látnivalók és kultúra

szerkesztés

„Futottam már fejjel a falnak, és csúsztam el banánhéjakon is, mégis érdemes hallgatni a belső hangra” – Klem Viktor-interjú

Szerzők

  • Wágner Gábor

2021. 11. 03. 14:28

A 2013 óta szabadúszó Klem Viktort számos tévé- és filmszerepben láthattuk már, elég csak a Hacktiont, a Mintaapákat vagy A Viszkist említeni. Most pedig főszerepet játszik a Post Mortemben, amit október 28-a óta játszanak a mozik. Ennek kapcsán beszélgettünk vele rettegésről, intuícióról és arról, hogy mennyi kihívással járt az első magyar horrorfilm forgatása.

We Love Budapest: Kimondottan komoly kihívásnak tűnik fizikailag a Post Mortem: a szereplők repkednek, lebegnek, felrobbannak, és van benne lovaglás meg a finálé azzal az igazán embert próbáló, hosszú víz alatti jelenettel. Feltételezem, hogy erre azért alaposan fel kellett készülni…

Klem Viktor:
Amikor a gyártási csapat elkezdi előkészíteni a produkciót, szépen sorba veszi, kinek milyen feladata lesz a meló során. Amikor csupa olyan helyszín szerepel a filmben, hogy kávézóbelső, szobabelső, irodabelső, az kiszámíthatónak tűnik, és sejthető, hogy egy stúdióban minden lebonyolítható lesz majd. Ebben a filmben viszont olyan helyszínek szerepeltek, mint például föld alá süllyedő ház, álomjelenet az éjszakai tóparton, felbukkannak repülő emberek, robbanó katonák, lóval vágtató és vízbe fulladó főszereplő stb. Az ilyesmi speciális felkészülést igényel. Ezeket előre el kell próbálni, már csak azért is, hogy amikor élesben felvesszük, addigra semmilyen kérdés vagy kétely ne maradjon a jelenlévőkben. 

Fotó: Szvacsek Attila

A víz alatti jelenet kapcsán például kiderült, hogy bár Schell Judit remekül úszik és nagyon magabiztos a víz alatt, a jelenet másik szereplője – vagyis én – viszont kevésbé magabiztos a habok közt. Ennek az az oka, hogy a bal fülemben van egy krónikus dobhártyaproblémám. Ez pedig adott a jelenet elkészítéséhez némi pluszfeladatot. Pontosan fel kellett mérni, hogy meddig süllyedhetek le úgy a vízben, ahol még nem robban be a fülem. Ez valahol 2 méter környékén volt. A stúdióban felépített, speciális medencében zajló felvételek is ehhez lettek kialakítva. A Post Mortem minden tekintetben nagyon profi produkció volt. Két hónapig jártam lovagolni Juhász Lászlóékhoz, ugyanoda, ahova Jamie Foxx is járt, amikor nálunk forgatott. A víz alatti forgatásokra specializálódott búvárcsapat is profi és nagy tapasztalatú társaság, akik már több hollywoodi produkcióban dolgoztak, például Tom Hanksszel is. A legkomolyabb a tanmedencés felkészülés volt, ahol előbb azt kellett megtanulnom, hogy kell a víz alatt egyhuzamban eltölteni legalább 10 percet, majd utána következett csak a konkrét jelenet gyakorlása. De kaszkadőrökkel is sokat gyakoroltam. Imádtam.

Fotó: Szvacsek Attila

WLB: Mennyi mindent meg nem tanul az ember egy film kedvéért! Ráadásul a Post Mortemben egy fényképészt alakítasz, aki halottakat fotóz. Nagy hozzáértéssel használod a filmben a régi fotómasinákat, sőt még a sminkelést is úgy csináltad, mint egy igazi profi. Ezeket is meg kellett tanulni?

K. V.:
Hardi Zoltán és Tamási Tamás ügyeltek a kellékekre és a berendezésre, rendkívül alapos munkát végeztek. Nagyon komoly, fél évig tartó nyomozó-, kutatómunkát folytattak, még külföldre is elmentek, hogy a filmben látható eszközöket megszerezzék a produkció számára. Aztán a kamerateszt után Hardi Zoliék fogadtak minket a kelléktárban, ahol tíz méter hosszú pultra voltak kirakva ezek a régi szerkezetek meg eszközök, az ecsettől az optikákon át az állványig minden. Olyan volt, mint valami múzeum. Kérdezték, hogy van-e pár percem, válaszoltam, hogy persze, aztán két és fél óra alatt egyesével végigmentünk az összes eszközön, azon is, ami a fotózáshoz kell, meg azon is, ami a sminkeléshez, korabeli gramofon, lyukkamera stb. A forgatási helyszínen pedig ott volt a vezető operatőrünk, Nagy András, aki természetesen szintén szakértője a fotózásnak, és ő is adott pár praktikus tanácsot. Nem beszélve Anger Zsolt kollégámról és barátomról, aki civilben gyakran és remekül fotózik, ő is rajtam tartotta a szemét. Aztán egyik nap azt mondta nekem: „Szívem szerint úgy belekötnék, de sajnos nagyon profin csinálod.”

Fotó: Szvacsek Attila

WLB: Láttalak romantikus komédiákban, A Viszkis című krimiben, vicces meg akciósorozatokban, most viszont egy itthon szokatlan zsánerben játszol, egy horrorban. Egy ilyen filmre másképp kell felkészülni, mint egy napjainkban játszódó, romantikus vígjátékbeli szerepre?

K. V.:
Nyitottság és játékkedv mindenhez kell, mindegy, hogy mi az adott film zsánere. Nem számít, hogy a mű éppen humoros vagy nyomasztó témában keresgél. Nekem minden esetben és minden pillanatban tolni kell bele az energiát, pláne ha főszereplő vagyok, mert akkor 110 százalék szükséges. Gyermeki naivitás, végtelen kíváncsiság, játékosság, na és laza izomzat, éberség meg színészi rugalmasság minden film esetében jó, ha van. Ugyanakkor a Post Mortem esetében mégis szükség volt „speciális dolgokra”, például arra, hogy megfigyeljem magam, milyen vagyok akkor, amikor szorongok, rettegek. A próbák során, még a forgatás előtt kezdtem el azon gondolkodni, hogy szoktam-e félni irreális dolgoktól. Például hogy valaki van az ágyam alatt. Be kellett vallanom magamnak, hogy elő szokott fordulni velem is hasonló. Két-három havonta, és furcsa módon mindig vasárnap délután történik, hogy a lépcsőház hangjait úgy hallom, mintha az előszobámban szólna. Amit akkor érzek, azt a pár másodperc rettegést és a pánikot aztán a forgatás során előhívtam magamból. Mert ez a film alapállapota: „Nem tudom, hogy miért, nem tudom, hogy ki, de folyamatosan van valaki körülöttem.”

Fotó: Szvacsek Attila

WLB: A film eleje a fronton játszódik, ahol az általad alakított Tomásnak halálközeli élményben lesz része: egy lány jelenik meg előtte a vízióban, Anna, akivel nem sokkal később az életben is találkoznak. Tomás úgy követi ezt az élményt, mint ahogy más szokta az álmait vagy a belső megérzéseit. Neked ezek közül fontos bármelyik, figyelsz bármelyikre?

 K. V.:
Az álmaimra kevésbé figyelek, az intuícióimra már annál inkább. Antal Nimród, akivel A Viszkist forgattuk, szokta mondani, hogy egy rendező nagyon sokszor gyomorból dönt. Vagyis a megérzéseire hallgat, még akkor is, ha nem tudja pontosan, hogy miért is döntött úgy, ahogy. Ez a gyomorból való döntés az, amit én intuíciónak hívok. Természetesen futottam már fejjel a falnak, és csúsztam el banánhéjakon is, mégis azt mondom, hogy érdemes hallgatni a belső hangra. Tomás esete azért speciálisabb, ő már a halál kapujában állt, és érezte a túlvilág hűvösségét. Manapság a halálközeli élményekről minden második talkshow-ban szó esik, már meg sem lepődünk rajtuk. De a XX. század elején még másképp volt. Sok ember halt meg akkoriban, ha nem az I. világháborúban, akkor spanyolnáthában vagy valami egyéb betegségben. Nagyon közel volt a halál az emberekhez. Egy ilyen világban nem meghalni, sőt visszatérni a halálból és tovább élni, majd találkozni valakivel, aki ugyanazt élte át, az misztikus élmény.

Fotó: Szvacsek Attila

WLB: A horrorfilmekhez milyen a viszonyod, bírod a zsánert?

 K. V.:
Szeretem a jófajta nyomasztást, de ugyanúgy szeretem a humoros filmeket is. A színvonal a lényeg igazából, nem a zsáner. Ha a jó ízlés határán belül mozog az, amit látok, nem ócska meg hatásvadász, és pszichológiailag is releváns, magyarázható egy horrorfilm, akkor tetszik. De nem vagyok azért nagy szakértő. A pandémia alatt néztem meg néhány horrort, Bergendy Péter – a Post Mortem rendezője – ajánlott párat, volt, ami bejött, volt, ami kevésbé. Komoly élmény volt az Az című film első és második része, otthon néztem, egyedül, de ilyen hülyeséget többet nem csinálok. Tetszett, de nagyon ijesztő volt.

Fotó: Szvacsek Attila

WLB: Mostantól látható vagy a Post Mortemben a mozikban, de aki másban is látni szeretne téged, például színházban, az hova menjen?

K. V.:
Trokán Nórával és a Swing à la Django zenekarral készítettünk egy revüelőadást, amit a legnagyobb klasszikus romantikus filmek jeleneteiből szőttünk össze, sok filmzenével. A Swing à la Django játssza a jól ismert filmek jól ismert betétdalait, Nóra és én pedig énekelünk és a prózai jeleneteket játsszuk, sőt van, amikor egyszerre vagyunk láthatók a mozivásznon és a színpadon. Az előadásban, ami a Múviláv címet kapta, összekeveredik a színház, a film és a zene, ráadásul az egymás mellé illesztett jelenetek egy saját történetet is kiadnak a végére. Augusztusban volt a premier a Budapest Jazz Clubban, ott is lehet megnézni, legközelebb november 15-én. Közben vidéki helyszíneken is felbukkanunk. A közönség nagyon szereti, meg persze mi is. Illetve játszom már egy ideje Patrick Süskind A nagybőgő című monodrámáját – amit egykor Darvas Iván játszott nagy sikerrel –, ezzel idén még fellépek pár helyen vidéken és Budapesten egyaránt. A mozin kívül most épp ezekben vagyok látható.

Hasonló tartalmak

Admin mode