A Mátyás-templom gótikus tornyait már a pesti oldalról is rögtön kiszúrjuk, ahogy a színes Zsolnay csempével borított tetőzetét is. A Szentháromság tér és a Várnegyed elképzelhetetlen lenne nélküle, ráadásul a napsütötte délutánokon csak úgy nyüzsögnek előtte a fényképező turisták. A Budavári Nagyboldogasszony-templom már a 13. században is itt állt, bár akkor még egészen más képet mutatott.
Két uralkodópárt (I. Ferenc Józsefet és Erzsébetet, valamint IV. Károlyt és Zitát) is megkoronáztak a Budavári Nagyboldogasszony-templomban, ami az egyházi hagyomány szerint 1015-ben épült, de a mai épület egyes részei valójában a 13. század óta állnak a Szentháromság téren. Az épületet már a középkorban is többször átépítették, amit viszont ma látunk, az Schulek Frigyes tervei szerint valósult meg, amikor Ferenc József döntése alapján koronázó főtemplommá alakították át.
1896-ra készült el a templom rekonstrukciója, amit Schulek szinte darabjaira szedett szét, hogy csak a középkori elemek maradjanak meg, így a templomot a 13. századi, gótikus állapotára állították vissza. A belső teret a korszak legnagyobb mesterei, Lotz Károly és Székely Bertalan alkották meg. A templomot a II. világháborúban a németek, majd a szovjetek is táborként használták.
Ma hét harangja van a templomnak, közülük kettő történelmi – a Szentháromság- és a Szent Károly-harang –, négy pedig 2010-ben került ide, és van egy átlőtt kisharang is kiállítva a templomban. A templom történetében a legrégebben öntött a Szentháromság-harang, ezt 1723-ban öntötték Budán.
