A Városliget melletti, régi Dürer Kert az egyik legfontosabb koncerthelyszíne volt a városnak, és amikor bejelentették, hogy kész, vége, ennyi volt, még úgy is mély depresszióba esett mindenki, aki odajárt, hogy már régóta tudtuk, egyszer bekövetkezik. A letargikus állapot azonban nem tartott sokáig, ugyanis nem sokkal később már arról szóltak a hírek, hogy megvan az új Dürer Kert helyszíne. Most pedig már nap mint nap el is mehetünk oda, hogy igyunk egy jó sört, fröccsöt vagy amit csak akarunk, és hogy a barátainkkal legyünk – látszólag távol a város zajától és porától, a Duna közvetlen közelében.
Az új Dürer Kert Pestről átköltözött a Duna másik oldalára, egészen pontosan Újbudára, a XI. kerületbe, méghozzá a BudaPart névre keresztelt és a Kopaszi-gátat is magában foglaló új városrész egyik szélére, a Vízpart utca 1. alá. Bár ha a térképre néz az ember, talán megijed, hogy mennyire messze van mindentől, de a West-Balkán sem volt közelebb, azóta pedig nemcsak a város ezen része, de a budapesti tömegközlekedés is sokat változott, fejlődött. Az új Dürer a 133-as és a 33-as buszok Hengermalom úti megállójából vagy az 1-es villamos Hengermalom út / Szerémi út megállója felől érhető el leggyorsabban. Éjszakai busznak a 901-est ajánljuk. Egyébként pedig bringával érdemes menni, kétkerekűvel nagyon könnyen megközelíthető a hely, konkrétan egyenesen odavisz a bringaút, én a Deák térről bő 20 perc alatt már a Dürerben is voltam.
Amikor belép az ember az új Dürer hatalmas kertjébe, elsőre azt gondolja, átlátja az egészet, ám ahogy beljebb sétál és elkezd szétnézni, hamar rájön, hogy a hely tele van rejtett zugokkal. A közepén egy nagy füves tér áll asztalokkal és székekkel meg egy hatalmas kivetítővel, körben pedig az ital- és ételpultok, illetve kocsik állnak, meg egy építmény, amelyben valószínűleg a zárt koncerttermek lesznek – most csak a mellékhelyiségeket találjuk ott. A kert távoli vége egy nagy füves placc, ahol akár még focizni vagy csak fűben fetrengeni is lehet, ráadásul egyszerre nagyon sok embernek, majd azon túl egy erdős-fás sáv állja az utunkat. Ki tudja, mi van arra. De a lényeg: a Dürer első ránézésre és az első ott töltött órák után is az a hely, ahol az ember legszívesebben ledobná a cipőjét és mezítláb bulizna egész éjjel a szabad ég alatt. Van benne egy kis hippis életérzés, az egyszer biztos – és ennyi még a régiben sem volt.
Az új Dürer rejtett kincsi közül kiemelünk kettőt. A már említett építmény egyik oldalában kialakítottak egy békebeli nappalit régi fotelekkel, állólámpákkal, éjjeli szekrénnyel és festménnyel a falon. A másik vonzó és elsőre nem látható része a Dürernek a Duna-parti üldögélő, ahol színes asztalok és padok, babzsákok, függő- és nyugágyak várják a vendégeket. Az a jó az új Dürerben, hogy meg sem próbálja megidézni a régit – más környezetben épült fel, így nem is lehet –, hanem valami újat villant fel. Van benne valami a régi West-Balkánból meg a kisebb fesztiválok (például Kolorádó, Bánkitó) hangulatából is. A természetközeliség, a zöld környezet is ad neki valami varázst – pedig ipari épület is áll a szomszédságában. Olyan érzése van ott az embernek, hogy mindentől és mindenkitől távol lévő helyen van, ahol úgy bulizik, ahogy csak akar és nem szégyell, így tehát a szabadság érzése az új Dürerben alaposan kimaxolt.
A Dürer jelenleg mint kerthelyiség funkcionál, ahol az italozgatás és a beszélgetés mellett nézhetünk Eb-meccseket vagy kertmozizhatunk, és talán éjszaka még egy DJ is előkerül, ha netán a vendégeknek táncolni szottyan kedvük. A Dürer nyitvatartása rugalmasan lett kialakítva. Hétköznap – a péntek kivételével – délután 3-kor nyitnak ki és éjjel 2-kor zárnak, a hét utolsó munkanapján pedig mindez úgy módosul, hogy aznap már 4-ig maradhatunk. A Dürer szombaton is 4-ig tart nyitva, és már 11-kor kinyit, vasárnap úgyszintén, viszont akkor éjfélkor bezárnak. A koncertek majd csak a nyár végén kezdődnek el, addig meg pont megszokjuk, hogy van újra Dürer, ami – mondjuk újra és nyomatékkal – csak látszólag van messze mindentől.
