Nem Hamletnek való vidék – Megnéztük A Koponya című darabot a Thália Télikertben

Ha színházba járó alkat az ember, akkor ismerős lehet neki Martin McDonagh neve, hisz több darabja is szerepelt már – és szerepel most is – a hazai színházak repertoárján. Viszont ha nem jár színházba az ember, McDonagh nevét akkor is ismerheti, mert nemcsak színdarabokat ír, hanem filmek forgatókönyvét is, amiket aztán megrendez. Nálunk is nagy sikerrel ment az In Bruges (magyarul a szörnyűséges Erőszakik címet bírta kapni), illetve a Három óriásplakát Ebbing határában. Maradva most a színháznál, bátran kijelenthetjük, hogy McDonagh nálunk is népszerű szerző, de Leenane-trilógiájának középső darabját (A koponya) eddig még nem mutatták be nálunk.

Leenane a valóságban is létező, csöpp falu Írország nyugati részén, itt játszódnak a településről elnevezett trilógia darabjai. Olyan kevesen laknak itt, olyan kicsike a falu, hogy mindenből egy van – leszámítva a pubot, mert abból kettő is akad. Talán mert jobb híján isznak itt az emberek, hogy elfeledkezzenek arról, hogy az isten háta mögött élnek, és hogy rajtuk kívül nincs ott semmi. Isznak A koponya szereplői is, mindig van valakinek a kezében egy whiskey-s-pohár, ami sosem üres, és ha mégis, akkor mindig van valaki, aki megtöltse. Mondhatni: a darab négy szereplője sosem józan, hanem folyamatosan részeg, de persze nem mindig ugyanúgy, az italos állapot más-más fázisával találkozunk a darab jelenetei során.

A részegség azért is fontos a darab szempontjából, mert meghatározó dramaturgiai szerepe van. A központi szereplő a középkorú Mick Dowd, aki abból él, hogy a véges férőhellyel bíró temetőben a régi sírokból kiássa a koporsó- és az emberi maradványokat, hogy helyet csináljon az új halottaknak. Feladatát különösebb fennakadás nélkül, már-már érzelem nélkül teljesíti, egészen addig, amíg sor nem kerül arra a sírra, amiben a 7 évvel korábban elhunyt felesége nyugszik. Aki autóbalesetben halt meg, Mick tajt részegen egy falnak vezette az autójukat, a felesége pedig belehalt az ütközésbe. 

Ez az esemény pedig (a halott feleség kiásása) régi sebeket tép fel. Pontosabban egy régi gyanút rángat elő a feledésből: Mick valójában megölte a feleségét, majd megjátszotta az autóbalesetet, hogy elleplezze szörnyű tettét. Főhősünk persze újra és újra tagad meg bizonygatja az igazát, de mintha senki nem akarna neki hinni. Mintha azzal, hogy bebizonyosodna az igaza, elveszne az élet egyetlen izgalma is a nyugat-írországi faluban. Az egyre jobban felforrósodó indulatok pedig majdnem súlyos és véres tragédiába sodorják a darab szereplőit, de szerencséjükre (vagy sem) csak egy abszurd és nevetséges tragikomédiáig jutnak. 

McDonagh hősei kivétel nélkül egyszerű sorból származó, átlagos emberek, akik jellemzően kisközösségekben élnek, távol a nagyvárostól, és néha úgy tűnik, még a civilizációtól is. Mintha egy olyan térben élnének, ahol rég megállt az idő. Senki nem szól rájuk, ha mocskos a szájuk, ha teli pofával káromkodnak, vagy ha olyan nyers és otromba poénokkal szórakoztatják magukat meg egymást, amitől egy jogvédő, egy feminista meg úgy általában véve a politikai korrektség lelkes hívei levegő és rendőr után kapkodnának felháborodásukban. Pedig nem utálnak ezek az emberek senkit, maximum egymást, de azt is csak időnként, mert egyébként jóban vannak egymással; egy kisközösség veszte lenne, ha igazából felütné a fejét a valódi, zsigeri gyűlölködés és utálkozás. 

Az első kőszínházas rendezéséhez tökéletes darabot választott az egyébként színészként ismert Zayzon Zsolt. Bár van A koponyának elmesélhető története, a lényeg mégsem ezen, hanem a karaktereken és a köztük örökké változó és átalakuló viszonyokon van. Vagyis nagyon sok múlik a színészeken: a mindig lenyűgözően jó Molnár Piroskán, a még egyetemi hallgató, de a nagyok közül nem kilógó Balaskó Bencén, az együgyű rendőr figuráját pazarul hozó Csőre Gáboron és a főszereplőn, az elsősorban komikus oldaláról ismert Vida Péteren, akit üdítő ilyen drámai szerepben látni. Mind a négyen lubickolnak a szerepükben, és a rendező – bár látszik, hogy biztos kézzel fogta össze az előadást – hagyja is, hogy alaposan kitombolják magukat. Merthogy színész színésznek még akkor sem farkasa, ha rendez, mint ahogy a szereplők sem gyűlölik egymást, még akkor sem, ha néha úgy tesznek. De ahogy mondani szokás közhelyesen: az élet már csak ilyen.