II. Amenhotep, a fáraó
Az Újbirodalom idején II. Amenhotep fáraó a 18. dinasztia tagjaként atyja, III. Thotmesz, az Egyiptom Napóleonjának is nevezett legendás hadvezér után örökölte meg a birodalmat. Kezdetben hadjáratokat vezetett, de miután rájött, hogy atyja harctéri sikereit nem tudja túlszárnyalni, nekilátott az államszervezésnek és a nepotizmusnak a korszakban amúgy is anakronizmusnak ható kliséjén elegánsan átlendülve, gyermekkori barátait, dajkájának és tanítóinak családtagjait menő állami pozíciókba ültetve békét és stabilitást hozott a birodalomba, amelynek területe ekkor a mai Dél-Szudántól egészen az Eufráteszig terjedt.
A kiállítás első részében a fáraó uralkodásáról, államszervezetéről és személyiségéről szerezhetünk képet. Ebből a részből kibontakozik a kemény sportot és a gyors lovakat kedvelő, evezésben és futásban egyaránt kiváló, atletikus és versengő uralkodó képe, aki szerette, ha erős testalkattal és békés arccal, jó államszervezőként ábrázolják, sportolóként pedig elképzelhető, hogy ő (pontosabban egy róla készült sztélé) ihlette az Iliász egyik jelenetét. Itt kell megjegyeznünk, hogy minden tiszteletünk az egyiptológusoké, akik az ábrázolásokat nemcsak a rajtuk lévő hieroglifák és különböző hatalmi attribútumok, de arcvonások alapján is képesek felismerni.
A békés, jó államszervező képét az is erősíti, hogy II. Amenhotep uralkodása kezdetén nem hajtott végre radikális változtatásokat, lassan cserélte le nagy tiszteletnek örvendő apja apparátusának vezetőit. Ezeket a pozíciókat amúgy „a Kap fiai”, az egyiptomi felső osztály és az egyes külföldi fejedelmek gyermekeinek oktatásáért felelős udvari intézmény képzésében részesültek töltötték be. A kiállítás egyik legérdekesebb darabja éppen Kenamonnak, a király tejtestvérének (előkelő édesanyja szoptatós dajkaként az újszülött uralkodót is táplálta) a sírjában talált szekeréről készült életnagyságú másolat.
Sok mindent elmond az abszolút hatalom természetéről, hogy ugyan sokat tudunk az egyiptomi kiváltságosok életéről, az alsóbb rétegek és a szegények mindennapjairól viszont szinte semmit. A tárlaton is a felsőbb osztályok berendezési tárgyait, öltözködési, étkezési és temetkezési szokásait ismerhetjük meg. Az előkelők kétemeletes, a közéleti és a magánfunkciókat jól elkülönítő otthonában lámpásokkal vagy elegáns, szépen kidolgozott kandeláberekkel világítottak, sok szőnyeg volt, és nagy szerep jutott a különböző méretű díszes dobozoknak is. A ruházkodást nem vitték túlzásba, az előkelők öltözékét kiegészítő köpenyek, vállkendők csak később jöttek divatba, a már-már sztereotípiaszámba menő hatalmas parókákat pedig csak ünnepekkor viselték. Nagy gondot fordítottak viszont a tisztálkodásra, balzsamokkal, olajokkal ápolták testüket, a történelemkönyvekből is ismerős erős, malachitból vagy galenitből készült kihúzóval festett uniszex pandaszem pedig nemcsak szépészeti célokat szolgált, hanem a napsütéstől is védett.
Victor Loret, a felfedező
A kiállítás második részében a fáraói udvartartástól néhány ezer évet ugrunk a sírkamra 1898-as felfedezésének időszakához.
A kiállítás második részében a fáraói udvartartástól néhány ezer évet ugrunk a sírkamra 1898-as felfedezésének időszakához.
Az egyiptológia hőskorának tudományos hatásait nagyon nehéz a mi szempontunkból fölbecsülni, kevés tudományos eredmény gyakorolt például olyan villámgyors és átfogó hatást a művészetre és a kultúrára, mint például Tutanhamon II. Amenhotep sírjának közelében, szintén Thébában, a Királyok völgyében található temetkezési helyének feltárása 1922-ben.
A kiállításon bemutatott felfedezés különlegessége, hogy II. Amenhotep volt az első olyan fáraó, akit saját nyughelyén, szarkofágjában találtak meg. Jóllehet a sírt az ókorban kifosztották, már a Krisztus előtti első évezredben rendbe hozták, ekkor rejthették ide még kilenc újbirodalmi fáraó koporsóba helyezett múmiáját, ami az amúgy is fontos felfedezés jelentőségét tovább növelte, hiszen fény derült arra, hogy hova tűntek a Királyok völgyének szarkofágjából az uralkodók.
Victor Loret felfedezésének híre is végigfutott az egész világon. Rendkívül érdekes a korabeli magyar újságok beszámolóit olvasni a kiállításon. „Ó boldog II. Amenofis! Oly sok király közül, a kik mind arra törekedtek, hogy hozzáférhetetlen rejtekhelyek mélységeibe ágyazzák el örökös időkre múmiáikat, ő az egyedüli, akit meghagytak kősírjában; ezért is olyan nagy a tolongás, valahányszor megnyitja síri termeit”, írja például a Budapesti Hírlap. Loret amúgy a korabeli lehetőségekhez képest kiváló munkát végzett, nagyon precízen, pontosan, elképesztő alázattal dokumentálta a feltárás szakaszait, amely nem kevés türelmet igényelt, hiszen az egyes kamrákhoz vezető termeket egyenként kellett feltárni, és csak akkor lehetett továbbhaladni, ha egy-egy munkafázis már lezárult. Az érzés tehát nagyjából ahhoz hasonlíthatott, mint amikor a csörgésből sejtjük, hogy a kedvenc, vízilovas játékunk van a kindertojásban, de anyukánk csak akkor engedi kibontani a sárga kis műanyag dobozt, ha a csokit már megettük.
A sírkamra, az egyiptomi túlvilág mementója
Mi is így, ezeknek az érdekes részleteknek a megismerése után juthatunk el a sírkamra életnagyságú másolatába. Az installáció nagyon izgalmas, hiszen egy zegzugos útvesztőszerűségen kell átmennünk, ahol egy percre sírrablónak vagy felfedezőnek érezhetjük magunkat, ki-ki a maga temperamentuma szerint. Az eredeti sírnak a kiállításon is megtekinthető alaprajzából láthatjuk, hogy az általunk megtekinthető, csodásan díszített terem volt a temetkezési hely központja, amely körül négy kisebb oldalterem helyezkedett el a kilenc múmiával.
Különösen izgalmasak annak a fiatal nőnek a földi maradványai, aki genetikai vizsgálatok szerint még talán Tutanhamon anyja is lehetett, és akinek arcát olyan sérülés torzítja el, amely akár okozója is lehetett a halálának.
Különösen izgalmasak annak a fiatal nőnek a földi maradványai, aki genetikai vizsgálatok szerint még talán Tutanhamon anyja is lehetett, és akinek arcát olyan sérülés torzítja el, amely akár okozója is lehetett a halálának.
A sírkamra másába lépve az embert valósággal mellbe vágja az arany és a kék csodálatos összhangja, a hat díszes oszlop által szabott finom arányok. A dekorációk az Amduatnak, az egyiptomi túlvilágról szóló könyvnek az eseményeit vonultatják föl. Eszerint a napisten az éjszaka 12 órája alatt látogatást tesz a túlvilágban, útján pedig az újjászületés érdekében a halott fáraó is elkíséri. A történet a szarkofág mögötti részen kezdődik, és a falakon, az óramutató járásának megfelelően halad tovább. A kamra mennyezete kék, arany csillagokkal díszített, ami jellemző volt az időszak fáraósírjaira.
A kiállítás további részében az előkelők temetkezési szokásaiba és az egyiptomiak túlvilágról alkotott képzeteibe tekinthetünk be. Fontos megjegyezni, hogy többféle elképzelés élt egymás mellett a túlvilági életre vonatkozóan, de az elhunyt földi testének minél teljesebb megőrzése és az ezzel kapcsolatos rituálék minden esetben meghatározták a túlvilági élet lehetőségeit. Kezdetben inkább az életben használt tárgyakkal, illetve azok másolatával díszítették a sírokat, a későbbiekben egyre nagyobb szerephez jutottak a kifejezetten túlvilági használatra szánt elemek. A sírok „lakói” javarészt férfiak, a nők és a gyermekek nyughelyei jóval dísztelenebbek voltak.
A tárlat a Szépművészeti Múzeum első nagy kiállítása a karanténidőszak után, amely jelentősen kiegészítve mutatja be a II. Amenhotepről szóló, 2017-es milánói tárlat anyagát, és olyan kiváló intézményekből is kölcsönöztek hozzá, mint a British Museum vagy a bécsi Kunsthistorisches Museum, de brüsszeli, olaszországi és koppenhágai intézményekből is érkezett anyag Budapestre. A tárlathoz színvonalas katalógus is készült, a tárgyak pedig még az izgalmas kísérőszövegek nélkül is olyan megkapó esztétikai minőséget képviselnek, hallgatag, ősi szimmetriájuk annyira rabul tudja ejteni a szemlélőt, hogy a kiállítás megtekintése után lehetőleg szemellenzővel sétáljunk végig az ajándékbolton, ha nem akarunk egy sírkamrányi egyiptomi tárgymásolattal hazatérni.
