Amikor nemrég ajánlotta nekünk valaki a most februárban nyílt budai thai gyorsétteremet, akkor már túl is voltunk a tesztelésen. Másodjára azonban már fotóssal érkeztünk, hogy megmutathassuk nektek a parányi „thai kifőzde” ínycsikladó kínálatát és beszélgessünk Sirinapával és Balázzsal, a fiatal házaspárral, akik Thaiföldet hagyták maguk mögött, egyrészt a pandémia miatt, másrészt hogy elhozzák a visszafogottabb csípősségükkel együtt is autentikus ételeiket a Kapás utcai rendelő tőszomszédságába.

A II. kerületi szakrendelő melletti parányi alagsori kifőzde mellett igencsak könnyű úgy elsétálni, hogy nem vesszük észre. Egyelőre legalábbis. Hamarosan ugyanis a bejárat előtt kígyózó sort kell majd kerülgetnünk jóslatunk szerint. A „khao kaeng" szó szerinti jelentése 'rizs- (és) currybolt', így a legtöbb étel – nemcsak a curry, hanem például a sült ételek és a levesek is – előre elkészítve, javarészt rizzsel kerülnek felszolgálásra. A limitált férőhelyek egyikét elfoglalva helyben is tudunk fogyasztani, de tapasztalatunk szerint inkább az elviteles vásárlás fog dübörögni. Ottjártunkkor például egy közelben dolgozó anyuka Újpestre vitte haza a válogatott fogásokat.

Balázsék korábban szállodát üzemeltettek Thaiföldön, de a járvány következtében a feleségével – aki kitűnő háziasszony és remek szakács – eldöntötték, hogy Magyarországra költöznek. Az első, hatalmas lökést az adta a vállalkozásuk elindításához, hogy egy hazai – főleg pörkölteket bemutató – főzőversenyen óriási sikert arattak, sőt még a különdíjat is kiérdemelték. Elkezdtek tehát a saját üzlet kialakításán gondolkodni, ahol az első visszajelzések alapján a csípősséget ugyan picit vissza kellett fogni, de a néhány frissen beszerezhetetlen alapanyag „kiváltása” ellenére sem engedtek az otthon megszokott ízekből.

A massaman curryvel kezdtünk, ami az egyetlen curry, amibe burgonyát is tesznek a thaiok. A történetéhez tartozik, hogy anno muszlim kereskedők  vitték oda, majd a helyiek hozzátették a saját dolgaikat, mint például a kaffirlime-levelet vagy a chilit. Mind a massaman, mind a zöld, mind a zöldséges vörös curry elképesztő ízkavalkád (kis adag: 1400 Ft, nagy adag: 1800 Ft), de a szintén fantasztikus tom kha (kis adag: 1200 Ft, nagy adag: 1500 Ft) és a picit csípősebb tom yum levesek (kis adag: 1400, nagy adag: 1600 Ft) mellett a házi tavaszi tekercset (400 Ft/db) se hagyjátok ki!

Rendszeresen készítenek hús- és csípősségmentes ételeket is, és bár folyamatosan fejlődni szeretnének, a konyha egyelőre nagyon pici az à la carte vendéglátáshoz. A Yum Yum mindig frissen készült ételekkel várja (hétköznaponként 11 és 15 óra között) a thai konyha szerelmeseit. Nagy kedvencünk lett, és biztosan sokszor jövünk még! Siessetek, mielőtt elfogyna minden!

Címkék

Elérhetőségek

Yum Yum – Thai Food 1027 Budapest, Kapás utca 18. Facebook-oldal Weboldal