Ez is érdekelheti

shopping
Megnyitott az Adventi és Karácsonyi Vásár a Vörösmarty téren – Közel 50 kiállÃtótól vásárolhatunk az ünnepekre
A tavalyi csendes ünneplés után ma délutántól újra vásárolhatunk és forralt borozhatunk Budapest legrégibb és legnépszerűbb karácsonyi vásárában, a Vörösmarty téren. Közel 50 kézműves portékája mellett különleges ételekkel, programokkal, fényfestéssel is várják az érdeklődőket.
Az Adventi és Karácsonyi Vásár azért is különleges, mert még Európában sem minden ország ünnepli ilyen lelkesen a karácsonyt, az egyedi hangulat pedig az ajándékozás mellett legalább ennyire a csillogásról, a hideg, sötét téli idÅ‘ ellen fényekkel és békés együttléttel való védekezésrÅ‘l is szól. A Vörösmarty téri vásáron a vásárlás izgalma mellett mindezt megtapasztalhattuk, ezért is öröm, hogy idén, a tavalyi évvel ellentétben újra megrendezik. SÅ‘t, idén különös figyelmet fordÃtottak arra, hogy a családok, budapesti látogatók igényeit is kielégÃtsék, Ãgy a kézművesek kiválasztása során és az ételeknél is találhatunk kifejezetten pénztárcabarát megoldásokat.Â

A vásáron közel ötven alkotó munkái közül válogathatunk: vannak textilesek, bÅ‘rösök, fafaragók, ékszerészek és keramikusok is, a kiállÃtók pontos listája ide kattintva olvasható. A megjelenÅ‘ művészeket pályázat útján választották ki, bemutatkozásukban műhelyfotókat is mellékelniük kellett, Ãgy biztosak lehetünk abban, hogy nem tucatáru, hanem valóban egyedi kézműves termék kerül a kosarunkba. A teljesség igénye nélkül az EzüsterdÅ‘ Mesebolt külön kis világot megjelenÃtÅ‘ babaházikói, a Bomo Art Ãrásra csábÃtó papÃr termékei, a Ginkgoside organikus formavilágú ékszerei vagy a Shawl Bay csodálatos, kézzel szÅ‘tt sáljai, és a Berényi Textil abroszai és méteráruja is megjelenik a kÃnálatban. Valóban gondoltak idén a vékonyabb pénztárcával érkezÅ‘kre, hiszen az 1500-5000 forintos kategóriában is bÅ‘ven találunk kisebb, Ãzléses ajándékokat.

A gasztronómiai felhozatal is a hagyományosabb Ãzekre vágyóknak kedvez. KürtÅ‘skalács, gesztenye, lángosok és más melengetÅ‘ fogások várják a hidegben megéhezÅ‘ket. A vásár egyik újÃtása, hogy ezentúl speciális családi menüt és 1500 forintos egytálételeket is fogyaszthatunk, a forró italokhoz pedig idén is vehetünk különleges karácsonyi bögrét. Fontos, hogy a járvány miatti fertÅ‘zések elkerülése, egészségünk védelme érdekében az ételekért idén csak kártyával tudunk majd fizetni, mÃg a kézműveseknél marad a kézpénzes vásárlási lehetÅ‘ség is. A készpénzzel érkezÅ‘k a vásár területén két helyen válthatnak Festipay kártyát, Ãgy Å‘k is használhatják az étkezÅ‘helyek szolgáltatásait.

A vásárt a legkisebbek és legnagyobbak számára is érdekes programok kÃsérik. December 1. és 26. között, 17 órától mindennap félóránkénti fényfestéssel készülnek a szervezÅ‘k a Gerbeaud-ház falán, az adventi hétvégéken pedig közös gyertyagyújtás lesz. A vásár 3 méteres angyalától mi egy kicsit megijedtünk, de a december 5-én a helyszÃnre látogató igazi lappföldi Mikulástól bizonyára nem fogunk.

A vásárt beléptetÅ‘ kapun át, csak védettségi igazolvánnyal látogathatjuk. Magyar állampolgároknak védettségi igazolványt, külföldi állampolgároknak pedig uniós digitális Covid-igazolványt kell bemutatni, illetve személyazonosságunkat is igazolni kell. NegatÃv teszt tehát nem elegendÅ‘ a belépéshez. A vásár november 19. és december 31. között tart nyitva. HétfÅ‘tÅ‘l csütörtökig 10 és 21 óra között, péntektÅ‘l vasárnapig 22 óráig látogatható, az kézművesek minden esetben egy órával az étkezÅ‘helyek elÅ‘tt zárnak. A vásár a közbeesÅ‘ ünnepnapok alatt rövidebb nyitvatartással várja a látogatókat.