Kezdjük hátulról! Az Isteni csábítás kamaratárlat utolsó képe Jacopo Caraglio 1527-ben elkészült, Istenek szerelme című sorozatának egyik darabja. A Zeusz és Mnémoszüné című képen a görög főisten és az emlékezés istennője üzekednek épp óriási szenvedéllyel, látszik az aktus minden fontos részlete. A sorozat mindössze azért nem okozott botrányt a maga korában, mert a szereplői mitológiai alakok, az Istenek szerelme című sorozat előképének tekinthető, Giulio Romano által 1524-ben készített, A pózok című sorozat képein viszont még hétköznapi emberek szexuális együttlétei voltak láthatók. Az egyháznak ez túl sok volt, túl profán, túl istentelen, így hát lecsapott: a művészt börtönbe zárták, a tizenhat darabos sorozatot pedig megsemmisítették, bár így is megmaradt pár másolat és töredék. A részben ezek, részben pedig Perino del Vaga rajzai alapján pár évvel később készült Caraglio-sorozat ezért fordult „segítségért” az ókori görögökhöz és rómaiakhoz: az antik istenek és a velük különös szimbiózisban élt emberek erotikus élményei képre kerülhettek. De csak azok. Az már úgy művészet volt, Istennek – az egyháznak – tetsző dolog. Még akkor is, ha egy másik, a kiállításon szintén megtekinthető Caraglio-kép közepén Jupiter hatalmas (isteni) álló fallosszal ront neki a buja pózban kitárulkozó Antiopénak.
A két sorozat sztorija tökéletesen példázza, hogy mit lehetett és mit nem azokban az évszázadokban. Az erotika, a testi vágyak és a szerelmi szenvedély minden korban ugyanúgy izgatta és érdekelte az embereket, függetlenül attól, hogy a fölöttük uralkodó – világi és egyházi – hatalom épp mit tartott üdvösnek, mennyire volt szigorú. Elég, ha csak Janus Pannonius vagy Balassi Bálint kifejezetten szókimondó erotikus verseire gondolunk. Biztosan készültek az 1500-as években – utána meg pláne – mai szemmel nézve és némi túlzással akár még pornónak vagy inkább pornószerűnek tekinthető képek is. Caraglio rézmetszetei is ilyenek (nem beszélve a megsemmisült, egyébként elég beszédes című A pózok-sorozatról), még akkor is, ha nem emberek a szereplői, a képek kimunkáltsága pedig művészi színvonalú. A lényeg akkor is az aktus megmutatása, a szenvedély, a testi nekifeszülés érzékeltetése volt. A vágy (fel)serkentése. Hogy ez belefért az egyháznak is, abban az is közrejátszott, hogy az antik kor időben már akkor is nagyon távol esett, az ókori görögök és rómaiak pedig egyébként is más istenekben hittek, és más, különös erkölcsök szerint éltek.
A jól összeszedett, átfogó és magyar művészek munkáit is magában foglaló kamaratárlat nemcsak az egyes alkotások keletkezéséről és ábrázolásáról mesél, hanem kitér azokra a mitológiai alakokra és történetekre is, akik és amik az egyes műveken megjelennek.
A jól összeszedett, átfogó és magyar művészek munkáit is magában foglaló kamaratárlat nemcsak az egyes alkotások keletkezéséről és ábrázolásáról mesél, hanem kitér azokra a mitológiai alakokra és történetekre is, akik és amik az egyes műveken megjelennek.
Így ha az ember nem tudja pontosan, hogy kiket és hogyan csábított el Zeusz/Jupiter, akkor sincs gond, mert a tárlat erre is kitér. Zeusz kapcsán egyébként is inkább azt érdemes megtanulni, hogy kit nem kapott meg, mert szinte mindenkit, talán csak egy-két kivétel akadt. De nemcsak a főisten volt szexuálisan nagy étvágyú, hanem az egész Olümposz, és ami esetleg meglepő lehet, hogy a női istenek ugyanolyan gátlástalansággal vettek erőszakot a halandókon, mint a férfi istenek. De az egy ilyen kor volt.
A képek nagy része persze egyáltalán nem provokatív – a maguk idejében sem lehettek azok –, nem a vágy felhorgasztására törekedtek az alkotók, hanem az érzelmek és a szépség megragadására, az erotika gyönyörűségének kifejezésére. Ugyanakkor mégsem mindig egyértelmű, amikor egyes alkotásokra nézünk, hogy a témájuk az erotika – ilyenkor a kép címe és a mögötte felsejlő mitológiai történet (már ha ismerjük) az, ami eligazít és a helyes irányba terel. Máskor viszont – szépség ide vagy oda – elég egyértelmű a helyzet, a képen látható szituáció, az alakok egymáshoz való viszonyulása. Ha pedig középen megállva körbenézünk, meztelen testeket láthatunk minden irányban. Lehetünk prűdek, lehetünk szemérmesek, lehetünk vaskalaposak, de hiába. A kamaratárlat is csak azt bizonyítja: a hétköznapi ember erotika és szexualitás iránti érdeklődését és vágyát lehetetlenség és teljesen felesleges tiltani és büntetni, mert az mindig volt, van és lesz is. Maximum keretek közé lehet terelni, ha nagyon muszáj, akkor viszont olyan remek alkotások születnek majd, mint az Isteni csábítás 32 alkotása is.
