Egykor házakat döntött romba, ma szinte észre sem venni – Budapest rejtett patakja, az Ördög-árok

A Ördög-árok körülbelül 20 kilométeren át halad a budai oldalon, részben lebetonozva, kikövezve és befedve, megfosztva romantikájától, amit patak mivolta kölcsönözhetne neki. A látványa persze jóval kellemetlenebb volt, amikor a budai városrész egykori szennyvízelvezetőjeként szolgált.

Hol van víz benne, hol nincs – többnyire nincs. Nagykovácsi határában ered, áthalad Remeteszőlősön, a Remete-szurdokban még szép és regényes arcát mutatja. Mikor a szurdokban kirándultunk 2019 őszén, még láttuk csörgedezni a patakot a festői környezetben, ahol összesen másfél kilométert tesz meg meredek szikla- és hegyoldalak között, ahol a Remete-barlang is izgalmas látnivalót kínál.

Innen Máriaremetén át Hűvösvölgybe tart az árok, elhalad a Nagyrét mellett (ahol a Kis-Ördög-árokkal egyesül). Nagyjából a Máriaremetei úttal és a Hűvösvölgyi úttal párhuzamosan kanyarog, majd az 56-os és a 61-es villamos Akadémia megállójánál egyszer csak eltűnik a föld alatt. Innen már befedve, a felszín alatt halad a Városmajor, a Vérmező és a Horváth-kert alatt, egészen végcéljáig, a Döbrentei térig, ahol az Erzsébet híd budai hídfőjénél beleömlik a Dunába.

Az árkot a 14. századtól nevezték Paulus-pataknak (Remete Szent Pál után) és Kovácsi-pataknak is, majd Teufelsgrabennek, ami alapján aztán végérvényesen rajta ragadt ennek magyar változata, az Ördög-árok. Erre az elnevezésre a múlt századokban alaposan rá is szolgált: csatornázás híján az árok volt Buda szennyvízelvezetője, kis bűzlő pocsolyaként szelte át a várost, kipárolgásaival rengeteg bosszúságot okozott a lakóknak.

„Századok bűzös iszapja és csatorna-mocska gyűlt meg az ördög árkában, bemételyezve miasmáival a különben oly tiszta és üde budai levegőt, s a ragályok fenyegető vészét hordva kigőzölgésével az egész környék házaiba. E nagy, majdnem egész hosszában boltozatlan árokban gyakran hetekig megakadt száz meg száz csatorna minden hulladéka, mig csak olykor egy-egy könyörületes záporeső nem vállalta magára a csatornatisztitó szerepét, végig zúdítva a hidegkúti lapályon minden nagy esőzés után erősen meggyülő vizek sebes árját az ördög-árkon, s magával ragadva bűzös tartalmának egy részét a közel Duna medrébe” – festik le a nem túl szívderítő látványt a Vasárnapi Újságban.

Nagyobb esőzések során ki is öntött, például 1837 pünkösdjének hatalmas árvizéről is fennmaradtak visszaemlékezések. Ezért a budai polgárok nagy örömére 1872-ben a Fővárosi Közmunkák Tanácsa elrendelte a beboltozását, amely kezdetét is vette a Horváth-kertnél.

Ugyanakkor pont részleges lefedése után esett meg története legnagyobb tragédiája. 1875-ben egy meleg júniusi szombaton hatalmas vihar és jégeső zúdult a városra, az Ördög-árok boltozata nem bírta el a víz súlyát és a hordalékot, mely nem kímélte a föléje épült emeletes házakat és lakóinak életét sem.

„Nincs kifejezésünk annak a záporesőnek jellemzésére, mely egy félóra alatt ölnyi mély tavakat varázsolt az „ecce homo-rét” s a Városmajor helyén, kavargó, tomboló, vadul tovarohanó hullámokkal töltötte meg a Vérmező alantas lapályát, bősz folyammá dagasztotta az Ördög-árok posványos vizét, és falakat, kerítéseket, hidakat, gátakat döntve, nyargalt a Krisztinaváros és Tabánnak, hogy ott kilőtt, várostromló lövegek erejével bezúzza és forgáccsá tépje a bezárt kapukat, fölrepessze az Ördög-árok régi boltozatát – mintha dinamittal robbantották volna légbe – és egész sorát a házaknak gyúrja romhalmazzá, mintha hitvány kártyavárak lennének” – írja a Borzalmak éjjele című tárcájában a Vasárnapi Újság szerzője, aki szerint a természeti katasztrófa olyan mértékű volt, hogy együtt fogja emlegetni az utókor az 1838-as nagy árvízzel.

Az Attila utcai házak ablakán zuhatagként dőlt be a víz, megteltek a pincék, lábnyi magasan tapadt a büdös iszap a falakra és a bútorokra. Sok lakó elől az utcán is el volt zárva a menekülés útja a hömpölygő víz miatt, többen meghaltak a tragédiában. Az Iskola utcában a magasabban fekvő Karátsonyi-palotán kívül nem volt olyan ház, amit ne rongált volna meg az ár, mely kimosta a tabáni temetőt – volt, ahol egész utcákat, kövezettel együtt.

„Mikor az árok medre megtelt zuhogó vízzel, melyet mindig magasabbra korbácsolt a patakokban tóduló ár, az összeszorított zuhatag utat keresett magának, s magasra dagadva, néhány pillanat alatt benyomta a házak oldalait. Oly könnyű munka volt az neki, mint nekünk a porzós tál homokjában medret húzni a merítő kanállal. A rést tört víz aztán egy perc alatt tetőig árasztotta el a szobákat, ledönté az oldalfalakat, magával zúdított mindent, a mire a szobákban talált, őrült rohamban ragadva el rombolása eredményeit a Duna tajtékzó hullámaiba, melyek fölött sötét éj ült. Isten legyen irgalmas azok szegény lelkének, kik a falomlás s a bőszült árbetódulásának pillanatában lakásaikban voltak!”

A helyreállítás során adományokat gyűjtöttek, éjjel-nappal szivattyúztak, majd nagyobb körültekintéssel újraépítették a boltozatot és kikövezték a medret. Az 1920-as évek végéig fokozatosan lefedték a Városmajorig a csatornát, de az Ördög-árok kapcsolata a fekáliával még távolról sem ért véget: főgyűjtő csatornaként a Csepeli Központi Szennyvíztisztító Telep 2010-es évek elején történt bekötéséig vezette Buda szennyvizét a Dunába. Hogy hogyan is fest eredőjénél (a természet lágy ölén) és a kifolyási pont közelében, arról az Index 2013-ban forgatott egy érzékletes videót, alászállva a föld alatti részekbe – nyomatékosan felhívva a figyelmet, hogy az akciót senki ne csinálja utánuk, mert életveszélyes is lehet.