Különösen aktuális a hamarosan beköszöntő kirándulóidőben egy jó kis túra a Farkashegyre. A környék képét meghatározza egy repülőszárnyakból álló, nagyon szép emlékmű, és furcsa romok is megtörik a lankák lágy vonalait. Ezek az építmények mind a magyar vitorlázórepülés kezdeteihez kötődnek, a sport hazai bölcsője ugyanis a jelenleg itt működő reptér közelében van.
A Farkashegy és környéke csodás látványt nyújt az őszi időben, érdemes erre kirándulni. Ehhez már több tippet is adtunk, hiszen szuper körtúrát tehetünk a Budaörsi-kopárok felé, vagy felkapaszkodhatunk a Sorrento-sziklákhoz. Bármelyik kirándulást válasszuk is, útba esik a Farkashegy és a rajta található jellegzetes, repülőszárnyakból álló emlékmű. Az alkotás apropóját az adja, hogy itt, a mostani reptér közelében volt a magyar vitorlázórepülés bölcsője.
Az I. világháború után Magyarországon és Németországban sem volt lehetőség repülni, a gépeket szétszerelték, elbontották. Németországban szinte dacból indult a kezdeményezés: repülőt építeni abból, ami van, így születtek meg az első motor nélküli (vitorlázó)gépek. Hamarosan Magyarországra is megérkezett a sport, az első gépeket még Németországból vásárolták.
Persze megfelelő helyszínre, fel- és leszállóhelyre is szükség volt, így esett a választás a Budapest-közeli Farkashegyre, ami azért is kiváló helyszín volt, mert a környéken sokféle kopár lejtő van, így kezdők és haladók egyaránt találtak maguknak kihívást. A környékről már 1929-ben indult vitorlázó repülőgép, a II. világháborúig pedig valóságos kis repülőparadicsom működött itt, MOM, Kinizsi, Horthy Miklós Nemzeti Repülő Alap klubja, egymás után alakultak a repülőegyletek.
A sport ekkor még egészen más volt, mint most, a repülőt egy gumikötéllel kifeszítették, majd az oktató eloldotta a kötelet, így tulajdonképpen kilőtték a gépet, ami az így szerzett magasságon siklott. A kezdők kevesebb mint fél percig, a haladóbbak néhány percig maradtak a levegőben, de volt olyan, aki közel egy órát is vitorlázott a módszernek köszönhetően. A Szekrényes tetején még ma is látható egy betonrámpa, ahonnan a gépeket indították, de a helyszínen pilótaotthon is volt, a korabeli repülőéletnek pedig az itt épült két hangár romjai is emléket állítanak.
Persze minden időszaknak megvannak a nehézségei és a balesetei. Mivel a terület nagyon köves, leszálláskor kezdetben elég sok gép megrongálódott, és halálos baleset is történt, éppen egy idősebb Rubik Ernő által tervezett gép esett szét repülés közben, a pilóta pedig nem élte túl a zuhanást.
A II. világháború időszakában hatalmas károkat szenvedett a reptér, az ostrom alatt leégett a hangár, a benne lévő összes géppel. Ennek ellenére hamar újraindult a repülősélet, már 1946-ban szálltak fel innen gépek, és tömeges pilótaképzés kezdődött. A helyszín ezzel párhuzamosan egyre szűkebbé vált, de a sportban lezajlott technikai változások lehetővé tették, hogy már ne csak a lankákról, a Farkashegy-Katlannak nevezett részről lehessen fölszállni, hanem jóval lentebbről is. A Katlant végül 1959-ben zárták be, de szerencsére a repülés szerelmesei az új reptéren, a közelben maradtak.
A lelkes csoport 1979-ben, a farkashegyi vitorlázórepülés elindulásának ötvenedik évfordulójára emlékművet emelt, amelyhez egy régi, kevésbé sikeres, idősebb Rubik Ernő tervezte modell, egy Esztergom vitorlázó repülőgép szárnyait használták fel.
Sajnos ez az emlékmű a rendszerváltás környékén súlyosan megrongálódott, helyreállítása sokáig váratott magára. Mi sem mutatja jobban a vitorlázórepülő közösség összetartását, mint hogy 2018-ban aztán, egy korábban megjelent újságcikk nyomán, pilóták és más civilek összefogásával a régiek helyére két új kompozitszárnyból másik emlékmű készülhetett.
Az új szobornak ma már külön Facebook-oldala van, film is készült róla. Ha erre túrázunk, ne felejtsünk el mosolyogva föltekinteni a szárnyakra, amelyek a vitorlázórepülőknek, egy lelkes és a sport iránt elhivatott, lassan százéves közösségnek állítanak emléket.
