Elérkezett az augusztus, a csillaghullás hava, és kezdetét veszi az Egy hét a csillagok alatt elnevezésű országos programsorozat, és több mint negyven helyszínen várnak majd minket távcsöves bemutatókkal. Ha ebben az időszakban felnézünk a fényszennyezéstől mentes égboltra, és kitartóak vagyunk, majdnem biztos, hogy látunk csillagokat elsuhanni, ráadásul ezekben a napokban megy keresztül a Persediák meteorrajon a Föld, amely a Perseus csillagképről kapta a nevét. Budapesten két helyre mehetünk majd – a Svábhegyi és a Polaris Csillagvizsgálóba – csillagokat nézni, gyönyörködhetünk a Holdban, a bolygókban – és a Tejútban, valamint a Perseidák hullócsillagzáporában.

„Az Egy hét a csillagok alatt kezdeményezést tavaly indítottuk útjára. A pandémiás időszakban számos csillagászati programról, bemutatóról és táborról kellett lemondanunk, ugyanakkor a nyár folyamán érezhetően megnőtt az igény a szabadtéri tevékenységekre. Így született meg egy országos kampány ötlete, amely apropót teremt és figyelmet generál a csillagászati bemutatók számára” – olvashatjuk az eseménysorozat oldalán.
Budapesti vagy főváros környéki helyszínek, melyek a programsorozathoz eddig csatlakoztak:
- Budapest – Polaris Csillagvizsgáló
- Budapest – Svábhegyi Csillagvizsgáló
- Gyál – Ruszkai Ákos, amatőr csillagász
- Tata – TIT Posztoczky Károly Csillagvizsgáló
- A további helyszínek itt olvashatók.
Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!
Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.
Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!
hirdetés
