Keresés EN
Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

Látnivalók és kultúra

Új kiállítótérrel és gyöngyszemekkel bővül a Virág Judit Galéria

A Falk Miksa utcában található Virág Judit Galéria május 15-től ismét megnyílik a nagyközönség számára, ráadásul egy új – európai viszonylatban is kiemelkedő –, 400 négyzetméteres kiállítótérrel várja a művészetre kíváncsi látogatókat. Az aznap nyíló kiállítást május 31-ig lehet megtekinteni, ingyenesen.

A kezdetben apró, mindössze 50 négyzetméteres galéria az évek során immár 1250 négyzetméteresre bővült, ami mérföldkövet jelent a képcsarnok számára. Május közepe a 66. Tavaszi aukció és az 5. Kortárs aukció 262 művét felvonultató tárlatának a nyitónapja. Az aukció két részletben fog megvalósulni: június 1-jén a kortárs műalkotásokra lehet majd licitálni, míg június 2-án a klasszikus művek találnak gazdára. 

A művekre online, telefonon vagy vételi megbízás útján lehet jelentkezni, de ha a járványügyi intézkedések addig lehetővé teszik, akkor a Budapesti Kongresszusi Központban személyesen is lesz rá lehetőség. Kiemelkedő darabok között lehet majd válogatni, hiszen Bortnyik Sándor Géplovag, Munkácsy Mihály Párizsi nő és Keserü Ilona Marylin és a tenger című alkotására is leadható licit. 

Szintén említésre méltó Rippl-Rónai József Piacsek bácsi a Niklay lányokkal című olajfestménye, melyen keresztül a festő Fő utcai házának kertjébe is betekintést nyerhetünk.

A 262 tételből álló aukciós kiállítás május 15. és 31. között tekinthető meg, ingyenesen, a Virág Judit Galériában. A klasszikus aukció beharangozója itt, a kortárs aukcióé pedig itt nézhető meg.

Cimkék

Hasonló tartalmak

Hétvégén kitárja ajtaját a szecesszió magyar csodája, a Gellért-hegyi Műteremház

?>

December 10-én beleshetünk az itt dolgozó művészek lakásába, műtermébe, és változatos programok is lesznek.

23 kerület, 23 történet – Ez a Budapest Nagyregény

?>

Érdekes projektre vállalkozott az a 23 kortárs magyar író, akik a Budapest Nagyregényt írták.

Kultúra

Tandori 85

December 9-én Tandori Dezsőre emlékeznek a Három Hollóban. A költő 85. születésnapja alkalmából szervezett összművészeti esten lesz Tandori gombfocitorna, kerekasztal olyan művészekkel, mint 6363, Simon Márton, Závada Péter, 19 órától pedig koncert zárja a programokat.

Kultúra

Nyílt nap a Kelenhegyi úti Műteremházban

December 10-én egy egyszeri programsorozaton való részvételre nyílik lehetőségünk: a Kelenhegyi úti Műteremház kapuja kitárul, az alkotó művészek lakásajtajai megnyílnak, és betekintést nyerhetünk műtermeikbe, lakásaikba. A ház belső és külső terei is életre kelnek: lesz lépcsőházi kiállítás, művészettörténeti és építészettörténeti séták, felolvasószínház és gyermekprogramok is.

Neked ajánlott

A