Márai Sándor Kulturális Központ néven nyit újra Budapest I. kerületében az egykori Budai Polgári Casino. A JASSÓ Építészműhely és az este'r partners tervezésében megvalósult rekonstrukció során helyreállították a II. világháborúban elpusztult saroksisakot, míg a belső udvarok lefedésével az új funkciónak megfelelő rendezvényteret alakítottak ki.

Az 1867-es kiegyezést követő években sorra nyíltak a kaszinók a fővárosban, és ebből a hullámból Buda sem maradhatott ki: 1893-ban épült fel a Budai Polgári Casino székháza, id. Francsek Imre tervei szerint. A kaszinó az első emeleten működött, a díszterem mellett több társalgóval, olvasóval és játékszobákkal. 

A pincében étterem, míg a földszinti saroküzletben először egy sörcsarnok, később cukrászda, majd kávéház üzemelt. Az épület a II. világháború után (egészen 1989-ig) az MSZMP, a KISZ, az Úttörőszövetség és a Munkásőrség kerületi székháza volt.

Budapest 1944–45-ös ostromakor épített környezetünk jelentős állománya megsérült vagy elpusztult, a háború a kaszinót sem kímélte: a torony megsemmisült, a homlokzata súlyosan megsérült. Noha 1946-ban Lux László tervei szerint helyreállították a homlokzatot, sem az egykori díszek, sem a torony nem került vissza. A sarokkupola visszaállítása már a tervezési fázis legelején fontos szempont volt, megjelenése nemcsak kívül, hanem az épületen belül is fontos.

A történeti helyreállítás során a tervezők törekedtek a meglévő értékek megtartására, az egykoriak helyreállítására, miközben új térkapcsolatokkal töltötték meg az épületet. A felújításnak köszönhetően ismét eredeti pompájában ragyog az első emeleti díszterem és a főlépcsőház, a belső udvar lefedésével pedig egy új tér született. Az egykori kaszinó épülete funkciót váltott: Márai Sándor Kulturális Központ néven a művészet és a kultúra fontos találkozóhelyévé válhat, reméljük, erre már nem kell sokat várnunk.

 

Címkék