A Vámház körút és a Szikszay
Mielőtt rátérünk a Vásárcsarnok – vagy ahogy a helyiek hívták, „a csari” – környékének alaposabb feltérképezésére, érdemes egy kis kitérőt tennünk a Vámház körút elnevezését kutatva. Kevesen tudják, de a mai Vámház körútnak legalább annyi elnevezése volt a különböző időszakokban, mint az V. kerületi József Attila utcának. Gyakori névváltozásai mosolyt és haragot egyaránt kiváltottak, a köznyelv pedig gúnyosan csak Gróf-Fürdő-Attila utcának hívta, korábbi neveire (Gróf Tisza István utca, Fürdő utca, József Attila utca) utalva.
A Vámház körúttal kapcsolatban az első névváltozatot a Fleischhacker Gasse-t (Mészáros utca) érdemes kiemelni, mely a környéken élő rengeteg hentesről kapta a nevét, még a XVIII. században. A ma is ismert névváltozatot az 1875-ben Ybl Miklós által tervezett Fővámház adta (a mai Corvinus Egyetem, ismertebb nevén a „Közgáz” épülete).
A környéken több vendéglő működött egykor, melyek közül az egyik legismertebb a Szikszay volt: a Vámház körút 16. szám alatti ház belső udvarában kialakított kerthelyiség nagy népszerűségnek örvendett a vendégek körében.Miért épült éppen itt vásárcsarnok? Mielőtt ízelítőt adnánk a környék hangulatáról, érdemes röviden áttekinteni a Vásárcsarnok történetét. A XIX. század végén, a nagy népességnövekedés és a csökkenő közbiztonság miatt kiszorult a nyílt piaci árusítás, így nyugat-európai mintára Budapesten is meghonosodott a fedett vásárcsarnoki rendszer, és ez több nyílt piacot is felváltott. Emiatt adták át 1897-ben a Petz Samu által tervezett, kovácsoltvas szerkezetű, Zsolnay kerámiacseréppel fedett Vásárcsarnokot.
Az épület érdekessége, hogy kezdetben vasúti sín is vezetett ide, a Duna-partról innen érkezett naponta a friss áru. Az épületet egyébként 1977-ben műemlékké nyilvánították, a felújítás pedig 1999-ben elnyerte az építész szakma egyik legrangosabb elismerését, a FIABCI Prix d’Excellence díját. Az épület máig a különböző külföldi útikalauzok állandó szereplője, a CNN például a világ legjobb piacának is megválasztotta. A környék fuvarosai, kereskedői, kofái – akiknek kései utódai ma a Jópipába, a Csarnokba vagy éppen a Trapézba térhetnének be, ha kedvük tartaná – régen sok helyet látogattak a környéken.
Amikor még nem volt sajtos-tejfölös
A csarnok élelmiszerárusító helyként és nagykereskedelmi központként funkcionált, és ma már nehezen tudjuk elképzelni, de akkoriban csak egy vendéglő volt a Vásárcsarnokban. Akkor még nem lehetett minden zugban sajtos-tejfölös lángost kapni, mivel a pincét ekkor még raktározásra, az emeletet pedig főleg háztartási cikkek, rövidáru eladására és virágárusításra használták.
Ebben az egy itt működő vendéglőben viszont híresen jó konyha működött, nemhiába, a vendéglős frissen kapta a sütni-, főznivalót. Emellett azért is volt közkedvelt ez a vendéglő, mert a hajnali vásárnyitás miatt az éhes szájak itt sokkal korábban megkaphatták a hőn áhított pörköltet vagy tokányt.
Az anekdota szerint a vendéglő tulajdonosa próbálkozott némi előkelőséget meghonosítani, de ez az úgynevezett „fehér terítékes” részen sem sikerült, állítólag itt is saját bicskájukkal eszegettek a vendégek. Talán nem is olyan elképzelhetetlen ez a szürreális kép, ha az italozásra fordítjuk figyelmünket.
Az anekdota szerint a vendéglő tulajdonosa próbálkozott némi előkelőséget meghonosítani, de ez az úgynevezett „fehér terítékes” részen sem sikerült, állítólag itt is saját bicskájukkal eszegettek a vendégek. Talán nem is olyan elképzelhetetlen ez a szürreális kép, ha az italozásra fordítjuk figyelmünket.
Talán nem is olyan elképzelhetetlen ez a szürreális kép, ha az italozásra fordítjuk figyelmünket.
Kávéház, fürdő és a kofák törzshelye: a Nádor
Mégis hova jártak a kofák és a piac „törzsvendégei”, ha egy kis italra vágytak? A Hotel Nádor Szálloda a Váci utca és a Vámház körút sarkán – ma is álló – klasszicista épületben működött, mely fürdővel, kávéházzal is el volt látva. A hotel nem keverendő össze az innen néhány utcára található egykori Vendégfogadó a Nádorhoz nevű intézménnyel – ott még politikusok is megfordultak, ide inkább a kereskedők és a kofák jártak, miattuk egyébként már hajnalban kinyitottak. Nemcsak a szemközti árusok találkozóhelye volt, hanem a környező kávéházakból, kocsmákból záróra miatt kitessékelt vendégek is ideözönlöttek, hogy folytassák az este megkezdett iszogatást. Ugyanakkor ez a hely is elegáns helynek számított, így képzelhetjük, hogy milyen elképesztő látvány lehetett a pezsgőt vagy kávét kortyolgató frakkos urak és estélyi ruhás hölgyek mellett mulató piaci kofák és az „afterozó” urak kombinációja.
Slow food másként: baromfiudvar a város közepén
Ám a Vásárcsarnok környéke tartogatott még egyéb furcsaságokat. Szerb Antal írja Budapesti útikalauz Marslakók számára című írásában: „Ön éjszaka átmegy a téren a vásárcsarnok mögött és egyszerre jobbra és balra felébrednek a tyúkok, száz tyúk, ezer tyúk és lármázni kezdenek”. Mit kerestek volna tyúkok Budapest belvárosában? Bár viccnek hangzik, de igaz, a Vásárcsarnok végében egy jól elkülönült baromfiudvar állt, ahonnan a kofák pár métert sétálva árulhatták a friss tojást vagy a baromfihúst.
Csigapörkölt és rum
A Pesti alsó rakparton, a Corvinus (akkor Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem) előtt állt a híres Matróz Csárda. Magas vízálláskor csak pallón lehetett megközelíteni. Tömegek keresték fel, aminek több oka is lehetett: híres volt itt a halászlé, a rácponty, de olyan, fine dining éttermeket idéző ételeket is lehetett kapni, mint a békacomb vagy éppen a csigapörkölt. A Tabánhoz vagy éppen a lebontott pesti belvároshoz, a mai Március 15. tér környékéhez hasonlóan erre a környékre is igaz, hogy soha nem lesz már hasonló hangulatú, mint egykor volt – kofákkal, matrózokkal, éjszakázó uraságokkal – de itt legalább megmaradt a múlt néhány emléke szép épületekkel, néhány vendéglővel és hangulatos kocsmákkal.
