Ha valakinek megvan még Csukás István ifjúsági regénye, illetve az abból készült film, a Keménykalap és krumpliorr, annak nem kell bemutatni Lópici Gáspárt, az utca hírmondóját. Ő plakátragasztó volt, ami manapság is létező szakma, ám a jelen utcai hírmondói már nem ők, hanem azok a street art művészek, akik az elmúlt 20 évben festették, fújták, rajzolták és ragasztgatták tele Budapestet egyszerű üzeneteket közvetítő nagyszerű munkáikkal. Ezt a dicső 20 évet foglalja össze a legeredetibb alkotók segítségével a Deák17 Galéria kiállítása, ami még szeptemberben nyitott és egészen december 17-ig nézhető meg, ráadásul ingyen.
Az idei Design Week keretében, de még majd egy hónappal előtte megnyitott kiállítás a nemzetközi street art mozgalom hazai vonatkozásait mutatja be az elmúlt 20 évből. A Budapest Street Archæology címet viselő kiállításon sorra kerülnek a legeredetibb, a város arculatát némiképp átalakító, meghatározó magyar alkotók, a legfontosabb projektek, tárgyak és installációk, valamint dokumentumok is. De ami még tovább emeli a tárlat fényét, hogy maguk a technikák és az eszközök (aka tárgyi emlékek) is bemutatásra kerülnek a Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria kiállításán, de a fókusz persze nem ezeken van.
A 90-es években szárba szökött street art nem tévesztendő össze a graffitivel. Több annál, mert akár egy graffiti is lehet street art – ha megüti a színvonalat –, de nem minden graffiti számít annak, pláne hogy a falfirkák készítőinek valódi kiléte általában homályban marad. Persze a street art koronázatlan királya, Banksy is egy pontosan meg nem határozott figura – lehet, hogy nem is személy, hanem többen vannak, és így csoport –, de azért a street art művészekről mindig tudjuk, hogy kik ők. Mint ahogy a 80-as években alkotott előfutárok, például Jean-Michel Basquiat vagy akár Keith Haring is ismert alkotók voltak. És persze jól ismert arcok azok a magyar street artosok, akik a Deák17-ben kiállítanak, sőt nem egy közülük már profi művésznek számít azóta, hogy feltűnt a város falain és felületein.
Aki végignézi a kiállítás képeit és tárgyait, melyek 0036 Mark, az 1000% csoport, DTM (Durva Trabantos Matrica), Fat Heat, iamsuzie, a gerillaszobrász Kolodko Mihály, Miss KK, Nikon One, RAPA 73, Void, valamint személyes kedvencem, Szárnyas Doboz munkái, csupa ismerős figurába és képbe fog beleszaladni. Talán még olyat is lát majd, amiről pontosan tudni fogja, melyik utcasarkon található az eredeti alkotás. Már ha ott van, mert egyik-másik alkotás bár ismerős, mégis olyan, mintha ide, a kiállításra készült volna, illetve olyat is felfedezhetünk, amit bár láttunk már az utcán is, csak nem teljesen úgy vagy nem abban a méretben, mint a Deák17-ben. De persze az is lehet, hogy csak rosszul emlékszik az ember. Mindenesetre az biztos, hogy 0036 Mark AntallTales című munkája úgy látható a kiállításon is, mint ahogy az utcán.
A popművészet ezen becses és még mindig fejlődésben lévő, de már most lenyűgöző szeletének, a street artnak a hazai művészei igazán elismerésre okot adó alkotók, akik még mindig fiatal emberek, vagyis talán még ki sem futották magukat igazán, csupán a névjegyüket tették le az utca kövére, ez pedig mindenképpen nagy reményekre ad okot mindegyikük vonatkozásában. Akárcsak a street art kiállítást kiegészítő kisebb tárlat, a Stand by me, ami a SZÁMALK-Szalézi Technikum és Szakgimnázium hallgatóinak munkáiból válogat. Az itt bemutatkozó diákok még valóban fiatalok, nagygyerekek, viszont már most olyan magabiztos vizuális kultúrával és határtalan fantáziával rendelkeznek, hogy az iskolai feladataik, melyekből a kiállítás áll, megnyugtatóan hatnak a hazai képzőművészet – azon belül is a popkultúra meg a street art – sorsáért és jövőjéért aggódó egyszeri kultúrafogyasztóra.
