We Love Budapest: Elektronikát és népzenét forrasztasz egybe, amire előtted is volt már példa. Viszont sok idetartozó zenét ér az a vád (jogosan), hogy a szép, színes, de felületes képeskönyvek szintjén mozognak, mert az etnikus elemek mindössze díszítésül szolgálnak. Nálad viszont a népzenei vonal nem a divat miatt került elő, hanem érezhetően mély kapcsolatot ápolsz vele. De melyik volt előbb: az elektronika vagy a népzene?
Takács Dorina (Дeva): A népzenével való kapcsolatom nyúlik vissza régebbre. 3-4 éves koromban kezdtem néptáncolni, amit bár szerettem, de pár évvel később abbahagytam. Később zenei általános iskolába jártam, ahol kötelező volt a kórus, és nagyon sokat énekeltünk népdalokat, népzenei feldolgozásokat. Középiskolában kicsit hanyagoltam a népzenei érdeklődést, és más zenék irányába fordultam, alternatív pop, neo-pszichedelia, ambient… Az elektronikus zene a gimi vége felé kezdett el érdekelni. Egyre több olyan helyre jártam, ahol elektronika, technó és house szólt. Szerettem, viszont egy idő után hiányolni kezdtem valamit ezekből a zenékből, talán valamiféle puha életerőt. Azt, hogy megmozgasson és közben mélyen érezzek is valamit. Eleinte semmi tudatosság nem volt abban, hogy a népzenét pont az elektronikával kapcsoltam össze, egyszerűen csak azt csináltam, ami jólesett.
WLB: Néptáncoltál, kórusban énekeltél, ami dicséretes, de ebből még nem lesz hangszeres zene meg olyan kifinomult zeneiség, ami a számaidból árad. Tanultál valamilyen hangszeren?
T. D. (Дeva): Másodiktól zeneiskolába jártam, akkor kezdtem el a zongorát és a szolfézst. Hat év után – amit akkor nagyon soknak éreztem – letettem az alapvizsgát. Most viszont, innen visszatekintve, nagyon örülök, hogy végigcsináltam.
WLB: Azért a billentyű, szintik és gépek formájában, megmaradt. Ha jól tudom, saját kis házi stúdiót is felépítettél. El is tudlak képzelni, ahogy órákon át elszöszmötölsz ott valamin.
T. D. (Дeva): Igen, van egy kis házi stúdióm, egy kis kuckó. Szükségem van az alkotáshoz az intim közegre, ahol csak én vagyok. Nagyon kell.
WLB: Különleges, sajátos hangulata van a zenédnek, ami részben a népzenei érintettségből fakad, és amiről nekem folyton a népballadák jutnak az eszembe, meg persze Arany János balladái is, elsősorban a Kőmíves Kelemen, hisz abban szerepel Déva vára. Van bármi személyes viszonyod a ballada műfajához, vagy te eleve egy balladai alkat vagy?
T. D. (Дeva): Déva várát meg a hozzá kötődő történetet ismertem, de nem azért esett a választásom erre a névre, mert bármilyen különösebben mély kapcsolatom lett volna a balladákkal vagy a Kőmíves Kelemennel. Nagyon sok jelentés tartozik ehhez a szóhoz, és még mindig izgat, fejtegetem, mert úgy érzem, hogy dolgom van vele. Amikor felbukkant előttem, nem tudtam, mi a jelentése, csak éreztem, hogy jó lesz. Aztán persze utánanéztem, hogy megértsem, mi a feladatom vele. Egyébként vicces, de anyukám testvére nemrég küldött egy képet, pont Déva váráról, amint gyönyörűen beborítja a hó.
WLB: Akkor az a bizonyos balladai homály a személyiséged szerves része. Mi az, amit vonzónak találsz egy balladában?
T. D. (Дeva): Nemrég vettem egy Benedek Elek-kötetet, ami tele van székely népballadával. Szeretnék kicsit jobban megismerkedni velük, mivel vonzanak, de még igazi mélységében nem foglalkoztam a témával. Érdekesnek találom a balladai hangulatot és a világát ezeknek a történeteknek. Fájdalmas, szomorú homályosság fedi be őket, és amilyen drámai egy ballada, olyan könnyen játszik élettel meg halállal.
WLB: Az előbb azt mondtad, hogy a neved nem egyszerűen csak egy név, hanem fontos jelkép, amivel dolgod van. Mit jelent a számodra?
T. D. (Дeva): A cirill Д betű nekem elsősorban a szerencsét jelenti. Többször magamra hennáztam az orosz udacsa (удача) szót – oroszt tanultam középsuliban –, ami szerencsét jelent. Mivel a cirill Д-t szerettem a legjobban leírni, végül az egész leegyszerűsödött erre az egyetlen betűre. Ez lett a szerencsém jelképe, ami a jó oldalt szimbolizálja. A deva szóban az is tetszik, hogy különböző nyelveken és kultúrákban teljesen ellentétes jelentéssel bír. Van, ahol istenségeket jelöl, máshol pedig démoni lényre utal. Megtetszett benne ez a kettősség, ami mindenben megvan. Amelyik oldalunkat tápláljuk, amelyikre koncentrálunk, az fog uralkodni az életünkön, arra halad a sorsunk. Igyekszem az egyensúlyt tartani a kettő között és a fényes, nyugodt élet irányába fordulni ahelyett, hogy vágyakba kapaszkodva leragadjak az akadályok előtt.
WLB: 21 éves vagy, még egyetemista. A középsuli alatt kezdtél zenélni. A szüleid mit szólnak hozzá? Teljes mellszélességgel támogatnak, vagy azért néha elhangzik, hogy „csak ne menjen a tanulás rovására, édes lányom”?
T. D. (Дeva): Támogatnak, nagyon is támogatnak, ahol tudnak, ott segítenek. De az iskola most pont egy sarkalatos kérdés. Mivel nagyon megsokasodtak a dolgaim a zenélés miatt, így nem tudok megfelelően koncentrálni rá, halasztottam. Most épp azon töröm a fejem, tervezgetek, hogy akkor hogyan is tovább.
WLB: Ha jól tudom, zeneelméletet tanulsz az ELTE-n. Sokak számára nem biztos, hogy teljesen világos, hogy az micsoda. Elárulod nekik, hogy mi leszel, ha nagy leszel?
T. D. (Дeva): Zenekultúra a szak pontos neve. A népzene miatt választottam, és mert a gyerekeket is szeretem, énektanár szerettem volna lenni. Emellett vallástudományt is tanulok, ami sokkal inkább érdekel. A filozófiai kérdések jobban izgatnak, mint Bach élettörténete. A zenekultúra szak kicsit száraz nekem, és sajnos nincs türelmem ahhoz, hogy a füzetem fölött üljek és zeneszerzőkön merengjek.
WLB: Minden nagyon gyorsan történik veled. Nagy meglepetés volt számomra, hogy láttalak koncerten tavaly kis közönség előtt, majd alig egy évvel később, idén nyáron a Pontoonon olyan tömeg akart rád bejutni, hogy alig hittem a szememnek. Téged hogy érint ez a hirtelen jött népszerűség? Elsodor a gyorsaság, vagy sem?
T. D. (Дeva): Igen, arra emlékszem, én is elképedve néztem, hogy mennyi ember! Most úgy vagyok vele, hogy biztos van ennek valami értelme, hogy ennek így kell lennie, mert erre a tapasztalatra van szükségem. Nem ellenkezem. De először azért nehéz volt, meg furcsa is. Szokatlan. Tavaly nyáron kezdődött, amikor még éppenhogy csak nyitott az ország. Felléptem pár helyen, és rettentő nehéz volt elsőre feldolgozni azt, hogy annyian néznek. Szorongó érzés volt. Ráadásul akkor a maximalizmusommal is rosszban voltam. Egy idő után ez már annyira nyomasztott, hogy elhatároztam, összeszedem magam. A barátaimat hívtam segítségül, most már velük lépek fel élőben. Ez pedig gyógyírként hat, már mindent sokkal könnyebb feldolgozni. De rajtuk kívül is vannak még mások, akik segítettek, sokat foglalkoztak, beszélgettek velem. Mindent, a hirtelen jött érdeklődést is könnyebb így feldolgozni, ha megosztom másokkal.
WLB: A hirtelen jött népszerűségre azt mondod, biztos így kellett történnie, mert biztos van valami értelme. Ha bármi történik veled az életben, mindent ugyanígy el tudsz fogadni, vagy van, hogy küzdesz ellene, hogy márpedig ne úgy történjen?
T. D. (Дeva): Úgy vagyok ezzel, hogy amit az ember az életében kap, azt azért kapja, hogy tanuljon belőle. Minden, ami történik velünk, beavatás, fontos tapasztalás, amiből levonhatunk valami számunkra értékes tanulságot. Aztán hogy utána mit kezdünk vele, élünk-e a lehetőséggel, vagy sem, az már egy másik kérdés. De ez azért nem jelenti azt, hogy bármi, ami jön, azt automatikusan elfogadom. Éreznem kell azt is, hogy ebből most valamit tanulni fogok.
WLB: Zságer Balázs kiadójánál vagy, azt mondják, ő fedezett fel, egyfajta mentorod is. Hogyan találkoztatok?
T. D. (Дeva): Először munka kapcsán ismerkedtünk meg. Aztán amikor tavaly tavasszal Henri Gonzo megkeresett, hogy lépjek fel a Fran Palermo előtt az A38-on, akkor tőle kértem segítséget. Nem nagyon tudtam, hogyan kell egy ilyen produkciót a színpadra állítani. Később megcsinálta a kiadóját, és logikus volt, hogy akkor én is oda fogok tartozni, így lett végül a menedzserem.
WLB: Nemrég jelöltek a Music Moves Europe díjra, ami már önmagában nagy dicsőség egy fiatal alkotó számára. Láttad a többi jelölt névsorát? Van, akitől esetleg tartasz?
(Aki nyomna egy szavazatot Дevára, ide kattintson)
T. D. (Дeva): Megnéztem a jelölteket, de senkit nem ismertem közülük. Belehallgattam a világukba, és volt, akinek nagyon megfogott a zenéje. Viszont tartani semmitől sem tartok, már annak is örülök, hogy bekerültem. Nem is gondolok rá, hogy nyerhetek-e, vagy sem. Jó, hogy ott lehetek, a többi pedig csak cseresznye a habos tortán.
WLB: Amikor egy előadótól megkérdezik, hogy kitől kapta a legtöbb inspirációt, akkor gyakran említ olyanokat, akik nem jutnak az eszünkbe automatikusan a zenéjét hallgatva. Kíváncsi vagyok, ez nálad hogy van. Te kitől kaptad a legtöbbet?
T. D. (Дeva): Egyetlen zenekarért rajongtam és rajongok még mindig, az Alt-J-ért. Az ő zenéjük mindig nagyon mélyen megérint. A zenével kapcsolatos felemelő élményeim túlnyomó része hozzájuk köthető. Ha valaki, akkor ők szerintem biztos, hogy nagyon sokat inspiráltak. És minden téren. Nagyon szépek a témáik, meg hihetetlen a hangzásvilág, amit kidolgoztak. Más élmény, mint bármi mást hallgatni.
WLB: Hűvös elektronika ide vagy oda, a bemutatkozó lemezed meghatározó eleme a szépség, az érzelmek. Mintha egy kézzel szőtt, lágy anyagú, áttetsző, gyönyörű függöny fedné be a zakatoló gépsorokat. Honnan jön ez az érzékenység?
T. D. (Дeva): Gyakran megállok, és csak befelé koncentrálok, miközben arra keresem a választ, hogy ki vagyok én. Törekszem arra, hogy mindennap leüljek és átgondoljam, hogy mit miért csinálok. Az ember folyton változik, épp ezért fontosnak tartom, hogy erre a kérdésre időről időre válaszoljunk. Gondolkozzunk el azon, hogy miért élünk, hogy miért is vagyunk itt egyáltalán. Talán ebből fakadhat ez a fajta érzékenység.
WLB: A januárban megjelenő bemutatkozó nagylemezed (Csillag) első klipje, a Fa lenni most jelenik meg. Ebben a panteista hangulatú videóban a fák között sétálsz az erdőben, majd a végén fává változol. Miért pont erre a dalra esett a választásod?
T. D. (Дeva): Bertók Andival, a rendezővel úgy gondoltuk, hogy a téma, amit ez a dal feldolgoz, sürgetően aktuális. A film a természetet pusztító ember bűntudatára reflektál, azt kísérli meg feloldani. Egy olyan történetet mesél el, amelyben az ember visszatalál a természethez, ugyanakkor megbocsátásra csak akkor lel, ha a jelenlegi formájában megsemmisül. Számomra ez szimbolikusan azt jelenti, hogy fel kell áldoznunk egy részünket azért, hogy harmóniában élhessünk. Úgy gondolom, hogy sokkal óvatosabban kell tépkedni a természet virágait, mert az árát előbb vagy utóbb mindennek meg kell fizetni.
WLB: Úgy tudom, a Дeva-projekt minden elemét te találod ki, így a klip ötlete is hozzád köthető. Milyen élményből táplálkozik? És ki tervezte a klipbeli faruhádat?
T. D. (Дeva): Én is adtam a történethez, de az igazi kitaláló, megálmodó és megszervező Andi, a rendező volt. Ő fejtette ki a történetet, ő fogta össze a csapatot és tartott mindent egyben. Már az első találkozáskor mélyen egymásra hangolódtunk, mivel nagyon hasonlóan látjuk a körülöttünk lévő világot. Andi minden egyes elképzelése olyan volt számomra, mintha belőlem jött volna elő, ezért minden simán ment. A faruha tervezője és kivitelezője pedig Kunert Mandula Lujza volt, és Varga Annamária segített neki.
Дevát és zenekarát legközelebb december 16-án este nézheted meg az A38 Hajón, a hangulatot pedig Ben Leavez fogja megalapozni előttük. Bővebb információt az eseményoldalon találsz.
