Régóta vártuk már, hogy elkészüljön a Rumbach Sebestyén utca különlegessége, a századforduló egyik legnagyobb hatású építésze, Otto Wagner tervezte Rumbach zsinagóga, ami a II. világháború óta romosan és senki földjeként állt a kis erzsébetvárosi utcában. Még annak is örültünk, hogy az állványok és az építési hálók olyan sokáig meghatározták az utcaképet, mert a sokéves elhagyatottság után végre tényleg látszódott, hogy nem hagyják elkallódni ezt a csodát. A megújult zsinagóga a szakrális funkciója mellett kulturális intézményként is működni fog.
Ha egy kicsit sétálgatunk Erzsébetvárosban, rögtön három zsinagógát is megnézhetünk, amik viszonylag közel vannak egymáshoz: a Dohány utcai, a Kazinczy utcai és a nemrég felújított Rumbach Sebestyén utcai. Ez a zsinagóga-háromszög egyben a pesti zsidó negyedet is kijelöli, de sokkal inkább a zsidóság három ágra szakadásának emlékét mutatja. A XIX. században egyre többször merült fel a zsidókban a vallás, a hagyományok és a közösséghez való tartozás megújításának kérdése, erről a Pesti Izraelita Hitközség tagjai különféleképpen gondolkoztak, így létrejött az ortodoxia, a neológia és a status quo ante irányzata.
1859-ben készült el Európa legnagyobb zsinagógája a Dohány utcában, viszont a Pesti Hitközség egy kisebb csoportja pár évvel ezután már egy új zsinagóga megépítésén gondolkozott, mert bár életvitelükben nyitottak voltak a modern kor vívmányaira, mégis a tradíció mentén, konzervatívan szervezték az életüket. Számukra a Dohány utcai nagy zsinagóga újító liturgiája és a pesti polgári réteg közössége idegen volt, ezért döntöttek egy kisebb, konzervatív zsinagóga építése mellett. A Rumbach elkészülte után a befogadás szimbólumává vált, ahol a vidékről Pestre felköltöző és a két világháború között az elcsatolt területekről érkező menekültek egyaránt otthonra leltek.
A zárt sorú Rumbach utcai telket 1865-ben vásárolta meg a közösség, és pár évre rá már tervpályázatot írtak ki a zsinagógára, amit az egyik leghíresebb bécsi szecessziós építész, Otto Wagner nyert meg, bár ekkor, 27 évesen még ő maga sem tudta, hogy világhíres lesz. Sőt, a pesti zsinagóga volt élete első nagy projektje, de a saját korát is megelőző modern tervekkel és a Dohány utcai zsinagógánál nyújtott asszisztálásával elnyerte a hitközség bizalmát.
A városi tanáccsal már nehezebb dolga volt, mert itthon nem volt olyan szakértő, aki ezt a könnyűszerkezetes, fém tartóelemekre támaszkodó épületet engedélyezte volna, így a fiatal építésznek egy személyes felelősségvállalást kellett aláírnia, hogy a zsinagóga még 150 év után is állni fog.
A bizánci és mór jegyekben, a vörös, kék és aranyszínekben bővelkedő, 1265 fő befogadására képes épület 1874-ben tárta ki kapuit a hívek előtt, akik hamar megtöltötték a zsinagógát, és előfordult, hogy a nagy ünnepekre már helyjegyet kellett váltaniuk. Ekkora tömeggel ma már nem fogunk találkozni, mert a felújítás után az épület kb. 370 embert lesz képes befogadni.
Az egykori fapadok helyén ma már székeket látunk, egyrészt mert a 70-es években többek között ezek is eltűntek, másrészt mivel a felújított zsinagógatér egy gombnyomásra koncerthelyszínné válik, és a székeket a legegyszerűbb mozgatni. A gombnyomás pedig nem véletlen, a rekonstrukciót végző építészek, Kőnig Tamás és Wagner Péter a tér közepén található tóraolvasó emelvényt – bima – egy szabadon mozgatható, hidraulikus emelőszerkezetre helyezte el, így az bármikor fel-le mozgatható.
Budapest ostromakor, egy bombatámadás során megsérült a zsinagóga mennyezetének szerkezete, az üvegablakok betörtek, és a lépcsőház is megrongálódott. Az igazi pusztítás és enyészet az 1970-es évek végén kezdődött, ráadásul az addig is romos épület teteje 1979-ben beszakadt, innentől kezdve az eső, a hó és a madarak is szabad utat kaptak a zsinagógatérbe. Már a 80-as években felmerült az épület felújításának és hasznosításának a gondolata, az Alba Regia Állami Építőipari Vállalat irodákat és konferenciaközpontot álmodott bele. Ekkor bontották el a tóraszekrényt és a központi emelvényt, rekonstruálni szerették volna a teljes zsinagógateret, és az utcahomlokzati részben, az egykori lakások helyén irodákat szerettek volna kialakítani. Sajnos a vállalat csődbe ment, így mindez csak terv maradt. A köztes időben nemcsak az eredeti padok tűntek el, de az örökmécses és a 300 kilós központi öntöttvas csillár is.
A megmaradt eredeti elemeket hűen felújították, eredeti a tóraszekrény előtti mozaikpadló, amit majd 30 évig egy kőfaragó mester vidéki műhelyében őriztek, ahogy a tóraszekrény ajtajának fémdíszei is megmaradtak. De csodával határos módon a női karzat alatti fakazetták, az ajtók, a bima acélrácsa és a kupola is megmenekült az elmúlt évek sanyarúságából, így ezek az Otto Wagner idejében tervezett eredeti darabok.
A felújítás során a női karzatot nem építették vissza, helyén most Klein Rudolf speciális tóratekercsekből álló kiállítása látható, ami a pesti zsidóság és a zsinagóga történetét mutatja be. Ebből azt is megtudjuk, hogy 1941 nyarán a Belügyminisztérium a rendezetlen állampolgárságú zsidók gyűjtőhelyévé nevezte ki az épületet, ahonnan 15-20 ezer embert deportáltak az ukrajnai Kamenyec-Podolszkijba.
Az első emeleten, az egykori samesz (templomszolga) lakásában két multifunkciós helyiség kapott helyet, ahol workshopokat, kisebb rendezvényeket és kiállításokat is lehet tartani, míg a második emeleten egy kóser húsos kávéházat nyitottak. A kávéház falait a zsidó vallás legfontosabb ünnepeit megjelenítő különleges rézgrafikák díszítik. Érdekesség még, hogy a zsinagógatérre néző ablakoknál látszanak az épületet tartó eredeti fémszerkezetek is. A harmadik emeleten egy 10 filmből álló kiállítás nyílik majd, ami a Politzer család történetén keresztül mutatja be egy zsidó család sorsát a XVIII. századtól napjainkig.
