Keresés EN
Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

Látnivalók és kultúra

Táncos mulatság, hungarikumok, divatbemutató és margitszigeti gálaműsor – Érkezik a 27. Duna Karnevál

Idén újra a megszokott karneváli hangulatban, nemzetközi és hazai fellépőkkel, hivatásos és amatőr táncegyüttesek közreműködésével rendezik meg – június 3. és 12. között – a több mint negyedszázados múltra visszatekintő Duna Karnevált. Többek között látványos felvonulással, hungarikumok bemutatásával, világ- és népzenei koncertekkel, nemzetközi táncházzal és június 10-én a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon megrendezésre kerülő nagyszabású gálával várnak minket.

A Vörösmarty téren felállított nagyszínpadon látványos táncelőadásokkal, világ- és népzenei koncertekkel, táncházakkal, divatbemutatóval vár minket a Duna Karnevál a pünkösdi hétvégén. Bemutatkoznak hungarikumaink: matyó, sárközi, dél-alföldi, kalocsai, de legényes táncokat is láthatunk, valamint hangszerbemutatókon és népzenei koncerteken ismerkedhetünk hagyományainkkal. Lesz rendhagyó divatbemutató a Kárpát-medence legszebb hagyományos viseleteiből és azok mai, újragondolt alkotásaiból az Aurora FolkGlamour közreműködésével. A legkiemelkedőbb magyarországi és határon túli gyermeknéptánccsoportok pedig a negyedik FolKid Gyermek Népművészeti Fesztivál gálaműsorán mutatkoznak be, de a Kobuci Kertben nemzetközi táncházzal is készülnek a szervezők.

Június 5-én, pünkösdvasárnap igazi látványossággal, hagyományos karneváli felvonulással köszöntik a fesztivált Budapest belvárosában. Több száz táncos és zenész, külföldi és hazai népzenekarok, néptáncegyüttesek, gyermek- és ifjúsági tánccsoportok és hagyományőrzők teremtenek fergeteges hangulatot a Szent István-bazilikától induló, a belvároson át a Vörösmarty térre érkező felvonulásukkal. 

Június 10-én a Duna Karnevál gálaműsora teszi fel a koronát a programsorozatra. A Margitszigeti Szabadtéri Színpad mesés környezetében bemutatásra kerülő gálaműsoron külföldi és hazai táncegyüttesek közel háromszáz művészének közös műsora kápráztatja majd el a közönséget. Az est első részében, a Világkarneválon a meghívott külföldi együttesek műsorában gyönyörködhetnek a látogatók. A második részben a Duna Művészegyüttes és a Magyar Állami Népi Együttes főszereplésével, valamint további hazai néptáncegyüttesek közreműködésével a Petőfi-évforduló alkalmából mutatnak be egy egyedülálló produkciót.

A Duna Karnevál részletes programjáról ide kattintva tájékozódhattok.

Cimkék

Hasonló tartalmak

Kultúra

Oscar-nap a Művészben

Március 11-én 96. alkalommal díjazza az előző év legjobb filmjeit és filmeseit az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia. Nincs is jobb hangolódó program a gálára, mint a március 10-ei Oscar-nap a Művészben, amikor 13 órától estig jelölt filmeket nézhetünk meg.

Kultúra

Janikovszky-est a vaksötétben – avagy a lemez két oldala

A Bodor Tibor Kulturális Egyesület közreműködésével március 13-án a Lurdy Moziban egy egyedülálló képzeletszínházi előadásban lesz részünk, A lemez két oldala címmel: Janikovszky Éva írásainak segítségével teljes sötétségben, csak a hangokra és szavakra koncentrálva fedezhetjük fel mindennapjaink rejtett oldalait.

Kultúra

Mai Manó fotográfiái

A PaperLab Galériában kiállított 50 fotóból álló, ingyenesen megnézhető válogatásban olyan alkotásokat láthatunk, amelyeket Mai Manó fotográfus a budapesti műtermeiben készített a századforduló környékén.

Neked ajánlott

A