szabadidő

szerkesztés

Napfény járja át a szívem újra, avagy így napoztunk régen – Fortepan-galéria

Szerzők

  • Wágner Gábor

2021. 08. 02. 16:06

Vannak az életben olyan dolgok, amik semmit nem változnak az évtizedek során. Ugyanúgy tesszük most is, mint annak idején az elődeink. Ilyen tevékenység például a napozás is. Leterítünk egy pokrócot a fűre vagy a homokra, vagy ha mód van rá, szerzünk egy napágyat, bekenjük magunkat, majd addig aszalódunk a napon, amíg szép barnák nem leszünk. Bár a napozás unalmas, fárasztó, és manapság még veszélyes is, ha túltoljuk, de akkor is csinálja boldog-boldogtalan. Nyáron ugyanis nincs szebb és vonzóbb, mint a barna bőr látványa, szinte mindenkit megszépít. A nyár nem a hófehérkék évszaka.

Egy szépen és egyenletesen lebarnult bőrű emberről azt feltételezi az ember, hogy majd kicsattan az egészségtől, és hogy harmóniában él együtt a természettel, a nappal, a friss levegővel. Csak mert le van barnulva. Ellenben a fehér bőrről viszont azt gondolja az ember, hogy egészségtelen külső – legalábbis a meleg nyári napsütésben és a kánikulában, mert ezekkel nehezen egyeztethető össze. Persze az emberek nagy többsége az előbbi utat választja, a napozást, amit művel vízparton, kertben, parkban, réten, hegyoldalban, tisztáson, meg úgy általában véve bárhol, ahol nincs árnyék. A napozás az emberek régóta tartó, nagy nyári szerelme. 

1914 – ez még a testet nagyrészt elfedő fürdődresszek kora, amikben napon lenni lehetett ugyan, de napozni kevésbé

Fotó: Fortepan / Schmidt Albin

A harmincas években már alakult az a fürdőruhadivat

Fotó: Fortepan / Lőrinczi Ákos

Bár ezt így sosem fogalmazza meg magának az ember – kivétel, ha ezoterikus alkat, spirituális lélek, vagy a goa szerelmese –, de azért napozunk, mert a napenergia minden élőlény, így az ember számára is éltető elem. Meg persze azért, hogy szép barnák legyünk. Ezt viszont szinte mindenki megfogalmazta már magában, vagy akár hangosan is. 

Napozók a harmincas években

Fotó: Fortepan / Lőrincze Judit

Élni tudni kell – pláne a napon!

Fotó: Fortepan / Szöllősy Kálmán

Aki sokat van a napon – persze manapság már óvatosabban az UV-sugárzás meg a többi káros hatás miatt –, az kicsattanóbb, vidámabb, pozitívabb, és ahogy mondani szokás: egészséges a színe. Nem véletlenül több a depressziós északon – és így a napozó is. Egyszerűen azért, mert ott kevesebb a napfény.

Régen is volt tikkasztó kánikula (1939)

Fotó: Fortepan / Magyar Bálint

A napsütés mosolygóssá tesz (1940)

Fotó: Fortepan / Orosz Heléna

A napozást már nagyon régóta, több ezer éve műveli az ember, szinte egyidős vele. Az ókorban azonban, mint gyógymódot vetették be mindenfelé az akkori világban. A perzsák, az arabok, a görögök és a rómaiak egyaránt alkalmazták a napozást, a napfényterápiát. Több leírás is hátramaradt az ókorból, ezekben a napozás előnyeit taglalják, és nemcsak orvosok, hanem filozófusok és írók is. Számtalan betegségre ajánlották a napozást, melynek neve az ókori Görögországban született (solarion – napozás). 

Az éltető napenergia

Fotó: Fortepan / Ludovika

Ismerjük be: vagány (1941)

Fotó: Fortepan

Az ókorral ellentétben a középkorban nem volt túl nagy jelentősége a napozásnak, amire a XIX. században vetült újra figyelem, és ismét csak az orvoslás irányából: TBC-s betegek számára írták elő. Ekkor kezdődött el az a folyamat is, melynek eredményeképpen a napozás inkább a szabadidő eltöltésének egyik lehetséges módja lett, a gyógymód szerepe pedig a háttérbe szorult. Mi már úgy szocializálódtunk a XX. század végén, a XXI. század elején, hogy a napozás nappali, nyári szórakozás, a strandolás része. 

Kis szundi a napon (1941)

Fotó: Fortepan / Wein Sarolta

A napozás kimondottan fárasztó tud lenni (1942)

Fotó: Fortepan / Szőke Annamária/Anonime

A napozás egyik különös hatása, hogy bár egy tapodtat sem mozdulunk közben, mégis nagyon elfáradunk közben. Ez azért van, mert az a napsugárzás, aminek hosszabb-rövidebb időre kitesszük magunkat, a testünket, nem a megszokott mennyiség. A szervezet többletmunkát végez és dehidratált lesz, ezekre pedig többek között fáradtsággal reagál. De ez nem olyan nagy gond, mint amikor leégünk, vagy amikor elalszunk a tűző napon – vagy egyszerűen csak túltoljuk – és napszúrást vagy hőgutát kapunk a barnaságunk mellé.

Napozók az Iparművészeti Múzeum udvarán (1949)

Fotó: Fortepan / Kovács Márton Ernő

Napozók a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda nagymedencéje mellett (1952)

Fotó: Fortepan / Eperjesi Gyula

A napozás élettani hatásai számottevőek – amellett, hogy szép barnák leszünk. A nem túlzásba vitt napfürdőzéstől nő a vér oxigéntartalma, javul a test vérellátása. A napozás csökkenti a koleszterinszintet, D-vitaminnal látja el a testet, erősíti a csontokat. De a rák kialakulását is gátolja, és még a vérnyomást is csökkenti. Nem kérdés, hogy a Nap a barátunk

Napozók a Palatinuson (1953)

Fotó: Fortepan / Horváth Miklós Dr

Napozók a Gellértben (1953)

Fotó: Fortepan

Napozó virágszálak a nap felé forduló virágok között (1955)

Fotó: Fortepan / Album003

Kék Duna terasz a Széchenyi Lánchíd pesti hídfőjénél (1957)

Fotó: Fortepan

Napozni bárhol bármikor – az Erzsébet kilátó éttermének terasza a János-hegyen (1967)

Fotó: Fortepan / Lencse Zoltán

Napfürdőzés az alsó rakpart lépcsőin (1975)

Fotó: Fortepan / Krantz Károly

Mert napozni bárhol lehet: Budaörsi repülőtér (1976)

Fotó: Fortepan / MHSZ

Hasonló tartalmak

Admin mode