We Love Budapest: Timi, tudtommal nemcsak jó háziasszony vagy,
hanem képzett cukrász is. Azt gondolnám, hogy itthon az osztrák–német hatás
miatt a rétes szerepe az erősebb, szemben az angolszász vagy a latin gasztrokultúra
„piteimádatával”. Honnan jött nálad a piték szeretete?
Rosenstein Tímea: Amikor én
végeztem, akkor még szakács–cukrász–felszolgáló hármas végzettséget szereztem, az akkori képzési rendszernek megfelelően. Édesanyám rengeteg pitét sütött
gyerekkoromban, onnan jött a kötődés, de azt tudni kell, hogy én igazából nem
vagyok édesszájú, nem igazán szeretem a tortákat. Nálunk az egész család
ilyen, a piskótatekercs a legédesebb sütemény, ami elfogy otthon.
Születésnapokon szoktam Sacher-tortát készíteni, de az sem az a nagyon
krémes-habos sütemény, ezért nekünk ez a vonal tűnt ideálisnak, mivel nagyon
kevés cukrot használok a pitesütés során.
WLB: Így adták
magukat például a húsos piték is?
R. T.: 8-10 évvel
ezelőtt tartottunk itt, a Rosenstein Vendéglőben pár vasárnapi főzőkurzust, és én csináltam a desszertet.
Hámán-táskát (háromszög alakú, nyitott batyuformára hajtott omlós tészta édes töltelékkel, ami a purimnak, a perzsa uralom alatt élő zsidó közösség megmenekülésére emlékező ünnepnek elhagyhatatlan étele – a Szerk.) csináltunk, de amellett töltött libanyak is volt, és valaki
megkérdezte, hogy nem lehet-e hússal megtölteni a Hámán-táskát. Jó ötletnek
tűnt, és innen indult a húsos vonal. Én közben egyre jobban mentem a pite
irányába, nézegettem külföldi oldalakat, szakkönyveket, és mivel Angliában és
Franciaországban nagy hagyománya van ezeknek a húsos pitéknek, kellő
inspirációt lehetett meríteni az ottani változatosságból. Az angolok ráadásul
szinte bármire rá tudják mondani, hogy pite – legyen rajta krumplipüré akár –, ezzel
szemben nálunk az édes verzió az elterjedtebb.
WLB: Magyarországon a
klasszikus, kerek piteformával szemben a tepsiben sütött téglaforma számít
hagyományosnak, jól tudom?
R. T.: Igen, de
annak a tésztája is más picit. Az itthon megszokottba kerül például sütőpor, puhább
a tésztája, valamint kevesebb töltelékkel készül. Édesanyám is egy ilyen
receptet hagyott rám, amit azóta sikerült továbbfejlesztenem. A sütőpor
elhagyásával – a dagadást elkerülve – a díszítőmotívumok is szépen megmaradnak,
de több zsiradékot is használok. Sok kísérletezés volt már mögöttem, mire a
nekem megfelelő tésztát megtaláltam. Az amerikaiak is például teljesen máshogy
készítik, van, aki nem is tesz bele tojást, én azonban teszek.
WLB: Honnan jött az egyedi díszítés ötlete?
R. T.: 4-5 évvel ezelőtt láttam az Instagramon egy nagyon szép pitét, és úgy gondoltam, hogy ezt én is meg tudom csinálni. Az első próbálkozás után rájöttem, hogy az eredeti tésztareceptem nem jó ehhez. Nagyon finom volt, de sütés után abszolút nem úgy nézett ki, mint előtte. Az egész pitesütés nekem hobbiból indult, és most is teljesen ki tudok kapcsolni készítés közben, kifejezetten élvezem a kísérletezést.
WLB: Milyen alkalmakra szoktak tőled pitéket rendelni?
R. T.: Úgy gondolom, nem kell hozzá alkalom, sokszor még nagyobb társaság sem. Viszont hozzánk hasonlóan nem
mindenki tortarajongó, ezért gyakran kérnek születésnapokra, ünnepségekre pitét,
ahol a díszítést a megrendelő igényeihez igazítom. Eleve kevés cukrot
használok, de a hozzáadott cukrot eritrittel is ki tudom váltani. Azonban a
cukorbetegek és az inzulinrezisztensek ezeket sajnos ebben az esetben sem
fogyaszthatják, mert a fehér lisztet egyszerűen nem lehet lecserélni, amennyiben
teljesen ezt az állagot és ízvilágot szeretnénk elérni. Minden megoldható, és természetesen
készítettem már teljes kiőrlésű lisztből is, több zsiradékkal – hogy ne legyen
túl tömör –, de azok sajnos sosem lesznek teljesen
olyanok, mint az eredeti recept alapján készülő piték. Akik azonban el vannak tiltva bizonyos alapanyagoktól, azok kifejezetten értékelni tudják az alternatív pitéimet, nemrég pont egy gluténmentesre kaptam nagyon jó visszajelzéseket.
WLB: Volt olyan megrendelésed, ami kihívás volt,
volt-e, amit imádtál és amit esetleg kifejezetten nem szerettél?
R. T.: Olyan nem
volt, amit ne szerettem volna, nagyon szeretek ugyanis a formákkal kísérletezni: a
köröket hogyan lehet kivágni, vagy például a rombuszformákat hogyan lehet
egymásra pakolni. Sokan idegenkednek tőle, de én nagyon szeretem a
színes tésztákat. Azon is van, aki megrökönyödik, hogy a fekete színt a tintahal
tintájával érem el, de sütés után egyáltalán nem lehet érezni az ízén. Ezzel
együtt majdnem mindegyik pite kihívás a maga nemében. Gyakorlattal rendelkezve
persze nagyon sokuk elkészítése viszonylag egyszerű, de például a fej- és az arcformák
kialakítása a pite tetején kezdetben nem volt az. Folyamatosan inspirálódni
próbálok, és az ötleteket felhasználva kísérletezem a saját szórakoztatásomra. Volt, hogy kitaláltam valamit, de közben láttam Instán, hogy más
már megelőzött vele. Azt a gondolatot akkor el is engedtem.
WLB: Milyen felkészülést és tervezést igényel egy új
ötlet megvalósítása?
R. T.: Van, amit kézzel
vagy kis körzővel lerajzolok előtte, de olyan is előfordult, hogy a megrajzolás
után mégsem tetszett, ezért elvetettem az ötletet, mert a fejemben teljesen
máshogy nézett ki.
WLB: Mi a titka a jó pitének, és vannak-e a piteevésnek írott vagy íratlan szabályai? Hogyan
kell pitét enni?
R. T.: Szerintem
csak annyi, hogy jóízűen! A lányom frissen imádja, a férjem, Rosenstein Robi pedig arra
esküszik, hogy sokkal finomabb másnap. Megjelenésében van, amelyik nekem nagyon
tetszik, másnak viszont nem annyira, de fordítva is előfordult már a dolog: az általam
átlagosnak gondolt díszítés felrobbantotta a netet. A Google-sztorinál anno
bárki beküldhetett bármilyen képet az Instagramra, én pedig a gyerekeknek
korábban szórakozásból készített „Ki nevet a végén?” díszítésű pite ötletét
dolgoztam át a jól ismert G betű színes megformálásával. A pitekészítésnek
amúgy semmi titka nincs. Minőségi, de alapvetően mindenki számára elérhető
alapanyagokból dolgozom, a végeredményt így sokszor csak a gyakorlat, a
díszítést pedig az egyéni szépérzék dönti el. Nekem a pitém a vásznam, remélem másoknak is legalább akkora örömet szerzek velük, mint saját magamnak.
