A Párisi Nagy Áruház hatalmas tetőterasza mindenkit lázban tartott, még korcsolyapályán is gondolkoztak

Nem biztos, hogy az áruház szó hallatán ma is olyan eksztázisba esünk, mint a 20. század elején a sajtó és a nagyközönség, akik a nálunk akkor még újdonságnak számító, bécsi és párizsi mintára sorra nyíló üzletházakat ámulattal fogadták. Már csak azért sem, mert az áruházakról ma nem a mindenféle földi jóval kecsegtető üzletek, hanem inkább a barkács- vagy a kínai áruházak jutnak eszünkbe, nem beszélve a plázák hadáról. Budapest első „áruházai” egyébként nem a historikus palotákban nyíltak, ekkor még az üvegezett passzázsokban vagy az épületek közötti átjárókban létrejött bazárok voltak, mint a Haris vagy a Gozsdu. 

Kaszinóból lett az ország legmodernebb áruháza

Az első, kifejezetten áruháznak szánt épület a Bécsi utcában volt, de minket most nem ez, hanem a Goldberger Sámuel kereskedéséből kinőtt Párisi Nagy Áruház érdekel, amelynek Andrássy úti épülete ma is ámulatba ejt minden arra járót. Amikor megindult az Andrássy út kiépítése, a hatalmas társaságok, a tehetős polgárok és mágnások minden pénzt megmozgattak, hogy a legszebb és legjobb telkeket szerezzék meg maguknak Budapest legszebb útján, ahová káprázatos palotákat és bérházakat húzhattak fel. Nem véletlen, hogy a Fővárosi Casino-Épület Részvénytársaság is igényt tartott itt egy üres telekre, ahol a Terézvárosi Kaszinó otthonát szerették volna felépíteni.

Az 1884-ben épült neoreneszánsz épületben minden volt, ami egy kaszinóba kellett: étterem, bálterem, biliárd- és olvasószobák, ráadásul Lotz Károly freskóiból és a hatalmas márványoszlopokból sem volt hiány.

Ezt az épületet vette meg Goldberger Sámuel, hogy megnyissa az ország akkor legmodernebbnek számító áruházát ahelyett a Rákóczi út és a Klauzál utca sarkán álló üzlet helyett, ami 1903-ban egy rövidzárlat miatt leégett. A tűzeset híre bejárta az egész sajtót, az volt a hazai kereskedelem legnagyobb katasztrófája, amiben 14 ember vesztette életét – köztük az egyik tulajdonos felesége és az áruház feletti lakások lakói, akik nem a tűzben, hanem a tetőről leugrás során haltak szörnyet. A tragédia elkerülhető lett volna, ha nemcsak a minél nagyobb forgalommal és profittal, hanem a biztonsági követelményekkel is foglalkoztak volna. 

A kilátósétány remek hely volt a szerelmi vallomásokra

Külsőre bármennyire jónak tűnt is a régi kaszinó épülete, hamar kiderült, hogy a szerkezettel komoly gondok vannak, és az alapozás is gyenge lábakon áll. Goldberger az átalakítás helyett végül egy teljesen új épület mellett döntött, amit a párizsi Bon Marché áruház mintájára szeretett volna megterveztetni, ráadásul arra is figyelt, hogy a kereskedelem mellett a szórakozás is ott legyen a választékban. 

Ennek köszönhető az a kilátósétány, amire kezdetben korcsolyapályát is terveztek, de ez végül nem valósult meg, viszont tavaszi és nyári esteken (szerintünk) a szerelmes andalgások színtere lehetett: melyik legény hagyta volna ki azt a ziccert, hogy a hőn áhított nőt felvigye a tetőre, ahonnan elképesztő látvány nyílt a budai hegyekre, és a naplementében szerelmet valljon neki?

Döbbenetes méretű előtér és szecesszió

Miután elkészült, a Párisi Nagy Áruház messze kiemelkedett a monumentális Andrássy úti épületek sorából, de nem feltétlenül a mérete, hanem modernsége miatt. Ívelt homlokzata, az üvegezett átrium, a döbbenetes méretű előtér, a szecessziós jegyek és az építési megoldásai egész Európában egyedülállóvá tették. Sőt, az országban ez volt az egyik első vasbeton vázas épület, ahol a szecesszióhoz hűen Zsolnay díszítőelemek és Róth Miksa-üvegablakok is voltak. A luxuskinézet dacára az árakat a középosztályra szabták, ahol az állandó akciók mellett úgynevezett 96 filléres egységcsomagok is voltak minden osztályon, így ennyiért lehetett kapni sálat, bokavédőt vagy 8 pár cipőfűzőt, de akár 25 deka vajat, egy pár műselyem harisnyát és egy kiló tarhonyát is. 

A háború után a csőd szélére került

Az I. világháború után, amikor minden az építkezésekről, az elcsatolt országrészekből érkező menekültek elszállásolásáról meg a pénztelenségről szólt, az áruház a csőd szélére került. Hogy mentse a menthetőt, Goldberger lemondott a tulajdonosi szerepről, amit az üzletek között osztott fel, innentől viszont az áruház az olcsó bazári hangulatot öltötte magára, ahová az addigi vevőkör már nem szívesen tette be a lábát. A II. világháború után pedig már nem kapta vissza az áruházi mivoltát: az Állami Könyvterjesztő Vállalat raktáraként funkcionált egészen 1958-ig, amikor a kormány úgy döntött, hogy a régi Divatcsarnokot – ami valaha a Rákóczi úton volt – helyezzék át ide. 

Hosszú sorban állt a tömeg az újranyitott Divatcsarnok előtt

Amikor az Andrássy úti épület újra megnyitotta kapuit, vásárlók hada rohanta meg a Divatcsarnokot, akkora volt a kíváncsi tömeg, hogy a sor állítólag a Szent Teréz-templomig húzódott. Az újjáalakult áruházban viszont minden volt, amire csak vágyott az ember (vagy vágyhatott a szocializmusban): férfi- és női divatcikkek, kalapok, harisnyák, kötöttáru... De az áruház a hatalmas cipőkészletéről volt a leghíresebb, és nemcsak a pesti közönség imádott ide járni, hanem vidékről is gyakran felutaztak ide vásárolni az emberek. 

Megépülte és nyitása óta az épületben sok minden helyet kapott, funkciója és neve is többször változott, de még az is, hogy mi kerülhetne az üres épület falai közé. Sokáig itt volt az Alexandra könyváruház, majd az Andrássy Élményközpont is – mára mindkettő bezárt –, míg az egykori sétány helyén ma már a 360 Bar van. Egyvalami viszont állandó: a Lotz Károly freskóival díszített terem.