Köbli Norbert az egyik legjobb forgatókönyvírónk, akinek írásaiból jobbnál jobb filmek készültek az elmúlt 10-11 évben. Az első nagyobb sikere a 2011-ben tévében bemutatott csavaros, noirhangulatú ügynöksztori, A vizsga volt, ami bő egy évvel az 1956-os forradalom után játszódik. 11 évvel később (A játszma címmel) mozis folytatás készült hozzá, amiben az újak mellett felbukkannak a régi szereplők is, a történések időpontja pedig 1963, amikor lezárul a konszolidáció időszaka és kezdetét veszi az érett kádárizmus. Ami nem jelentette azt, hogy az ügynökök ellankadtak volna.

Köbli Norberttől mindenki fel tud sorolni legalább 2-3 filmet, ami emlékezetes volt számára, és A vizsga biztosan köztük lesz. A forgatókönyvíró könyveiből hol Szász Attila, hol Bergendy Péter – ő készítette A vizsgát –, hol pedig Fazakas Péter rendezett filmet. Az ezúttal moziban bemutatásra kerülő új Köbli-filmet, A játszmát utóbbi rendezte. Még egy új név bukkan fel a stáblistán, a még pályakezdő, de nagyon tehetséges Staub Viktória, aki az egyik főszerepet alakítja. Mindenki más a régi. 

Mivel folytatásról van szó – ráadásul bő egy évtized telt el a két film között, ami azt mutatja, hogy Köblinek valamiért fontos volt Jung András és társai történetének továbbgörgetése –, óhatatlanul összeveti magában az ember a kettőt. Pedig lehet, hogy nem kéne, hiába folytatása az új film a réginek. A vizsga egy jóval paranoiásabb légkörű Magyarországon játszódik, mint A játszma, és kifejezetten jól áll neki a sötét noirhangulat. A történet teljes mértékben a senkiben meg nem bízó, az egy csapatban játszó, mégis még egymásban is ellenséget látó ügynökök kavarására összpontosít, és egyetlen este alatt játszódik. 

Bár A játszma csak pár évvel – egész pontosan hattal – később játszódik, mégis más már a világ, nyugodtabb, szellősebb, talán élhetőbb, és ha paranoiásnak meg is maradt, de már az is alacsonyabb hőfokon izzik. Főszereplőinket nagyjából ott találjuk, ahol az első film végén elbúcsúztunk tőlük. Van, aki bukott, egykori királyként csendesen éldegél, mások viszont élvezik a sikerességet, a Párt meg a szovjet testvérek támogatását, és magabiztosan lépdelnek felfelé a ranglétrán – akár egymást is letaposva. Bízni a másikban azért még ebben a kevésbé nyomasztó légkörben sem életbiztosítás. A régi reflexek azonban bármikor bekapcsolhatnak, és egy újságcikknek köszönhetően Jung Andrásban (Nagy Zsolt) be is kapcsolnak, ezzel pedig kezdetét veszi a történet, ami ismét csupa kavarás és átverés. 

A játszma nemcsak abban nem hasonlít A vizsgára, hogy ebbe egy cseppnyi noir sem szorult, hanem abban is, hogy kevésbé feszült film, nem rágjuk le közben a körmünket, mert kiszámíthatóbbak a fordulatok és így a végjáték is. Ha azt nézzük, hogy melyik a jobb paranoia-ügynökthriller, akkor egyértelműen az első film. Ami nem probléma, mert az új mozi másra helyezi a hangsúlyt: a viszonyokra és az érzelmekre. Ezért A játszma sokkal inkább egy ügynökös szerelmes film, mint egy ügynökthriller, és emiatt talán lesz, akinek – elsősorban azoknak, akik az első filmet imádták – némi csalódást fog okozni. Egyébként meg könnyen lehet, hogy azok fogják a leginkább élvezni, akik nem látták A vizsgát – úgy is simán élvezhető az új film –, ezért semmi elvárás nincs bennük. De ennél többet nem lenne ildomos elárulni a filmről, elvégre mégiscsak van benne kavarás meg fordulatok. 

Az szinte természetes, hogy a rendezés és a miliő megteremtése majdhogynem hibátlan, és a színészek is nagyon a helyükön vannak. A filmben és a való életben is stroke-ot kapott Kulka János alakítása – pont emiatt az összecsengés miatt – a legerősebb, egészen megrendítő, amit művel. Nagy Zsolt és Hámori Gabriella kettőse perzselő – ebben a filmben ők lesznek az első számú kavarógépek. Az új főszereplő, Staub Viktória maga a született ártatlanság, tökéletes választás volt a faluról a nagyvárosba, a vidéki nyugalomból a bizalmatlan légkörű fővárosba kerülő naiv lányka szerepére. Az egyetlen csalódás Scherer Péter, de nem azért, mert rossz a szerepében, hanem azért, mert az általa megformált Kulcsár Emil az új filmben mellékalakká fokozódott le, csupán párszor látjuk a vásznon, ebben a történetben alig kapott lapot – pedig sokak kedvence volt A vizsgában. De annyi baj legyen, mert A játszma még így is a legjobb hazai film, ami idén a mozikba kerül, még úgy is, hogy van egy kurta zárójelenet, ami talán jobb lett volna, ha elvérzik a vágóasztalon. 

A játszma


Magyar krimidráma

Forgalmazó: InterCom
Forgatókönyv: Köbli Norbert
Rendező: Fazakas Péter
Szereplők: Nagy Zsolt, Hámori Gabriella, Kulka János, Staub Viktória, Scherer Péter

A filmet 2022. június 9-től játsszák a mozik.

Címkék