Gyerekek és felnőttek számára is rengeteg izgalmas programot tartogat a Kék Bolygó Alapítvány által szervezett VIII. Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztivál, melynek a Gödöllői Királyi Kastély ad otthont május 27. és 29. között.
A fesztiválon a legnagyobb figyelmet a Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Filmszemle, illetve a Kárpát-medence Természeti Értékei Filmszemle kapja, melyekre több száz pályázat érkezett. A szakértőkből álló zsűri által kiválasztott látványos és profi alkotásokat a fesztivál három napja alatt bárki megtekintheti.
A mozgókép mellett zenei programok is várnak ránk, élőben élvezhetjük Radics Gigi valamint Szakács Sziszi és a Dirty Slippers koncertjét. A fesztiválon pedig egy izgalmas kerekasztal-beszélgetésen is részt vehetünk, ahol többek között Eke Angéla, Döbrösi Laura, Ürge-Vorsatz Diana, és ifj. Vitray Tamás osztják meg gondolataikat. Továbbá a filmkészítő workshop, a kvízjátékok, a Trash Art és WWF kitelepülése, a kézműves vásárok és a szabadtéri kiállítások is a szórakozást garantálják, a szombati napot utcabál, míg a vasárnapot kertmozi zárja majd.
Gyermeknap alkalmából a kisebbekre külön figyelmet fordítanak a szervezők, így szombaton az Alma együttes, vasárnap a Hurrá! zenekar és Szalóki Ági koncertjét hallhatják majd. Ezenfelül a Kenderkóc Népi Játszóház, a Hatvani Vadászati Múzeum és a Magyar Természettudományi Múzeum programjai is önfeledt szórakozásra hívják a gyerekeket, ahogy a Kastély mezítlábas ösvényét is kipróbálhatják.
A Fesztiválon a részvétel ingyenes, előzetes regisztrációt nem igényel, és a park területén a négylábú kedvenceket is örömmel látják a szervezők! Az eseményről további információk ezen a Facebook-oldalon és a weboldalon találhatóak.