A naplementébe hajló erdőben szarvasbőgést hallgatni igazán különleges élmény, most több helyszínen is megtehetjük.

A Pilisi Parkerdő budapesti és szentendrei erdészetei idén ősszel is szakemberek által vezetett szarvasbőgéstúrákkal várja az érdeklődőket. A naplementébe hajló erdőben egy igazán izgalmas és hangulatos koncertre invitálnak mindenkit, ahol fültanúi lehetünk a szarvasbőgésnek és a szarvasbikák viadalának jellegzetes agancscsattogásának, szerencsés esetben pedig szemtanúkká is válhatunk.

túra hossza 2-3 km, melynek során a szakvezetőktől érdekes minielőadásokat hallgathatunk meg, többek között a vadgazdálkodás történetéről, a hazai vadfajokról – köztük különösen a gímszarvas életének rejtelmeiről. Az persze nem garantált, hogy biztosan hallunk szarvasbőgést, hiszen a vadvilág kiszámíthatatlan, de jó esély van rá. vezetett túra létszámát Szentendrén 20, Budakeszin 25 főben maximalizálták.

  • Találkozóhely a budakeszi túrák esetében: Budakeszi Vadaspark parkolója (a kőbagolynál). A túrák indulásának időpontja 17 óra, gyülekezés 16:45-kor. 
  • Találkozóhely a szentendrei túrák esetében: 18 órakor Pilisszentlászlón, a Kis Rigó Vendéglő előtti parkolóban.
  • Ajánlott öltözet: zárt, bokát tartó cipő, az időjárásnak megfelelő ruházat, lehetőség szerint sötét színben. Fényképezőgépet csak vaku nélkül szabad használni. Távcső használata javasolt, és a túra végén a fejlámpa is hasznos lehet. A túrát csak 10 éves kor fölött ajánlják.
A túrákra ezen a linken jelentkezhettek. 

Címkék