A Magyar Természetjáró Szövetség támogatásával országszerte több mint 1500 km-en újultak meg a szabványos turistajelzések.

Az MTSZ összesen 1861,6 kilométernyi turistaút felújítására kötött szerződést a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Természetjáró Szövetséggel és a Sopron Városi Szabadidősport Szövetséggel, valamint a korábban kiírt pályázaton keresztül kiválasztott vállalkozókkal. Ennek 83%-a valósult meg idén.

A terepi ellenőrzést 20 szakember végezte el az MTSZ felkérésére, ennek alapján az Országos Kékkör mentén 515,3, míg a szabványos turistajelzésekkel jelölt turistautakon 1023 kilométernyi szakaszt fogadtak el. Az MTSZ közleménye szerint az idei szerződésben vállalt, de vagy a pályázó visszalépése miatt, vagy minőségi okokból elutasított turistautak jelzéseinek felújítására a következő évben kerül sor.

Hogy pontosan mely turistautak újultak meg, ezen az interaktív térképen böngészhető.

Címkék