Sok minden eszünkbe juthat a kaszinókról, ilyen a rulett, a zsetonok csengése, a krupié, a játékszenvedély, a rengeteg pénz (és annak elvesztése), Monte-Carlo, mostanában meg persze a kétes hírek is. Nekem elsőre az Ocean’s Eleven című film jut eszembe, ahogy megtervezik a legnagyobb Las Vegas-i kaszinó kirablását – egy nő miatt! –, no meg a Jóbarátok ominózus vegasi része. A kaszinók ma a szerencsejáték fellegvárai, épp ezért volt meglepő a Széchenyi alapította Nemzeti Casino szabályzatát olvasni, melyben ott virít a következő mondat: „Szerencsejáték a casinóban tilos.” Most akkor hogy is van ez?

A pénz és a csillogás, a gazdagok privilégiuma eleinte valóban nem hiányzott a kaszinókból, ugyanakkor nem lehet letagadni azt a tényt, hogy 1827-ben gróf Széchenyi István teljesen más ötlettől vezérelve alapította meg a Nemzeti (akkor még Pesti) Casinót. Miután visszatért európai körútjáról, angliai példára szeretett volna ő is egy olyan, zártkörű klubot alapítani, ahol az ország és a közművelődés fejlődésének érdekében az arisztokrácia és a polgárság összegyűlhet és valódi eszmecserét folytathat. Ez volt az alapötlet, de a megvalósulás már némi kétséget hagy maga után, mert az ország első kaszinójában sokkal inkább a grófok, a bárók és a nagyurak tanácskoztak, semhogy beengedték volna a polgári réteget.

„A mi Hazánkban is legyen egy olyan megkülönböztetettebb díszes összegyülekező hely, melyen főbb és előkelőbb s jobb nevelésűek, eszes, értelmes férfiak a társasági rendek mindenik osztályából egymással vagy barátságos beszélgetés végett találkozzanak, vagy többféle politikai ujságokat, mint amilyeneket rendszerént a kávéházakban találni lehet, s hasznos gazdasági, tudományos, művészi hónapos írásokat olvassanak” hangzott el Széchenyi beszédében.

A Nemzeti Casino létrejöttével a férfiak egy elitklub tagjaivá váltak, ahol a politikai és a gazdasági beszélgetéseken és az üzleti tárgyalásokon túl tudásszomjuk csillapítására egy 30 ezer kötetes, könyvritkaságokat is tartalmazó könyvtár állt rendelkezésükre, de ha a hatalmas bőrfotelekben a kávé és a szivar mellett inkább napilapok és folyóiratok olvasását óhajtották, akkor 190 hazai és külföldi lap közül választhattak.

A Széchenyi-féle kaszinó első éveiben a Dorottya utcai Vogel-házban és a Lloyd-palotában felváltva bérelt termeket, majd 1859-ben kibérelte, a 70-es évek elején pedig megvette a mai Kossuth Lajos utca és Szép utca sarkán álló Cziráky-palotát (az épületet ne keressük, a II. világháború idején olyan súlyosan sérült, hogy azóta elbontották, helyén ma irodaház áll). Ezt az egylet tagjainak kényelme és szórakozási igényei, valamint az intézmény céljai szerint átalakították, a munka nem kisebb építészre, mint Ybl Miklósra szállt. Az 1880-as évek közepén befejeződött átalakítás után egy fejedelmi pompával berendezett kaszinó várta a vendégeit, aminek Európa-szerte alig volt párja.

A Nemzeti Casino példáját követve a fővárosban sorra alakultak meg a különböző kaszinók, amik szerveződhettek hivatások szerint – Tiszti Kaszinó, Posta- és Távirda-tisztviselők Kaszinója – és lakóhely szerint is, mint a Kispesti, a Pestszentlőrinci vagy a Terézvárosi Kaszinó. Noha minden társadalmi rétegnek saját kaszinója volt, az alapelvekben és a szabályzatokban nem volt különbség, mindegyik a Nemzeti Casino sémáját követve működött. Így mindegyikben lehetőség volt a közhasznú elmélkedésekre, a kultúra és a tudományos élet újdonságainak megismerésére, politikai és gazdasági tárgyalások lebonyolítására, emellett még a szórakozásra is figyeltek: zenedélutánokat, bálokat tartottak, élénk társasági élet folyt.

Ahhoz, hogy valaki tag legyen, tisztesség, műveltség, feddhetetlen jellem és önállóság kellett, valamint az évenkénti tagdíj fizetése. Az sem elhanyagolható infó, hogy a kaszinók előszeretettel jótékonykodtak, ez manapság nehezen elképzelhető.

A szabadságharc után megállni, sőt csökkenni látszott a kaszinózási hajlam, ezen végül a kiegyezés változtatott, és már nemcsak kaszinók, hanem különböző klubok, körök és egyletek jöttek létre. 1883-ban két jelentős kaszinóval gazdagodott a város, amiket kifejezetten a Nemzeti Casino ellen hoztak létre, hiszen az a közvélemény szemében továbbra is az arisztokrácia gyűjtőhelye volt.

Az Országos és a Lipótvárosi Kaszinóban azonban a középosztály is megtalálta a helyét. Az Országos Kaszinó első éveiben a Nemzeti Színház bérházában bérelt magának termeket, de a folyamatosan növekvő taglétszám miatt önálló épületre volt szükségük, amit a Kossuth Lajos utca és a Semmelweis utca sarkán – meglehetősen közel a Nemzeti Casinóhoz –, Czigler Győző tervei szerint építettek. A város harmadik legnagyobb kaszinója, a Lipótvárosi Kaszinó valóságos luxuspompával volt ellátva, ezért gyakran nevezték a Nádor utcai Versailles-nak.

Hosszas előkészítési munka után az 1900-as években a nők számára is létrehoztak egy „kaszinót”, jobban mondva az Országos Kaszinó épületében kialakítottak nekik néhány helyiséget, hogy amíg az urak mulatnak, addig ők is tartalmas szórakozási lehetőséghez jussanak és ne a kávézókban vagy otthon ücsörögjenek. A női kaszinó sokakból ellenérzést váltott ki, rendszeres sajtótámadások érték az alapító Atzél Bélát, aki korábban az Országos Kaszinó elnöke volt.

„Nekünk magyar asszonyoknak nem kell az ilyesmi, csak tartsák meg maguknak amerikánus kollégáink. Mink még nagyon meg tudjuk becsülni és élvezni is tudjuk a házi tűzhely melegét, dolgunk is akad ott elég a mi apró bébéinkkel” 

„Nekünk magyar asszonyoknak nem kell az ilyesmi, csak tartsák meg maguknak amerikánus kollégáink. Mink még nagyon meg tudjuk becsülni és élvezni is tudjuk a házi tűzhely melegét, dolgunk is akad ott elég a mi apró bébéinkkel” 

– írta a magyar asszonyok nevében Lyka Károly az Uj Idők 1898-as évfolyamában, de persze ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy az asszonyok valójában egyetértettek volna a Lyka Károly által felvázolt szerepükkel.

Hiába a  sok jótékonykodás, a feddhetetlen jellem és a tisztesség, azért a kaszinók életéből sem maradt ki a titkos élvezet és a szerencsejáték, ráadásul a sajtóban jó néhány botrány is napvilágot látott, arról nem beszélve, hogy esetenként a kaszinó tagjai párbajra hívták ki a róluk rosszat író „tollnokot” – és nem egy olyan eset történt, amikor az újságíró belehalt sérüléseibe vagy napokig élet-halál között lebegett. A Népszava gyakran támadta a Nemzeti Casinót amiatt, hogy egyáltalán nem azt a szerepet tölti be, amit Széchenyi szánt neki, hanem kártyabarlang és „frakkos naplopók” törzshelye, de a Lipótvárosi Kaszinó sikkasztási, majd annak elsumákolási ügye is kivágta a biztosítékot.

Ennél jobban csak Verhovay Gyula ügye korbácsolta fel a kedélyeket, aki a Függetlenség nevű lap főszerkesztőjeként majdnem életét vesztette egy párbaj során, miután egyik szerzője élesen bírálta a Nemzeti Casino egyik tagját, akinek becsületéért három kaszinótag párbajra hívta ki a főszerkesztőt. A súlyos feltételekkel megvívott párbajban Verhovay életveszélyes sérülést szenvedett, az eset óriási felháborodást váltott ki, amin a kaszinó elhatárolódó nyilatkozata sem segített: a kaszinó épülete előtt komoly összecsapások alakultak ki – ami halálos áldozatokkal járt –, az emberek betörték az ablakokat, még az épületet is el akarták foglalni. A rendőrség annyira nem bírt velük, hogy a katonaságot is be kellett vetni.

A kaszinók fénykorának az I. világháború vetett véget, a szegénység, a harcok, a gazdasági világválság egyszerűen nem teremtett olyan feltételeket, amik mellett ezek nagy része működőképes intézményként fennmaradhatott volna. Néhány kaszinó, köztük a Nemzeti, egészen Budapest ostromáig nyitva állt, de a deportálások és a disszidálások következtében lényegében mindegyik bezárt. S noha Széchenyi a különböző társadalmi rétegek keveredésének és az ország fejlődésének érdekében létrejövő eszmecserék céljával alapította meg itthon az első kaszinót, az évek során kiderült, hogy ezt az ideát nem tudták megvalósítani.

Forrás:

  • A Nemzeti Casino évkönyve 1828
  • A Nemzeti Kaszinó. In: Fővárosi Lapok, 1896 
  • Bölöny József: A Nemzeti Casinóról
  • Novák Béla: Fővárosi kaszinók a 19. században 

Címkék