A Nagykörút ebben az időben még korántsem úgy festett, mint napjainkban, csak később vált megkerülhetetlen közlekedési csomóponttá. Az osztrák Fellner és Helmer cég az akkor még külkerületnek számító, ipari létesítményekkel szegélyezett, mocsaras területen tette le a színház alapkövét. A fényűző neobarokk épület – Magyarország legnagyobb kőszínháza – körül a következő években épült ki a polgárság új központja, Lipótváros, valamint fejlődött Budapest világvárossá.
A Vígszínház Budapest negyedik színházaként jött létre 1896-ban, nyitása korszakhatárnak számít a magyar színháztörténetben. Szakított a magasztos népművelő hagyományokkal, amit a Nemzeti Színház képviselt: megalakulásakor fontos szerepet szántak neki a modern polgári társadalom kialakításában, és a modern magyar polgári dráma, valamint a 20. századi korszerű magyar színjátszás bölcsőjévé vált. Molnár Ferenc házi szerzőnek számított, de híres írói voltak még Heltai Jenő, Bródy Sándor, Szomory Dezső, Lengyel Menyhért, Szép Ernő, Herczeg Ferenc, majd a két háború között Hunyady Sándor.
1896. május 1-jén Jókai Mór A Barangok, vagy a peoniai vajda című darabjának díszbemutatójával nyitotta meg kapuit. Az azóta eltelt 125 évben a színház társulata 1443 premiert tartott, több ezer művész fordult meg a színpadokon, köztük a színház- és filmtörténet legnagyobb legendái. Lássuk, kik!
A II. világháború előtt
A II. világháború előtti fénykorszak színművészei között köszönthette a közönség Varsányi Irén, Hegedűs Gyula, Fenyvesi Emil, Góth Sándor és Góthné Kertész Ella, Csortos Gyula, Tanay Frigyes, Gombaszögi Ella és Frida, majd a későbbiekben Gaál Franciska, Darvas Lili, Muráti Lili, Hegedűs Gyula, Ráday Imre, Ajtay Andor színművészeket. Színiiskolát is indított a színház, ebben tanult Somlay Artúr (1883–1951) is, aki aztán 1927-től 17 éven át a Vígszínházban játszott. A csibészes mosolyú színészóriás, a már életében a legnagyobb magyar tragikomikaként aposztrofált, már 15 éves kora óta színpadon álló Dajka Margit (1907–1986) is a Vígszínház társulatának tagja volt 1929-ben, illetve 1932–33-ban, ezután Budapest több színházában – és persze rengeteg sikerfilmben – szerepelt.
Tolnay Klárit (1914–1998) egyenesen a Vígszínház fedezte fel. A karrierje a Hunnia Filmstúdióban indult, mellékszerepei közül a Meseautó Sárija emelkedik ki, aminek köszönhetően a színiiskolát nem végzett fiatal lánynak Jób Dániel, a Vígszínház akkori igazgatója és rendezője adott esélyt és tanulási lehetőséget 1934-ben. 1946-ig főleg naiva szerepkörökben tűnt fel, első sikerét 1938. október 15-én aratta, Jacques Deval vígjátékában, a Francia szobalányban.
Két évig a Művész Színházban játszott, itt jött össze második férjével, Darvas Ivánnal. Utána két évre visszatért a Vígszínházba, társigazgatónak Benkő Gyula és Somló István mellé, de a megbízatás nem tartott sokáig, politikai okokból távoznia kellett a polgári értékrendet képviselő Tolnay Klárinak. 1950-ben a Madách Színházba szerződött, ahol 1998-as haláláig társulati tag volt.
A 30-as évek filmcsillagai
Kabos Gyula (1887–1941) bár Budapesten született, első szerződéseit Szabadkán és Nagyváradon kapta. Később megfordult Budapest szinte összes játszóhelyén, 1924–1925 és 1935–1937 között a Vígszínházban is. Első színpadi szerepe a Vígben Csehov Cseresznyéskertjének Lopahinja volt, Hegedűs Gyula és Varsányi Irén partnereként, amiben nagy sikert aratott. Ekkortájt a riporteri kérdésre, hogy miért szerződik le a Víghez, a Színészkönyvtár portréja szerint azt válaszolta: „Kedvem tartja. Ott is megpróbálom. Más hang, más levegő, más stílus és minden más. Ezt is meg kell próbálni. A külföldieknek nyitva áll a világ minden színpada. Nekünk csak e kis ország néhány szál deszkája. Lépjünk hát rá mindenikre...” A Vígszínházba való második visszatérésekor, Hunyady Sándor Lovagias ügy című darabjában érte el színpadi sikereinek egyik legnagyobbikát, de akkorra már befutott (ennek ellenére szűkölködő) filmsztár volt. A 30-as évek végén zsidó származása miatt egyre több támadás érte a szélsőjobboldal részéről, ezért 1939-ben az USA-ba menekült, ahonnan hamvait 1996-ban hozták haza, a Farkasréti temetőbe.
A sármőr és hősszerelmes Jávor Pál, az első magyar filmes szívtipró, a háború előtti filmgyártás legmeghatározóbb alakja (1902–1959) 1930-tól 1935-ig volt társulati tag a Vígszínházban, mielőtt a Nemzetibe szerződött volna, és a 40-es, 50-es években megjárta volna Amerikát és Hollywoodot. Hazatérése után a rendszer kegyvesztettévé vált, csakúgy, mint legendás filmes partnere, a magyar hangosfilm másik csillaga, Karády Katalin (1910–1990), akinek színészi pályafutásának fontos állomása volt a Vígszínház: legelső színpadi szerepét 1939-ben itt kapta, Jób Dániel igazgatása alatt, Somerset Maugham Az asszony és ördög című darabjában. A színpadi szerepek nem hoztak neki akkora sikert, mint a filmesek, de második premierje előtt (Bókay János Első szerelem című vígjátéka, 1940) mutatták be a Halálos tavaszt, amivel berobbant a köztudatba. Schöpflin Aladár ugyanakkor nem nyilatkozott túl elismerően a színésznő Első szerelemben nyújtott játékáról a Nyugatban. „Tanulnia kellene még sokat, és reméljük, fog is még és tud is tanulni. Játéka most még bizonytalan, egész egyszerű dolgokban hamis hangokat fog, néha sablonokkal segíti ki magát” – idézi a Színészkönyvtár a szerzőt. A Vígszínházban Arcübasev Féltékenység című darabjában is főszerepet kap 1941. február 15-én. A német megszállás során kínzásoknak is alávetették, 1951-ben elhagyta Magyarországot, és 1990-ben New Yorkban halt meg.
A II. világháború után
Budapest ostromának utolsó napjaiban bombatalálat érte a színház épületét, így ideiglenes játszóhelyen folytatta a társulat, majd újraépítve 1951-ben nyílt meg, Magyar Néphadsereg Színháza néven. Öt igazgató követte egymást egészen 1961-ig, amikor is a Vígszínház sokat emlegetett második fénykorszaka kezdetét vette. Egyrészt visszakapta eredeti nevét, az igazgató pedig Várkonyi Zoltán lett, aki 1971-es haláláig a korszerűség és a népszerűség között egyensúlyozva tudta irányítani a társulatot. Újra otthonra talált falai közt a modern európai és amerikai dráma, és a 70-es években itt bontakozott ki a magyar dráma második aranykora Örkény István, Eörsi István, Szakonyi Károly, Csurka István, Gyurkovics Tibor, Székely János, Sütő András, majd a következő nemzedék, Nádas Péter, Bereményi Géza, Kornis Mihály, Spiró György, Esterházy Péter és az elmúlt években a legfiatalabbak, Kárpáti Péter, Hamvai Kornél műveivel.
És persze nagy színészek sora is színpadra lépett: Sulyok Mária, Pálos
György, Bulla Elma, Bánki Zsuzsa, Bilicsi Tivadar, Somogyvári Rudolf, Benkő
Gyula, Pethes Sándor, Szabó Sándor, Tomanek Nándor, Tábori Nóra, Fehér Miklós
és Bárdy György.
Ruttkai Éva (1927–1986) 18 éves volt, mikor 1945-ben Jób Dániel igazgató felfigyelt versmondó
képességeire a Zeneakadémián, és leszerződtette – kicsivel később már Tolnay
Klári helyére ugrott be A hattyú című Molnár Ferenc-darab főszerepére. A
Nemzeti Színházba tett kitérője után (melynek Gábor Miklóssal való házasságát is
köszönheti), 1951-ben tért vissza az akkor Magyar Néphadsereg Színháza néven
futó Vígbe, és haláláig társulati tagja maradt. A színházban 1987 óta adják át
a lánya, Gábor Júlia által alapított Ruttkai Éva-emlékgyűrűt minden
decemberben a társulat egyik kiemelkedő tagjának.
Az építészmérnökként diplomázott Latinovits Zoltán (1931–1976) a debreceni színházban tanulta ki a színészmesterséget segédszínészként, Ruttkai Évával pedig a Miskolci Nemzeti Színház tagjaként találkozott 1960-ban, Pavel Kohout Ilyen nagy szerelem című darabjának próbáján. 1962 és 1966 között ő is a Vígbe szerződött (majd 1969–1971-ig is). Legendás kettősüknek köszönheti 1963-ban a színház történetének egyik legmaradandóbb előadását, a Rómeó és Júliát Várkonyi Zoltán rendezésében.
A Várkonyi Zoltán-érában,1965–től lett a Vígszínház meghatározó színésze Darvas Iván (1925–2007), meglehetősen hosszú ideig, 24 évig, mielőtt a 90-es években politizálni kezdett volna. Karrierje második felében a Vígszínház oszlopos tagja volt Páger Antal is (1899–1986), aki, mivel a háború előtti és alatti jobboldali rendszer barátja volt, 1945-ben külföldre távozott. Megjárta Argentínát is, ahol festőként dolgozott. Azon kevesek egyike, akik az új rendszerben is boldogultak, 1956-os hazatérése után a közönség lankadatlan lelkesedéssel fogadta, újra kedvelt színházi és filmszínész lett, és 1957-től haláláig a Vígszínház színpadán szerepelt.
A leghosszabb társulati tagsággal a 93 éves Szatmári Liza büszkélkedhet, aki 1951 óta, azaz hetven éve a Vígszínház színésznője. Halász Judit 55 éve a társulat tagja, őt 1965-ben Várkonyi Zoltán csábította el a Vígbe (Pécsről), Csiky Gergely A nagyra termett című prózai műve alapján készült zenés vígjáték, Az udvari kalap kedvéért.
Meghatározó előadások
A legtöbbször, szám szerint hétszer Molnár Ferenc Liliom című darabját mutatta be a színház, és fontos előadás volt az 1971-es Macskajáték Székely Gábor rendezésében, Sulyok Mária és Bulla Elma főszereplésével, mely több mint egy évtizedig volt műsoron.
1977-ben tartották az ősbemutatóját (Marton László rendezésében) a Fejes Endre felkavaró regénye alapján készült zenés drámának, a Jó estét nyár, jó estét szerelemnek Hegedűs D. Géza megrendítő alakításával. A mű a Vígszínház felkérésére és biztatására született, és igazi saját fejlesztésű siker lett, aminek akkor már nagy hagyománya volt a színházban. A Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról és a Harmincéves vagyok után a zeneszerzői feladat Presser Gáborra várt. Elementáris erejű alakításával az 1978-as Az üvegcipőben robbant be a színházi életbe az akkor még csak főiskolás Pap Vera.
Kornis Mihály 1989-ben bemutatott Körmagyar című darabja is fontos előadás, a rendszerváltás időszakának zajos színházi sikere, melyet Horvai István rendezett, a 80-as évek végi Magyarország pontosan ábrázolt karaktereivel az időszak elragadóan mulatságos kor- és körképét mutatta be parádés szereposztásban, Kútvölgyi Erzsébet, Szarvas József, Pap Vera, Eszenyi Enikő, Seress Zoltán, Szombathy Gyula, Szabó Gabi, Rudolf Péter, Igó Éva és Kern András szereplésével. Az 1992-es Dühöngő ifjúságnak köszönhetjük Kaszás Attila egyik felejthetetlen alakítását Jimmy Porterként – ez volt a jelenlegi igazgató, Rudolf Péter első színházi rendezése, Kaszás Attila mellett Eszenyi Enikő, Igó Éva, Szarvas József és Mádi Szabó Gábor szereplésével évekig ment telt házzal a Pesti Színházban.
Források:
Magyar Színházművészeti Lexikon
Színészkönyvtár
Magyar Színháztörténet
A fotókért köszönet a Vígszínház archívumának és munkatársainak!
