Az Erzsébet körút egyik legpompásabb épülete előtt szinte nap mint nap elsétálunk, azonban a homlokzaton sorakozó faunok szigorúan őrzik a titkait, éppen ezért idén a rejtélyek nyomába eredtünk, és a pincétől a padlásig feltérképeztük a New York Palotát. Az impozáns épület hatalmas utcafronti üvegablakai mögül áradó hamisítatlan békebeli, századfordulós hangulat szinte beragyogja a körutat, a világ legszebbjének választott New York Kávéház mellett pedig az Anantara Hotelbe is betérhetünk, ahol a pompásan felújított Atriumban nemcsak a szállóvendégeket várják a frissítők és a finom falatok. Sőt, a körút alatt húzódó wellness- és sparészleget is igénybe vehetik a külsős vendégek, melyet egy novemberi délután le is teszteltünk.
Századfordulós pompa
A New York Palota történetével és a kávéház bohém világával már számos cikkünkben foglalkoztunk, utánajártunk titkainak, sőt, szállodatesztünk alkalmával egy éjszakát el is töltöttünk a luxushotelben. A Budavári Palotát is jegyző Hauszmann Alajos által tervezett épületben a századfordulót követő évtizedekben a leghíresebb művészeink alkottak, majd a történelem viharait átvészelve, a 2000-es évek végén felújítva és megújulva nyitotta meg kapuit a palota.
A világ egyik legszebb kávéháza mellett idén a szálloda is megújult, az üzemeltetést átvette az Anantara Hotels Resorts & Spas-csoport, akik eddig főleg a közel- és a távol-keleti régiókban voltak jelen, Indonéziától Thaiföldön át Vietnamig.
Modern luxus és titkos oázis
Első magyarországi desztinációként az Anantara-csoport a körúti palota szállodáját frissítette fel, a szecessziós épület friss és modern, a hagyományokhoz mégis ragaszkodó megújításon esett át.
Míg a földszint felett a modern luxust és a békebeli hangulatot élvezhetjük, addig a körút alatt egy titkos oázis húzódik meg, itt kapott helyet a szálloda spa- és wellnessrészlege, mely nemcsak a szállóvendégeknek nyújt felfrissülést, hanem bárki igénybe veheti a kényeztető kezeléseket, relaxálhat a szaunában vagy a gőzkabinban és megmártózhat a medencében.

Pihenés az Atriumban
Amint hátunk mögött hagytuk a körút zaját és beléptünk a New York Palotába, azonnal egy másik világba csöppentünk, ahol körülvett minket a századfordulós pompa és az Atrium modern luxusa. Egy frissítő New York limonádéval és az elegáns Zsolnay porcelánban felszolgált teával indítottuk a délutánt, mely megalapozta a ránk váró teljes kikapcsolódást.
Felfrissülés a körút alatt
Miután leereszkedtünk a körút alatt található titkos oázisba, a spa- és wellnessrészleg menedzsere kedves fogadtatásban részesített minket, majd belebújva a pihe-puha szállodai köntösünkbe bele is vágtunk a relaxáló kalandunkba.
A több mint 500 négyzetméteren elterülő, frissen felújított spában úgy érezhetjük magunkat, mint egy kényelmes, békés, meleg gubóban, ahol a nyugtató bézs színek, a kellemes illatok és a halk zene mellett teljesen kikapcsolhatunk a nagyvárosi nyüzsgésből.

Az Anantara spában öt masszázsszobát találunk, köztük olyat is, mely kifejezetten pároknak készült, jakuzzival felszerelve. Az újonnan kialakított finn szaunában hat ember fér el kényelmesen, de betérhetünk az aromaterápiás gőzkabinba is, és miután felmelegedtünk, a többfunkciós masszázszuhanyok adnak felfrissülést.
Sőt, vár ránk a 15 méteres, fűtött medence, valamint a relaxszoba, ahol kényelmes ágyakon pihenhetünk meg, miközben teát, limonádét vagy frissítő smoothie-kat kortyolgatunk, ráadásul itt még három függőhinta is helyet kapott, amiben lágy zenére ringatózhatunk.

Kényeztető kezelések
Többféle, testet, lelket feltöltő masszázskezelés közül válogathatunk. Mi egy relaxáló masszázs mellett tettük le a voksunkat, és mintha angyalok kezei közé kerültünk volna, teljes mértékben megszabadulva a stressztől és a hátfájástól, kisimulva és kipihenten hagytuk el a masszázsszobát. De olyan izgalmas kezelések közül is válogathatunk, mint például a boresszenciával és szőlőmagolajjal dolgozó Istennő terápia, a kifejezetten urak számára kidolgozott Ősi hódító kúra, mely egy különleges sörös testradírozással indul, vagy a Magyar iszapterápián is részt vehetünk, mely a hévízi termáltó kincset érő anyagával dolgozik.
A sparészleg hétfőtől vasárnapig reggel 9-től este 21 óráig tart nyitva, a gyerekek pedig 11-től 15 óráig látogathatják a wellnesst, így délelőtt vagy délután is van olyan idősáv, mely kizárólag a felnőtteké. A wellnesst külsős vendégek hétköznaponként 10 000 Ft, hétvégenként 12 000 Ft fejében vehetik igénybe, előzetes foglalás nem szükséges, azonban ha valamelyik relaxáló masszázskezelést szeretnénk igénybe venni, akkor érdemes előre foglalni.
Igazi oázis húzódik meg a körút alatt, így karácsonyi ajándékötletnek sem utolsó szeretteinket elvinni a New Yorkba és összekötni a kávézás élményét a teljes kikapcsolódással.