A pesti oldal vadregényes piknikpartja – A Népsziget és helyei

Szigetből félsziget

A IV. és a XIII. kerület határán fekvő, mintegy 2 km hosszú, 50 hektáros Népsziget az 1850-es évekig valóban sziget volt. Hivatalos irat első ízben 1695-ben említette, akkori neve Saban-sziget volt, amit aztán időről időre megváltoztatott a nép: nevezték Pesti-szigetnek, Újpest-szigetnek vagy Csigás- és Szúnyog-szigetnek. A Népszigetet mindig is körbeölelte a Duna, ám a szárazföld felőli részen volt a legkeskenyebb a folyó, így azt a területet 1853 és 1863 között feltöltötték, ami így az újpesti Zsilip utca meghosszabbítása lett, a sziget pedig félszigetté vált. 

A szigetet első körben a nagyipar hasznosította. A XIX. század második felében, a vége felé a sziget egyik fele eliparosodott, például a Pest-Fiumei Hajógyár meg a Ganz Danubius Hajó- és Darugyár volt aktív a területen, utóbbi téli kikötőt is nyitott itt. Ekkoriban, 1896-ban épült meg az Újpesti vasúti híd, amit az 1970-es évek óta a gyalogosok és a kerékpárosok is használhatnak, és amelyről szintén megközelíthető a félsziget. De visszatérve az 1800-as évekbe, az ipari fejlődési folyamatot az I. világháború szakította meg, ami után úgy döntött a városvezetés, hogy a Népsziget arculatát megváltoztatják, amihez kapóra jött az 1928-as olimpia, amire Budapest is pályázott. A rendezés elnyerése érdekében komoly beruházásokba kezdtek a városnak ezen a pontján is, mivel nyertes pályázat esetén ez lett volna az olimpiai játékok fő helyszíne. 

Az olimpiai álmokat elfújta ugyan a szél, de a már felépült csónakházak jó alapot adtak arra, hogy a két világháború között a Népsziget a sportolni, pihenni és kikapcsolódni vágyók körében nagy népszerűségre tegyen szert. 

Működött itt szabadstrand, az egyik kajak- és kenuszakosztályt követte a másik, sorra nyitották meg a telepeiket, sőt még céges üdülők is létesültek a félszigeten. Így formálódott meg a Népsziget arculata: vadregényes környezetben az egyik felén ipari telepekkel, a másikon pedig sportolási és pihenési lehetőségekkel. A Meder utca végétől a szocializmus évtizedei alatt kompjárat közlekedett a szigetre, ami 1980-ra megszűnt, és ezt váltotta ki az akkoriban megépült gyalogoshíd. 

Mélypontról a magasba

A rendszerváltás betett az iparnak, így a Népszigetnek is. A környék egyre elhanyagoltabb és lerobbantabb részévé vált a városnak, ahova már nem szívesen járt ki az ember, csak, ha magányra vágyott, és akkor is csak nappal. Inkább volt hírhedt része ez a városnak, mint híres. De még így is volt, ami ideköltözött: hajléktalanszálló, lovarda, kutyaiskola és kecskefarm is települt a félszigetre, ami végül a 2010-es években kezdett magára találni. 

Egyszer csak elkezdték újra felfedezni maguknak a városlakók a félszigetet, amiben az is közrejátszott, hogy a parton – mind Újpesten, mind a XIII. kerületben – egyre több újépítésű lakóház, lakópark létesült. Közben a már nagyon rossz állapotú gyalogoshidat is felújították 2017-ben. Nem véletlenül kezdett el ekkoriban felpezsegni az élet a Népsziget vasúti híd lába alatti részén is. Eleinte csak sétálók, kutyások meg futók jöttek, aztán megjelentek a helyek is. 

Gombamód szaporodnak

A Népsziget részben homokos, részben köves partján ma három hely működik egymás mellett, és a területen rendszeresen megforduló vendégként mondom, szükség is van ennyi helyre, már csak azért is, mert évről évre egyre többen látogatnak ki a Népszigetre, aminek tényleg annyira páratlan a hangulata, hogy az ember nehezen veszi rá magát – amikor eljön a záróra –, hogy hazamenjen. A híd lábától balra van a XIII. kerületi része a szigetnek, jobbra pedig az újpesti. Az első fecske az utóbbi oldalon 2017-ben megnyitott Kabin volt, amit a Római-parti legenda, a Fellini Római Kultúrbisztró üzemeltetői indítottak. Egy évvel később, a XIII. kerületi részen megnyitott a Wasser, majd 2019-ben – a Kabin másik oldalán – a Perem, és ma ez a három hely uralja a partot. 

Talán a Wasser a legklasszikusabb hely a három közül. Viszonylag nagy területen fekszik, a széles napernyők alatt itallal kezünkben csodálhatjuk a túlpartot, az Óbudai-szigetet meg a Dunát. Kicsit olyan, mint egy menő strandos hely. Előtte kezdődik a part menti sétány, amin végighaladva pont a gyalogoshídig juthatunk el. Az elsőként megnyitott Kabinhoz tartozik a híd alatti homokos part, ahova árnyékot adó, kétszemélyes padokra lehet kiülni, akár napozhat is az ember, de idén Szent Iván éjjelén még egy több méter magas tábortüzet is raktak a homokon. A kabinosok különféle programokat is szerveznek, ami általában koncertet vagy DJ-zést jelent, de volt már itt közös jógázás és hennafestés is. 

A Kabin túloldalán, irányban a vadregényes ártéri erdő felé, találjuk a Peremet, aminek – szubjektív vélemény – a legjobb a konyhája a három közül, és amihez tartozik az a fákkal teli, lépcsős partrész, ahol azonnal helyet akar kapni mindenki, aki először jön ki a Népszigetre. Végül mindenképpen említsük meg a Vasmacskát is, ami ugyan nem a parton van, de ha a vasúti hídról érkezik az ember, először ebbe a békebeli helybe fut bele, de a frissen sült hekk illatát már a hídon megérzi. A Vasmacska egy klasszikus hekkező, és már nagyon régóta fogadja a vendégeket, a Kabin még tervbe sem volt véve, amikor ide már célzottan érkeztek a hekk-ubi-sör gasztrotriumvirátus szerelmesei. De érdemes halazni menni a Sziget büfébe is, a kockás terítős, hangulatos kerthelyiségben ugyanis remek hekket ehetünk.

Ne feledkezzünk meg, ha erre járunk, az egykori Öntödéről, amely ma már ATNO Forge néven működik, ők főleg hétvégenként – minden hónap második vasárnapján – szerveznek bolhapiacot és vintage vásárt, ilyenkor lángossal és óriáspalacsintával várnak mindenkit.

Bár az újpesti oldalon már nincs üresen álló placc arra, hogy további helyek nyíljanak, de a XIII. kerületi oldalon, a Wasser mellett egy hosszan elnyúló füves részt találunk a part menti sétány mentén, oda talán még költözni fog egy-két újabb hely. Legalábbis erre utaló jel az, hogy nemrégiben egy új pavilont emeltek ezen a részen, bár egyelőre még nem tudni, mi célból, de azért sejthető. Aki rendszeresen kijár ide, évről évre azt tapasztalja, hogy ha nem is tömegekkel, de egyre csak nő a Népszigetre kilátogatók száma. És noha még mindig élhető, kényelmes és szerethető, de azért 1-2 új helyet még elbír a környék. 

A természet lágy öle

Amiről őszintén reméljük, hogy alapvetően sosem változik meg a Népszigeten, az az ártéri erdő, ami egyfelől természetvédelmi terület, másfelől pedig a Peremtől pár perc sétával elérhető. Ha ősszel vagy télen jön ki ide az ember sétálni vagy kutyát sétáltatni, hódok (fog)nyomait fedezheti fel, nyáron és tavasszal pedig kacsacsaládokba futhat bele. A maga háborítatlanságában a vadregényes ártéri erdő olyan, mintha egy mesebeli világból ollózták volna ki. Csapásokon lehet benne haladni, utunkat elkorhadt öreg famonstrumok kidőlt csonkjai keresztezik, egyébként pedig még erejük teljében magasodó fák között haladunk, és mindent befut, behálóz a borostyán meg az isten tudja, milyen futónövények. Egyáltalán nem lenne fura, ha egy odvas fából előlépne egy nagy fejű, bibircsókos kobold vagy egy bájoló tünde. 

Az ártéri erdőben bolyongva el is feledkezik róla az ember, hogy hol jár, kis fantáziával egy misztikus erdőben érzi magát, pedig egy pár perces sétát követően a vízparton ivó-evő-ejtőző embersokaság várja, meg a három hely, a Perem, a Kabin és a Wasser. Ez jelen pillanatban egy harmonikus, ideális, már-már áldott állapot, ahol még a természet az úr, de már a civilizáció is felbukkant – ám egyelőre tisztelettel az ártéri erdő és a környezet meg a vadvilág iránt. Őszintén reméljük, hogy ez így is marad, és nem az történik, mint oly sok részével a városnak: hogy ezt a pár tenyérnyi vadregényességet bedarálják a városrendezés kihívásaira meg a városlakók érdekeire hivatkozva. Mert ezek inkább épp azt támogatnák, hogy a Népsziget maradjon meg abban a viszonylagos érintetlenségében, amiben most is van. Így szép, így jó, így szeretjük.