Idén a tavalyi bezártság után nagyon sokféle programból szemezgethetünk erre a hétre, illetve az ünnepi hétvégére. Válogathatunk néhány háromnapos rendezvény közül, ahol augusztus 20-i ünneplést tarthatunk, ilyen például a Champagne Weekend, a Szent István Napi Borünnep, a Mesterségek Ünnepe vagy a Buborék Fesztivál. Újra megrendezik a La Boumot, vagyis a kastélyházibulit a festői pusztazámori Öreg Tölgy Kastély-Fogadóban, de kőállatok tucatjait is felfedezhetjük gyerekeinkkel egy családi séta keretében a budai Várban. Ezenkívül elmehetünk Parno Graszt- vagy Random Trip-koncertre, vagy társasozhatunk a Dürer Kertben, de megnézhetjük a Moholy-Nagy Lászlóról szóló, Az új Bauhaus című látványos dokumentumfilmet is.

Augusztus 19., csütörtök

Az iamyank Live Ensemble a 2018-as Művészetek Völgye felkérésére alakult meg, és azóta is a szerző hagyományos hangszerekre írt műveit adja elő változó felállásban. Az iamyank műfaji határokat feszegető zenei világa az elektronikától a komolyzenéig utaztat világokon át.

SARAH az embert egyénként szüntelenül érő külső és belső erőhatásokat, az őt körülvevő világ megváltoztathatatlanságát és az ebből táplálkozó félelmet dolgozza és oldja fel a zenekarra mára jellemzővé vált fiktív szakrális, rituális hangulatvilágban. Az iamyank Live Ensemble augusztus 19-én mutatja be élőben az új lemezét, a SARAH-t a MOMkult kupolatermében.

További infók 

Idén újra felsétálhatunk a Szent Tamás-hegyre, ugyanis augusztus 19-én és 20-án különféle programokkal vár minket a Kaleidoszkóp Hegy Fesztivál, amelynek minden programja ingyenes, köszönhetően Esztergom Város Önkormányzatának.

További infók 

Az augusztus 20-i hétvégén sok-sok buborékkal és finom ételekkel ünnepelhetünk a Solid Budapestben, ahol különleges ajánlattal és pezsgőkínálattal készülnek a Champagne Weekend keretében.

További infók 

„Nagymaros pezsgő hangulatban” – a 2021-es borünnep szlogenje. A programok augusztus 19-én délelőtt 10 órakor kezdődnek a nagymarosi Duna-parton, ahol három napon keresztül szórakozhatunk és finom ételekben és italokban lehet részünk. Újdonságot vezettek be a pezsgő- és koktélkínálatban, ahol a rendezvény saját pezsgőkoktélját, a „Marosi Kéket” is meg lehet kóstolni. A rendezvény hagyományőrző, felhívja a figyelmet a szőlészeti, borászati, pezsgőkészítői múltra, így három borászat is részt vesz a Dunakanyarból, többek között a Lingvay, a Borgarázs Manufaktúra és a Heininger. Ezenkívül a Német Nemzetiségi Önkormányzat a Német Nemzetiségi Tájházban a rendezvény ideje alatt bemutatja az itt letelepedett svábok életét. Augusztus 19-én délelőtt pedig a Gesztenyés tanösvényre szervezett kiállítás felhívja a figyelmet arra, milyen nagy szerepe volt valaha a gesztenye termesztésének Nagymaroson.

További infók   

Egy családias, inspiráló és természetközeli élményben lehet részünk, ha augusztus 19. és 22. között ellátogatunk az Organix Fesztiválra, a Gödöllő melletti Dombfalvára. Az esemény célja a művészet és a környezettudatosság népszerűsítése, így a látogatók által hozott étkészletben vegán fogásokat tálalnak fel, valamint a zero waste jegyében a lehető legkevesebb hulladék termelésére törekednek. Lesznek koncertek, előadások és workshopok is, ahol különböző művészeti ágakban próbálhatjuk ki magunkat. Idén még több gyerekprogrammal készülnek, hogy a legkisebbek is találjanak elfoglaltságot maguknak.

További infók

Augusztus 20., péntek

A tavalyi bezárkózás után idén minden eddiginél sokrétűbb programkínálatból választhatunk az augusztus 20-i ünnepen Budapesten. A hagyományos állami programok, a Szent Jobb-körmenet, a budai Várban a Mesterségek Ünnepe és az emblematikus tűzijáték mellett számos különleges esemény, gasztroélmény, gyerekműsorok, irodalmi és zenei estek, ingyenes kiállítások közül is választhatunk, ezeket ebben a cikkünkben szedtük össze nektek. Például a 20 éves, frissen felújított Millenáris Parkban komolyzenei piknikkel ünnepelhetünk, de ezúttal ingyenesen megtekinthető a Szent Korona az Országházban, a várban pedig a most felújított Szent István-termet nézhetjük meg.

További infók 

Augusztus 19. és 20. között, idén hetedik alkalommal a MOM Kulturális Központban, a Sirály sétányon rendezik meg a Kenyérlelke Fesztivált, ahol hazánk legjobb pékjeivel, remek éttermekkel és pékárukkal, finom italokkal találkozhatunk. A fesztivál első és legfontosabb célja, hogy a kenyér szerelmeseit összehozza évente egy alkalommal, ahol megismerhetik egymást és kicserélhetik tapasztalataikat. A fesztiválon minden eddiginél szélesebb szakmai programban is elmerülhetünk. Az előző évekhez hasonlóan az idén is nagyon izgalmas lesz a kenyérsütők versenye, ahol profi pékek és amatőr kovászimádók külön, egyenként három kategóriában, fehér félbarna, teljes kiőrlésű és burgonyás kenyerek sütésében mérhetik össze a tudásukat. Ezenkívül olyan izgalmas programokon vehetünk részt, mint a Pékek Vacsorája, a KovászLabor, de vár ránk a Zenél az utca produkciója és természetesen kenyérkóstoló is. A legkisebbeket pedig a Miele Gyermekszínpadon Kiss Sándor séf, bohócok és különböző workshopok szórakoztatják majd. A rendezvény műsorvezetője Till Attila. (x)

További infók 

Augusztus 20. és 22. között 35. alkalommal rendezik meg a Kárpát-medence legnagyobb és legrangosabb népművészeti fesztiválját, a Mesterségek Ünnepét. Idén a budai Várban új helyszínen találhatjuk meg a programokat, a Kapisztrán tértől a Szentháromság térig. A díszvendégek ezúttal a türk nyelvű országok lesznek, a fesztivál kiemelt témája pedig a vadászathoz és a halászathoz kapcsolódó mesterségek. Mindezek mellett egész napos színpadi programok, közel ezer kézművesmester, mesterségbemutatók, látványműhelyek, gasztronómiai bemutató, gyermekjátszók, koncertek és igazi fesztiválhangulat is vár minket.

További infók 

Második alkalommal rendezik meg idén a La Boum fesztivált, a szervező zenekarok és barátaik az augusztus 20-i hétvégén ismét beköltöznek a pusztazámori Öreg Tölgy Kastélyba és szélesre tárják a kapukat kora délutántól egészen hajnalig.

További infók 

Szent István Napok keretében három napon keresztül fejest ugorhatunk a hűs, pezsgő italok világába. A Buborék Fesztiválon augusztus 20. és 22. között akár champagne-t, akár prossecót kóstolunk, biztos kapunk minden pohár ital mellé egy izgalmas történetet is. De vajon mi a két ital között a különbség, és champagne vagy prosecco Törley József népszerű pezsgője?

További infók 

Augusztus 20-án fellép a Parno Graszt egy gasztro-kulturális rendezvény keretében az Arena Gardenben, ahol nemcsak a koncertet élvezhetjük, hanem bográcsozással és ételkülönlegességekkel is várnak minket.

További infók 

Augusztus 21., szombat

DJ Bootsie a 2000-es évek óta megkerülhetetlen szereplője a nemzetközi és magyar táncklubok életének, neve fogalomként cseng a fesztiválok line-up-listáin. 
 
A klasszikus irodalomtól a francia krimin át a kortárs képzőművészetig sok minden inspirálja. Így a különleges képi világú filmek is. A szettjeit kísérő vetítések egyedi látványa mindig ugyanolyan fontos számára, mint maga a zene. Pálfi György Final Cut – Hölgyeim és Uraim című, 450 film összesen 1400 snittjéből vágott ikonikus montázsfilmje és a DJ Bootsie által élőben játszott DJ-szett mint aláfestő zene egy különleges audiovizuális utazásra invitál, új lendületet adva az eredeti mozinak a rendkívül széles spektrumon mozgó zenei repertoárral. A kompozíciót a győri Rómer Házban tartott premier után a fővárosban először a Budapest Rooftop Cinema mutatja be, augusztus 21-én, a BRC Live Cinema Nights sorozatában.

További infók 

Augusztus 21-én, szombaton a Pontoonon egy igazi hajóskapitány vezénylete alatt rázhatjuk meg a csípőnket: Landikhan veterán rezidensnek számít Ibizán, saját kiadóját igazgatja, és olyan nevekkel pörget, mint Satori, Seth Troxler vagy épp Jan Blomqvist! Ladikhan mellett a Pure Lust csapata biztosítja a remek hangulatot.

Tánc és eksztázis várható végre nemcsak a hajnali órákban, hanem már 16:00-tól a csodaszép dunai naplementében.

További infók 

A budai Vár kis utcái a gyerekek számára is csodálatos felfedeznivalókat kínálnak. Kőállatok tucatjai rejtőznek az épületek homlokzatain és az eldugott udvarokban – olyan helyeken, amiket a turisták észre sem vesznek.

Az augusztus 21-én induló családi sétán kicsik és nagyok együtt szórakoznak, és senki nem unatkozik. Most éppen Buda legrégebbi kerületében tehetünk felfedezéseket, a Bécsi kaputól a Halászbástyáig. Amíg a gyerekek megrajzolják saját állatkerti térképüket, addig mi megtudhatjuk a hozzájuk kapcsolódó történeteket.

További infók 

Az augusztusi hosszú hétvége sem marad mini-Czakó Piacz nélkül, szombaton 8:00 és 14:00 között ugyanúgy beszerezhetjük kedvenceinket a piacról. Az ország legjobb termelői hozzák el portékáikat hétről hétre: a jobbnál jobb zöldségek, gyümölcsök, sajtok, húsfélék mellett lesznek virágok, magok, vadon termő gombák (ha teremnek) és más különlegességek is a kínálatban. A piac ideje alatt termelői finomságokból készült reggelivel várnak minket, illetve ezúttal friss lángost is bekaphatunk.

További infók 

Magyar Állami Operaház augusztus 21-én a Regőczi István Alapítvánnyal közösen jótékonysági gálaműsort rendez az Eiffel Műhelyházban, melynek célja a koronavírus árváinak támogatása. A gálán olyan világhírű sztárok lépnek fel, mint például az először hazánkba érkező francia koloratúrszoprán művésznő, Patricia Petibonaki pályája csúcsán érkezik az Eiffel hatalmas parkjába.
 

Az amerikai Lawrence Brownlee személyében pedig olyan bel canto művészt köszönthetünk, akinek nincs megoldhatatlan tenormagasság, és aki stílusismeretével és ugyancsak vonzó természetével mindig megnyeri magának a közönséget. Kettejük, a már világsztár és a sztárság felé vezető úton magasan tartó művész találkozása különleges esemény lesz a magyar operabarátok számára. Ahogy 2020-ban Jonas Kaufmann gálája előtt, most is magyar énekesek fellépésének örvendhetünk az első félidőben. (x)

További infók 

Augusztus 22., vasárnap

Az augusztus 22. és augusztus 30. között érkező Zsidó Kulturális Fesztiválon komoly- és könnyűzenei programokkal, klezmer, jazz- és világzenei produkciókkal, színházi előadásokkal, kiállításokkal, könyvbemutatókkal és felolvasóestekkel várnak bennünket.

A járvány miatt tavaly sajnos elmaradt, úgyhogy idén duplán bepótolhatjuk a hagyományos zsidó kulturális fesztivált, amely immár szerves, elmaradhatatlan része Budapest művészeti életének. Éljük át újra! – ezt az életörömmel teli szlogent választották a mostani fesztivál jelmondatának, hiszen nehéz és tragikus év van mögöttünk, de élünk, hogy újra megélhessük az együvé tartozás örömét a zenében, az irodalomban és a társművészetekben!

További infók 

The Bits Beatles emlékzenekar idén 7. alkalommal rendezi meg a nagyszabású rendezvényt, amelyen minden a Beatles-ről szól. Az esemény házigazdája, a The Bits különleges koncertblokkal indítja a fesztivált. A színpadi kerekasztal-beszélgetés idei témája a Beatles szólóévei és a Beatles már 60 év távlatából. Az esemény díszvendége Novai Gábor, a Hungária és a Generál együttes basszusgitárosa, aki a Beatlesszel kapcsolatos kedvenc sztorijait meséli el. A fesztivál vendége a The Shades, akik Shadows-dalokkal színesítik a rendezvény zenei palettáját. Koncertblokkok és állandó programok mellett már egy nagyszabású játékban is részt vehetünk, amely során egy nem mindennapi nyeremény, egy eredeti Höfner Beatles basszusgitár is gazdára talál a rendezvény szakmai szponzora, a világhírű Höfner Guitars felajánlásával. Ha Beatles-rajongóként szeretnénk egy napos vasárnapi délutánon csak a Beatles-ről hallani, akkor augusztus 22-én megtehetjük ezt a Kobuci Kertben

További infók 

A Vágyott szépség. Preraffaelita remekművek a Tate gyűjteményéből című kiállítást, valamint Az utópia szépsége. Preraffaelita hatások a századforduló magyar művészetében című kísérőtárlatot augusztus 22-ig tekinthetjük meg a Magyar Nemzeti Galériában.

A londoni Tate Britain múzeum egyedülállóan gazdag preraffaelita gyűjteményének közel száz lenyűgöző alkotását láthatjuk a mozgalmat bemutató első nagy magyarországi kiállításon. A Tate Britain – az 1500 utáni brit művészet legnagyobb nemzeti gyűjteménye – kollekciójában kiemelkedő jelentőségű helyet foglalnak el a preraffaelitáknak, a 19. század legnagyobb hatású brit művészeti mozgalma alkotóinak a művei.

További infók 

Augusztus 23., hétfő

A 21. században Magyarország migrációs szempontból tranzitország. A legtöbb menekült a befogadóbb országok és jobb gazdaságok felé tart, az itt maradók pedig kevés lehetőséget kapnak a beilleszkedésre. Az 1940-es évek végén is volt egy migrációs hullám Magyarországon: a görög polgárháború miatt 65 ezer embernek kellett menekülnie, akik közül 7500-at befogadott a magyar népi demokrácia, elvi alapon. Az akkori időszak és a 2015 utáni menekültellenesség párhuzamának feszültségéből jöttek létre azok a művek, melyeket a Görög Befogadás – migrációs történetek tegnap és ma elnevezésű Liberty fesztivál augusztus végén felvonultat a Trafóban, illetve külső helyszíneken augusztus 23. és 29. között.

További infók 

Játszóház Projekt története szorosan összefonódik a Dürer Kerttel, így nem volt kérdés, hogy az új helyszínre is követik majd a Dürert. Itt augusztus 23-án társasozhatunk újra – akár barátainkkal, akár csatlakozva egy asztaltársasághoz – a kb. 10 köbméternyi társasjáték közül választva.

További infók 

Augusztus 24., kedd

Az Egri Borműhely kilenc borászata kedden Budapestre jön, hogy egy kötetlen és jó hangulatú borkóstoló keretében az egri bor budapesti rajongóinak is megmutassák boraikat. Az eseménynek az elegáns, belvárosi Aria Hotel tetőterasza, a High Note SkyBar ad otthont.

További infók 

Random Trip – újra a Parkban! Minden korábbinál elképesztőbb sztárfelállásban készítette legújabb dalát a Delov Jávor vezette, több mint egy évtizede működő improvizációs közösség, a Random Trip. 

Csak boldog című legújabb Random Trip-dalt először élőben augusztus 24-én hallhatjuk, Budapest Parkban, annak valamennyi közreműködőjével.   

További infók 

Augusztus 24-én 18 órakor, Moholy-Nagy László születésének 126. évfordulóján újra műsoron Az új Bauhaus című látványos amerikai dokumentumfilm, amit megnézhetünk az Urániában. A film a világhírű művész és tanár életútjáról és örökségéről szól, arról az újító szellemű, a modern technikai lehetőségeket és a művészi sokszínűséget integráló szemléletről, amely máig inspirálja az alkotókat.

További infók 

Augusztus 25., szerda

A Rerrich Béla Tájépítész Szakkollégium szervezésében, a Studio Nomaddal partnerségben és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, a MATE Budai Campus HÖK és a Kortárs Építészeti Központ támogatásával augusztus 23-tól 28-ig valósul meg idén először a Budai Arborétumban a Bútort az Arborba! – Alkotóhét és az ezt követő Arbor Feszt.

További infók 

Az elmúlt év hat, vidékről és a határon túlról érkező, szórakoztató, mégis magas művészi igénnyel színre vitt előadása lesz látható a Színházi Szemle idei versenyprogramjában a Városmajori Szabadtéri Színpadon. A budaörsi, a miskolci, a szombathelyi, valamint a szabadkai, az újvidéki és a szigligeti teátrumok figyelemre méltó előadásait augusztus 25. és szeptember 9. között tekinthetjük meg. (x)

További infók 

Augusztus 25-én hajnali 6:15-től a napfelkeltével együtt töltődhetünk fel, vagyis SUPjógázhatunk a nyugodt Dunán a Lágymányosi-öbölben. A SUPjóga segít fejleszteni az egyensúlyt és oldani a stresszt. A foglalkozás semmilyen előképzettséget nem igényel, kezdő jógásként és SUP-osként is bátran részt vehetünk a foglalkozáson.

További infók 

Címkék