Janula és Dimitrios egymás szemébe néztek, koccintottak egy pohár jó borral, és azt mondták, hogy Mythos lesz az éttermük neve, ahol megmutatják a magyaroknak, milyen az igazi görög konyha. A romantikusnak is mondható jelenet után azonban szerencsére nem lovagoltak bele a naplementébe, hanem a tettek mezejére léptek, így jöhetett létre a Mythos étterem az Arany János utcában, ahol könnyedebb, rafináltabb és sokoldalúbb görög konyhát ismerhetünk meg, mint amiről eddig tudtunk.

A görögök szeretnek jót enni, és a családi és baráti találkozásaikban is nagy szerep jut a finomabbnál finomabb fogásoknak, szóval ebben a tekintetben mi, magyarok eléggé jól tudunk kapcsolódni hozzájuk. A görög étkezések közös lakomákról, társaságról, szép, színes kerámiákkal megterített asztalokról, sokféle zöldségről és könnyű tengeri falatokról szólnak, amelyekre érdemes időt szánni. A Mythosban pedig ezt a szívélyes, közvetlen vendéglátást mutatják be nekünk, ahol a húsokat feldolgozó hentestől a szakácson át a vendégig mindenki jókedvűen, természetesen csinálja azt, amit az étkeztetés folyamatában csinálnia kell.

Janula és Dimitrios, a hely görög tulajdonosai olyannyira nem a gyorséttermekben megismert fogásokra építenek, hogy kezdetben nem is volt gírosz, később került fel az étlapra. Vannak viszont eredeti, Görögországból érkezett alapanyagok, amelyeknek a beszerzésében nagyon jól jön Dimitrios évtizedes vendéglátósmúltja és úgy általában a múltja, aminek segítségével igazi görög kistermelőkhöz jut el. 

A fetát például a szülőfalujából vásárolja, a húsokat pedig a szomszéd településen vágják és darabolják, de a halak is kisebb helyi vállalkozásoktól származnak.

A fetát például a szülőfalujából vásárolja, a húsokat pedig a szomszéd településen vágják és darabolják, de a halak is kisebb helyi vállalkozásoktól származnak.

Az étlap nagyon izgalmas, a tradicionális étkezési szokásoknak megfelelően közel harminc előételt (mezedes) találunk itt, amiből a görögök általában többfélét kérnek, a megrendelt fogásokat pedig közösen fogyasztják el. 

Van Mythos sör, az étkezés végén pedig nagyon látványos kávékülönlegességek közül választhatunk. Ezeknek egy része hideg, tejhabos finomság, de kipróbálhatjuk a rézbrikiben érkező görög kávét is. Minden esetben előre kell mondanunk, hogy mennyi cukrot szeretnénk a kávénkba, mert ezzel együtt készítik el nekünk, a kis cukortasakoktól és a csésze aljára ülepedő cukormaradéktól tehát elbúcsúzhatunk.

Na de nézzük meg, milyen ételeket mutatott nekünk a két szívélyes görög tulajdonos és szintén görög szakácsuk, akik, úgy tűnik, genetikailag vannak arra kódolva, hogy ne tudjanak kevesebbet feltálalni 4-5 fogásnál. A feta saganakihoz (1790 Ft) megérte a görög barátoktól rendelni a sajtot, a – rétestésztához hasonló – filo tésztába bugyolált és mézzel megöntözött sült finomság egyszerre volt szolidan sós, ropogós és krémesen édes. Az édes és a sós ízek hasonló harmóniája jellemezte a Mythos salátát (2590 Ft) is, ahol a narancs, a szárított paradicsom és a dió rukkolaágyon, balzsamos öntettel tálalt egyszerű keverékét egy gombóc ízében és állagában a túró és a mascarpone között mozgó remek mizithra sajt tette különlegessé.

A padlizsánkrém (1490 Ft) kategóriájában az egyik legkiemelkedőbb, a grillezett zöldség füstösségét nagyon frissen ellenpontozza egy kevés vörösborecet. Ha pedig az előétel- és salátaarzenált kell elemeznünk, nem hagyhatjuk ki a dakost (1990 Ft), amit talán a bruschettához tudnánk hasonlítani – azzal a különbséggel, hogy itt a paradicsom kapribogyóval és krémes sajtokon érkezik, a ropogást pedig görög kétszersültmorzsa biztosítja. 

Érdemes kipróbálni a havonta változó és mindig egy tipikus alapanyagra fókuszáló séf ajánlatát. Nekünk akkora szerencsénk volt, hogy megkóstolhattuk a júniusi poliphónap egyik kedvenc salátáját is, illetve a júliusi kagylóhónap egyik remek fogását, zöldkagylót grillezve, fokhagymás-citromos-mustáros szósszal.

Augusztusban pedig az egész halaké a főszerep. A vörös márna salátával és citromos burgonyával (4490 Ft) igazi különlegesség, már a látványtól sós tengerillat, kabócazene és hasonlók jutottak eszünkbe, pedig továbbra is csak az Arany János utcában ültünk. Az egyszerű grillezett szardínia (3490 Ft) finom füstösségével pedig bárkit arra késztet, hogy átértékelje, amit erről a halról eddig gondolt. Aki pedig nem vágyik tengeri fogásokra, az próbálja ki például a sertésbrizolát (3690 Ft). A görög módra vágott disznóhús ugyanis puha és szaftos, mégsem zsíros. 

A hely berendezése mértéktartóan görögös, nem tolják az arcunkba a kék-fehéret mindenütt, de azért meandermintával, halk zenével megjelenik a jól ismert kultúra is. Persze a kellemes környezet csak plusz. Noha így jobban esnek, a remek ételeket egy fehérre meszelt, ablaktalan szobában is örömmel fogyasztanánk. Úgyhogy mindenkit arra biztatunk, hogy menjen és kóstoljon meg minél több izgalmas ízt, vagy fogjon egy nagy csapat jó ismerőst, rendeljen szégyentelen mennyiségű előételt, és nevessen, csevegjen zárásig!

Címkék

Elérhetőségek

Mythos The Greek 1051 Budapest, Arany János utca 17. Facebook-oldal Weboldal