaly decemberben újabb hívogató színfolttal gazdagodott a kedvenc utcánk.


Ekkor nyitott meg egy korábbi olasz étterem helyén a szintén itáliai ízeket felvonultató Doppio Kitchen, közvetlenül mellette pedig a Doppio Cocktail & Wine Bar, mely az utcában egyedüliként van jelen olasz vendéglátóhelyként. A Doppióval rögtön kettő az egyben élményt kapunk, hiszen egy kiadós ebéd vagy vacsora után nem kell sokáig keresgélni, hol folytassuk a programot, csak átsétálunk a bárba, és egy pohár koktél, pezsgő vagy finom bor társaságában élvezhetjük tovább a napot.


„Feel the moment”
A Doppio szíve és lelke Baksa Diána, aki tulajdonosként és ügyvezetőként folyamatosan részt vesz az étterem és a bár mindennapjaiban. Ha kell foglalást vesz fel, ha úgy alakul, akkor dekorációt választ vagy enteriőrt tervez, kóstol, egyeztet és mindent kézben tart. Nickelsz Gábor üzletvezetővel együtt komoly szakmai tapasztalattal vezetik a Doppiót, építik a stratégiákat, és sokszor velük is összefuthatunk az étteremben és a bárban.
Hatalmas mosollyal köszöntenek nemcsak minket, de az összes betérő vendéget. Dia jókedve ragadós, mi is azonnal beleéljük magunkat a Doppio életérzésbe, amit a hangulatos enteriőr jellegzetes neon felirata hirdet: „Feel the moment” – azaz éld át a pillanatot.
Hatalmas mosollyal köszöntenek nemcsak minket, de az összes betérő vendéget. Dia jókedve ragadós, mi is azonnal beleéljük magunkat a Doppio életérzésbe, amit a hangulatos enteriőr jellegzetes neon felirata hirdet: „Feel the moment” – azaz éld át a pillanatot.

A rajongás tárgya: Olaszország
Még meg sem érkeztünk a Doppióba, de a pultban sorakozó pezsgőkínálat szinte felszólít minket, hogy lépjünk be a bárba, és ezzel nem vagyunk egyedül, az este folyamán egyre többen ülnek be spontán. Miközben készülnek a finom falatok és a koktélok, addig Diával beszélgetünk, aki szintén az olasz kultúra és ízek nagy rajongója, számtalanszor járt már Itáliában, és a nyelvet is tökéletesen beszéli.


Dia célja a Doppióval az volt, hogy legyen egy olyan hely, ahol elérhető áron kóstolhatunk különleges, sok esetben máshol fel nem lelhető borokat és pezsgőket. A Doppio pedig valóban egy olyan hely, ahová beülhetünk munka után vagy hétvégén koktélozni a barátokkal, szülinapozni egy nagyobb társasággal vagy akár privát rendezvényt tartani, amihez az 50 főt befogadó bár tökéletes helyszín. Tavasszal pedig a hatalmas terasz is kinyit, és a tűzpiros muskátlik varázsolnak minket a mediterrán Itáliába.


Ahol signature koktélok és közel 100-féle bor vár
Látszik, hogy a Doppio minden négyzetméterét gondosan, praktikusan és nem mellesleg szuper ízléssel alakították ki. Az első traktusban szorgos kezek keverik a koktélokat, itt rögtön meg is kóstoltuk a Doppio signature italait, például a diós-narancsos-fahéjas rozswhiskey-s Eye on Rye-t, a gin alapú Ugly but Lovely-t és a szilvapálinka ellenére nőiesen könnyed áfonyás-szederpürés Patriot-ot.
A koktéllapon persze a legnagyobb klasszikusok közül is választhatunk, nem hiányozhat a Negroni, a Martini, a Cosmpolitan vagy a White Russian. Ha pedig röviditalokat szeretnénk kóstolni, akkor különleges rumok, whiskeyk, aperitivek, párlatok és pálinkák közül választhatunk, az imponzáns kínálatból a bartenderek örömmel segítenek választani.

A középső traktusban a boroké a főszerep, a hosszú asztal kifejezetten alkalmas az elmélyült borkóstolásra, a Doppióban pedig három régió – Itália, Spanyolország és Magyarország – közel 100-féle borát ízlelhetjük meg.

Olaszos antipastik
Miközben kóstolgattuk a koktélokat és a borokat, nem hiányozhatott az asztalról egy kis csipegetnivaló sem, a bárban azonban ne keressük a klasszikus borkorcsolyákát, inkább válasszuk a Csippentés névre keresztelt mártogatóst, ami a négysajtos- a padlizsán- és az olasz szalámikrémmel egészen mennyei volt, nem is beszélve az olasz sajtokkal, sonkával és olívabogyóval telepakolt sajttálról, de akár egy komolyabb fogást is kérhetünk, a borok mellé kifejezetten jól esett a spenótos gnocchi alapon érkező fűszeres lazacfilé.
Laza italozás, kellemes hangulatban, elérhető áron
A hátsó traktus a privát beszélgetésekre és nagy koccintásokra lett kitalálva, így nemcsak baráti társaságoknak, de randira is kiválóan alkalmas a Doppio. 25 különféle pezsgő közül választhatunk, melyek között találunk spanyol cavakat, olasz proseccókat, magyar pezsgőket, francia különlegességeket, champagne-okat és natúr pét-natokat.


A hátsó helyiséget egy dobogó egészíti ki, ahol a neonnal díszített szelfifalat egy mini nappali öleli körül. A kékeszöld türkiz színeket élénk sárgák és rózsaszínek egészítik ki, kicsit bohém mégis lazán elegáns a bár, ahol sem a hangulat sem az árak miatt nem kell feszengenünk, mindenki megtalálja azt, ami számára kényelmes és megfizethető.


Legyetek ott első városi piknikünkön!
Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.
Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!
hirdetés
