Január 20-án este a groningeni Eurosonic Fesztiválon jelentették be az idei Music Moves Europe Díj győzteseit, ahol többek közt a magyar énekesnőt, Дevát is Európa egyik legjobb feltörekvő előadójának választották.

Az Európai Unió kortárs könnyűzenei díjának célja, hogy bemutassa a feltörekvő európai művészeket és támogassa őket nemzetközi karrierjük elindításában és továbbfejlesztésében. A még csak 21 éves Дeva (Takács Dorina) a Harmed zenekar után a második magyar művész, aki elnyerte a Music Moves Europe rangos elismerését. A tizenöt jelölt közül a zsűri által az egyik győztesnek választott Дeva nemzetközi karrierjének nyitó lépéseként máris fellép a Eurosonic Fesztiválon, melyet 2022-ben újra virtuális formában rendeznek meg. A díjazottakat egy szakértő zsűri választotta ki: Gemma Bradley (BBC Radio 1), Cindy Castillo (Mad Cool Festival), Kevin Cole (KEXP), Bryan Johnson (Spotify) és egy tiszteletbeli zsűritag, a tavalyi közönségnyertes alyona alyona. A díj hatalmas lehetőség a feltörekvő előadók számára, hiszen a pénzdíjazás mellé szakmai segítség és kiemelt figyelem is társul. Korábban olyan, mára befutott nevek is a győztesek között voltak, mint Adele, Dua Lipa, a Mumford & Sons és Stromae.

A Music Moves Europe Díj nyertesei:
 

  • Denise Chaila (Írország)
  • Дeva (Magyaország)
  • Mezerg (Franciaország)
  • Blanks (Hollandia)
  • Alina Pash (Ukrajna)

A zsűri nagydíjának nyertese:
Meskerem Mees (Belgium) 
Közönségdíj: Ladaniva (Örményország)

Takács Dorina mindössze egy éve tört be a hazai zenei színtérre különleges, a modern elektronikus zenét és a folkot ötvöző hangzással. Számos kislemez után, január 20-án megjelent a bemutatkozó albuma is Zságer Balázs új kiadójának (Move Gently Records) gondozásában. Csillag című lemezét a hónap végén a Trafóban mutatja be.

Decemberben nálunk is olvashattatok egy interjút vele, sőt a Fa lenni című dalának klipje is a We Love Budapesten debütált.

Címkék