Az Astoriához közel áll az egykori Első Katonai Biztosító Intézet székháza, amiben ma a Belvárosi Színház is működik, és aminek hatalmas kovácsoltvas kapuit, szobrait és geometrikus mintázatát szinte minden alkalommal megcsodáljuk, amikor a Kiskörúton gyalogolunk. Az 1910-es években azonban még egészen máshogy nézett ki: Gotham Citybe illő tornyai voltak. Egy áprilisi kormányrendelet alapján ezeket most visszakaphatja.

2020-ban írtunk arról, hogy egy új törvénynek köszönhetően országosan feltérképezik azokat az építészetileg és városképileg is fontos épületeket, melyek visszakaphatják a szocialista éra alatt elbontott kupoláikat. Elsőre három budapesti épület, a BME Szent Gellért téri és az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának épületének, valamint a Vécsey utca 4. szám alatti ház tornyának visszaállításáról döntöttek, és ebbe a sorba illeszkedik most a Belvárosi Színház épülete is. Az Építészfórum írta meg, hogy az április 14-i Magyar Közlönyben jelent meg az a kormányrendelet, amelyből kiderül, hogy visszaállítják az egykori Első Katonai Biztosító Intézet székházának elbontott tetőszerkezeteit. 

A Deák tértől az Astoria felé sétálva már messziről vonzza a tekintetünket az az épület, melynek földszintjén ma többek között a Belvárosi Színházat találjuk, tetején pedig egy üres reklámtáblavázat látunk. De ha már a főhomlokzat tele van domborművekkel, és az épület minden részén megmutatkozik a szecesszió, még a hatalmas kovácsoltvas kapun és az erkélykorlátokon is – bár geometrikus mintázata már az art decóba hajlik –, akkor vajon a tetőzet mindig is ennyire egyszerű volt? A válasz: nem, ugyanis az 1913-ban a szállodákra szakosodott Hoepfner Guidó és Györgyi Géza tervezte épület manzárdos tetején egykor 5 kupola állt. És nem is akármilyenek! A nagyvárosi bérház archív képeit látva nekünk rögtön beugrottak az Egyesült Államok art deco stílusú felhőkarcolói, nem csoda, hogy az 50-es években az épen maradt kupolákat elbontották, holott valami csodával határos módon az épület, a tetőzet és a tornyai a háborús pusztítást is meglepően jó állapotban vészelték át – a szocializmust és napjaink molinómániáját már kevésbé.

Címkék