A múlt héten sorra vettük azokat a nyári fesztiválokat, amelyek Budapesten és környékén várnak bennünket a nyáron, ám olyan koncertek, amikért bármit megtennénk, hogy ott legyünk rajtuk az első sorban, lesznek a többnapos dzsemborikon kívül is. Összeszedtük azokat, amiket a leginkább várunk.

Eagles Of Death Metal

A zenekar, melynek 2015-ös párizsi koncertjén terroristák gyilkoltak. Ezt sosem fogják tudni lemosni magukról, de mivel amerikaiakról meg rockerekről van szó, és pláne hogy az Eagles Of Death Metalt vezető Jesse Hughes konzervatív beállítottságú ember is, nem hinnénk, hogy a 7 évvel ezelőtti szomorú események nagyon befolyásolnák őket. Nem is érzéketlenségből, hanem mert úgy lehetnek vele, pár terrorista nem fogja hazavágni a világ egyik legjobb rock and roll bandáját. És milyen igazuk van, elvégre a rock örök és elpusztíthatatlan! Erről pedig meggyőződhetünk a saját szemünkkel és fülünkkel május 7-én az Akváriumban

Dead Can Dance

Lisa Gerrard és Brendan Perry 2011 óta ismét aktív duója legutóbb 2018-ban jelentkezett nagylemezzel (Dionysos), amivel még abban az évben világ körüli turnéra indultak, majd jött a pandémia, ami miatt egy sor helyszínre már nem jutottak el. Idén azonban folytatódik a koncertsorozat, Europa – 2022 címmel, a Papp László Budapest Sportarénába pedig május 8-án érkeznek. A legutóbbi nagylemez dalai mellett biztosan eljátsszák majd a régi nagy sikereiket is. Minden Dead Can Dance-koncert egy megtisztító erejű szakrális élménnyel ér fel, már csak ezért is érdemes rájuk jegyet váltani.

FVLCRVM

A szlovák Stefan Kralovic, művésznevén FVLCRVM, az egyik legizgalmasabb feltörekvő elektronikus zenész-producer-DJ, aki május folyamán egy miniturnét nyom hazájában és a cseheknél, ám egy estére, május 18-án átugrik Budapestre is, a Turbinába. A buli a remek zenén túl – ami félúton van a mainstream és az underground között – különleges audiovizuális show-t is ígér, abban pedig biztosak vagyunk, hogy lesz tánc, nem is kicsi. 

HVOB

Her Voice Over Boys – ezt jelenti a bécsi zenekar, a HVOB titokzatos neve. Anna Müller és Paul Wallner duója többször is járt már nálunk, mi pedig minden egyes alkalommal elaléltunk az élménytől, amivel megajándékoztak bennünket. A zenekar hangzása egyszerre rideg, gépies és meleg, érzelmekkel teli, ami varázslatos elegyet ad ki a végén. A tíz éve létező zenekarnak áprilisban jelent meg TOO című, ötödik nagylemeze, ezzel érkeznek az Akváriumba május 20-án. 

Tool

A rockzenében nincs súlyosabb zenekar a Toolnál. Persze sok súlyos banda van, de annyira bizarr és meghökkentő, mint Maynard James Keenan zenekara, nincs még egy. Az 1990 óta létező Tool rejtőzködő: viszonylag keveset tudni róluk, ritkán adnak ki lemezt, és még ritkábban koncerteznek. Nálunk utoljára – meg először is – 15 évvel ezelőtt léptek fel, úgyhogy már csak ez is indokolja, hogy május 24-én ott legyünk a Papp László Budapest Sportarénában. Új és nagyon erős lemezük 2019-ben jelent meg, Fear Inoculum címmel.

Tempers

A 2010-es évek első felében megalakult New York-i duó, a Tempers nem találta fel a spanyolviaszt, zenéjüknek számos rokonát tudná bárki felsorolni, aki valamennyire is ismeri a szintipop világát, elsősorban a hűvös hangzású dark vonalat. Jasmine Golestaneh énekes és Eddie Cooper szintis kettőse ebben a világban mozog, méghozzá ügyesen, tehetségesen és figyelemre méltóan, amit eddig három nagylemezzel igazoltak. A legutóbbi (New Meaning címmel) idén április 1-jén jelent meg, jóllehet nem kimondottan mókás kedvű embereknek készült. Május 27-én a Turbinában lépnek fel, az ausztrál Kris Baha társaságában. 

Nick Mason’s Saucerful Of Secrets

A kacifántos nevű zenekar a Pink Floyd dobosának zenekara, ami 2018-ban alakult, és nem kevesebbre vállalkozott, mint a pszichedelikus rockzenekar korai korszakának népszerűsítésére, amikor még nem Roger Waters volt a főnök és a meghatározó kreatív elme, hanem Syd Barrett. A Nick Mason’s Saucerful Of Secrets tehát az első két Pink Floyd-album zenei anyagára és a Syd Barrettel eltöltött pár évre koncentrál, ami mindössze 3 esztendő volt, és 2 nagylemez. Zeneileg ez a korai időszak is legalább annyira izgalmas volt a Pink Floyd történetében, mint a későbbiek, talán ezért is gondolta azt Nick Mason, hogy zenekart szervezve élőben is előadja az akkor készült számokat. Érdekesség, hogy a gitáros-énekes poszton nem mást láthatunk, mint Gary Kempet, aki egy teljesen más zenei univerzumból és zenekarból, a Spandau Ballet-ból ismert. A koncertre május 30-án kerül sor, a Budapest Parkban

Chrystabell

Chrystabell, vagyis Chrysta Bell énekes-dalszerző, modell, színésznő és nem utolsósorban David Lynch múzsája, akivel mind filmesként, mind zenészként többször is dolgozott már együtt. A művésznő 2010 óta ad ki nagylemezeket, a Midnight Star címet viselő ötödik albuma idén január végén jelent meg, ennek turnéjával érkezik hozzánk. A buli ugyan a New Beat és a Dürer Kert közös produkciója, ám a koncertre az A38 Hajón kerül sor, június 16-án. 

Crime and the City Solution

Az ausztrál Simon Bonney zenekara, a Crime and the City Solution nagyon hasonló zenét játszik, mint a Nick Cave and the Bad Seeds, egyszerre indultak, mindkét zenekar szerepelt a Berlin felett az ég című Wim Wenders-moziban, ráadásul a szintén ausztrál Mick Harvey mindkét zenekarban megfordult. A Crime csúcsidőszaka az 1985 és 1991 közötti évek voltak, amikor Bonney-ék Berlinben éltek és zenéltek. A 2012 óta ismét aktív zenekar karrierösszegző európai turnéra indult, ami Budapestet is érinti – a 80-as évek második felében már játszottak nálunk, akkor a Fekete Lyukban –, az A38 Hajón lépnek fel június 24-én. 

Gary Clark Jr

A multiinstrumentalista dalszerző-énekes és gitárvirtuóz Gary Clark Jr a 2000-es évek elején tűnt fel a blues, a soul, az R’n’b, a rock és a hiphop elemeiből mívesen megmunkált zenéjével. Az elmúlt bő 20 év alatt kiadott öt nagylemezt – a legutóbbit 2019-ben, This Land címmel –, fellépett az összes rangos fesztiválon, bezsebelt egy rakás díjat, és játszott több neves zenésszel és zenekarral – Eric Claptontól kezdve a Rolling Stonesig –, akik a mai napig két kézzel kapkodnak utána. Budapesti fellépésére július 12-én kerül sor, a Budapest Parkban

Moderat

A német elektronikus zenei supergroup leghíresebb tagja Sascha Ring (Apparat), társai pedig Gernot Bronsert és Sebastian Szary, akikkel Modeselektor néven is együtt zenél. A Moderatnak komoly, masszív kultusza van a zenerajongók körében, minden fellépésük maga a Zenei Esemény, talán mert katarzis nélkül nem hagyják hazamenni a közönséget, számaik pedig olyanok, mint a zenévé transzformálódott költemények. A Moderat négy év szünet után, tavaly óta ismét aktív, el is készítette MORE D4TA című, negyedik nagylemezét, ami május 13-án jelenik meg, bő két hónappal budapesti koncertjük előtt. Ez utóbbira július 22-én kerül sor, a Budapest Parkban

Pixies

Az idei nyarat egy igazi alternatív rockzenei szenzációval zárjuk: augusztus 30-án a Budapest Parkban végre élőben láthatjuk a 80-as évek végének és a 90-es évek első felének egyik kulcszenekarát, az amerikai Pixiest. A klasszikus korszakában 1986-tól 1993-ig létezett és négy zseniális nagylemezt készített zenekar 2004-ben újrakezdte, de csak mint koncertzenekar, majd 2014-től elkezdtek ismét lemezeket, ráadásul tök jó lemezeket kiadni. A legutóbbi 2019-ben jelent meg, Beneath the Eyrie címmel, ennek zenei anyagával érkeznek hozzánk, de mivel ez az első magyarországi fellépésük, biztosan eljátsszák összes régi slágerüket, amiből pedig van bőven. 

Címkék