Minden nyáron teljesen belelkesülünk az egyre bővülő budapesti fagylaltkínálatot kóstolgatva, és örömmel konstatáljuk rendre, hogy egyre több itthon is a kiemelkedő minőségű gombócos és kencés hűsítő örömforrás. Tapasztalt kóstolóként nem könnyű minket zavarba hozni, a legfinomabb fagyik is legfeljebb rezignált szemöldökfelvonást képesek belőlünk kiváltani, de a belvárosi Haris közben sétálva, bevalljuk, elakadt a szavunk.
Egy hűséges olvasónk írt nekünk a minap, hogy a munkahelye mellett nemrég nyílt egy olasz fagylaltozó, amit azonnal teszteljünk le, mert olyan, mint egy álom. Nem szoktuk az ilyen tippeket félvállról venni, és amúgy is 30 fok fölött járt már a hőmérő, ezért metróra pattantunk, és átrohantunk gyorsan Pestre, hogy utánajárjunk.
A Haris köz csalóka egy kis utca ám! Szinte csábít arra, hogy szemellenzős versenylóként csak úgy átrohanjunk rajta, ezért – figyelemfelkeltő cégérek híján – az üzletek többségét szinte észre sem vesszük elsőre. A Giandó mellett is kétszer mentünk el, mire meglett, pedig hát egyáltalán nincsen eldugva. Siettünk, kapkodtunk, de ahogy beléptünk a fagyizóba, egyszerűen megállt velünk az idő. Sőt, mintha visszatekerték volna, mert gyerekek lettünk újra, akik tátott szájjal, szinte transzba esve bámulják az elképesztő kínálatot és azt, ahogy a hátsó térben a szemük előtt frissen készülnek a fagylaltok.
Legnagyobb meglepetésünkre a fiatal tulajdonossal, Giandomenico Spotorno Olmóval – aki üzlettársával, Fabio Fazival és séf barátjával, Carlo Pasqualinivel viszi a Giandót – való beszélgetés felért egy motivációs előadással is. Céltudatos, őszinte, tisztán látó és alázatos embert ismertünk meg személyében, aki – bár gazdag családból származik – a láblógatás és szülei pénzének költése helyett már egészen fiatalon saját lábra kívánt állni, és aki Pesten az orvosi egyetemet hagyta ott, hogy megvalósítsa álmait, amik között akár egy nemzetközi hálózat kiépítése is szerepel. Le a kalappal! Ilyen önbizalommal és hozzáállással kellene mindannyiunknak élnünk az életünket.
A fagylaltokról legyen most elég annyi, hogy a fior di lattét csukott szemmel kóstolva például azt hittük, hogy négyévesen ülünk az olasz tengerpart forró homokjában, és közben simogatja az arcunkat a hűsítő adriai szél. Egy fantasztikus presszókávét rányomva a fagyira (990 Ft) pedig egy teljesen új szintjére kerültünk az echte olasz életélménynek. A fagyikat három méretben kenik (750 Ft, 950 Ft, 1350 Ft – egy, kettő, három íz), és annyira erőteljesek, intenzívek és mélyek az ízek, hogy kettőnél többet nem is javaslunk belőlük egyszerre, az ízorgia így is hosszú percekig velünk marad.
Összegezve csak annyit tudunk mondani, hogy „grazie per il benvenuto”! Köszönjük, hogy jöttetek, ugyanis a Giandó esetében egyáltalán nem túlzóak a szuperlatívuszok, hamisítatlan olasz élményt kapunk Budapesten. Aki pedig első ránézésre sokallja az árakat, az ne tegye, mert egyrészt a hazai gombócoknál jóval nagyobb „kenést” kapunk, másrészt pedig ha csak gombóc lenne, akkor is bőven megérné az árát. Ez lenne akkor az a gombóc, amiből – a mondás ellenére – mégsem ártana meg sok sem.
