„Aki hazudik, az csal, aki hazudik, az lop” – Megnéztük a Fényeskedjék neki ősbemutatóját

Mielőtt bárki félreértené, nem egy hátborzongató horrort ajánlunk így halloween lejártával. De nem is kellenek ide a visszatérő kísértetek vagy zombik, Szivák-Tóth Viktor legújabb rendezésében pont az a szorongást keltő, amit valóságként és régi ismerősként köszöntünk: a jó öreg korrupció és testvérei, a csalás, a hazudás, a lopás fényeskedik itt. És az sem teszi könnyebbé a bűnhődést, hogy kiderül: mindenki nyakig benne van.

Az író-rendező, Szivák-Tóth Viktor neve főleg a színházpedagógia és a közösségi színház felől lehet ismerős, hiszen dolgozott már drámatanárként színházi nevelési társulatokban, többek között a Kerekasztal és a RÉV Színházban, megfordult a Láthatáron Csoportnál, a Pesti Magyar Színházban is, és nem utolsósorban ő vezeti a Rakpart3-at, ami a Szkéné közösségi és ifjúsági műhelye. Érdeklődési körétől nem teljesen eltávolodva írta meg a Fényeskedjék neki című drámáját, amellyel elnyerte az Örkény István drámaírói ösztöndíjat, és ekkor figyelt fel rá a díj névadójának özvegye, Radnóti Zsuzsa is. 

A műnek először a felolvasószínházi változatával találkozhattunk, ami már önmagában is élmény lehetett, de szerencsénkre idén októberben elkészült a színpadi változata is, Szivák-Tóth rendezésében, 

kiváló és egyúttal szokatlan színészi csapattal.

A történet alapszituációja viszonylag egyszerű: egy befolyásos üzletember meghal, örökösei pedig néhány elmorzsolt könny után, minden kreativitásukat bevetve próbálnak a hátrahagyott vagyonon nyerészkedni. Eddig ez akár egy szappanopera sztorija is lehetne, de a Fényeskedjék neki eggyel (kettővel is talán) összetettebb annál. Ha rögtönzött műfaji besorolással szeretnénk élni, a mű valamilyen gyászszatírának felelhetne meg, ahol nem egészen tudjuk, melyik a jó reakció, és mikor: kacagnánk, de kellemetlen, szoronganánk, mire feloldódik egy-egy éles helyzet. Az biztos, hogy nem sok minden biztos ebben a történetben.

Maga a helyszín is szokatlan, legalábbis nem ilyenre számítanánk egy privát tor kapcsán: egy szétvert, omladozó osztályterembe érkeznek meg sorra a szereplők, akik más-más módon ugyan, de közel álltak az elhunyt Fejér Zoltánhoz. Rövidesen kiderül, hogy nem teljesen önszántukból jelentek meg, 

a kedves elhunyt még egy utolsó feladattal készült számukra. 

Itt már mindannyian érezzük, hogy semmi jót nem sejtet a történet, és komolyabb titkok is lappanganak a vibráló neoncső fénye alatt. De hát fényeskedjék neki – a halott utolsó kívánsága szent, és még szentebb, ha közben mindenki félti a jussát.

Az előadás egyik nagy érdeme biztosan a színészi játék, ami azért is nagyon fontos, mert a történet az emberközi viszonyokra, a különböző és összetett karakterekre van kihegyezve. A szereplők nem jók vagy rosszak, így nekünk, nézőknek sincs kényelmes dolgunk: gyászoló rokonokat, barátokat látunk, akiket szívünk szerint sajnálnánk, de közben kicsit ítélkezünk is. 

Ezek az emberek csalnak, lopnak, hazudnak – és titkaikra szép lassan fény derül.

Szivák-Tóth Viktor jó érzékkel válogatta össze azt az öt színészt, akik még sosem játszottak ilyen felállásban egy színpadon, és különböző színházi világból is érkeznek. A vergődő özvegyet Enyedi Éva alakítja, akinek a jelenléte minduntalan felborzolja a kedélyeket. Nem elég, hogy a kimondott utasítás ellenére feketében érkezik az eseményre (persze közben gondoskodik a férfitekintetek kivívásáról is), saját elképzelései vannak egy rendes, normális tor megüléséről is: fekete művirág, elemes gyertya és fénykép a halottról – ezt hozza ő, ami, valljuk be, nemcsak a többi szereplőben, hanem bennünk is szorongást kelt.

Myrtill (Török-Illyés Orsolya) a legkevésbé türelmes az özveggyel, így a két női szereplő között a kezdetektől feszültség vibrál. A konfliktushálózat nem áll meg ennyinél, sorra derülnek ki titkok az egykori osztálytársak, Zsolt (Szikszai Rémusz) és Ervin (Formanek Csaba) múltjából, amin már a finomkodás, az udvariasság és a közben lehúzott felesek sem segítenek.

De mi köthet össze sok sértett, dühöngő embert? A dühük egyetlen személy irányába és az egyetlen közös céljuk: meghiúsítani a halott utolsó kérését. Korrupcióra tehát korrupció lenne a válasz? Mit tesz a fiú (Márfi Márk), akinek kezében a döntés joga, hogy kiszabaduljon az ördögi körből? 

Spoilerezni semmiképp sem szeretnénk, csak azt jegyezzük meg csendben, amit még Csehovtól tanultunk meg: ha feltűnik a színen egy puska, az bizony el is fog sülni...