Keresés EN
Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

Ez is érdekelheti

Látnivalók és kultúra

A nyakában hordta a sebész a fejből kioperált golyót – 80 éves a Sziklakórház

A II. világháború alatt és után gyógyítottak benne, de kutatták itt a tífusz ellenszerét is, volt bunker, raktár és színház, 16 éve pedig múzeum.

Látnivalók és kultúra

„A művésznek nemcsak múzsája lehet a nő, hanem egyenrangú szövetségese is” – Hauer Bertával beszélgettünk

Szőke Gábor Miklós kolosszális szobrai, a dinamikus, mozdulataikban elkapott állatfigurák modern kori totemekre emlékeztetnek. Alkotásai Budapest számos közterületén feltűnnek, de művei külföldön is hatalmas népszerűségnek örvendenek, készített totemet az Atlanta Falcons számára, moszkvai lángoló medvéje pedig a nap képe volt a Wall Street Journalön. A gigantikus alkotások a Csepel Művek területén, Weiss Manfréd egykori gyárában kelnek életre, közel 7000 négyzetméteren, több mint 40 ember munkájának koordinálásával. A birodalmat azonban Szőke Gábor Miklós nem egyedül irányítja, Hauer Bertával közösen építik álmukat, akivel nemcsak a művészetben, az üzletben, de a magánéletben is egy párt alkotnak. Nőnap alkalmából új sorozatot indítunk a We Love Budapest oldalán, ahol olyan nőket kérdezünk, akik sokat tettek a munka világában, akár egyedül, akár párjuk oldalán, de kevés szó esik háttérben végzett, kevésbé látható, de annál fontosabb tevékenységükről.

Berta a Gabor M. Szoke brand kommunikációs vezetője és társtulajdonosa, menedzserként koordinálja a stúdió munkáját, többtonnás szobrok installálásának leszervezésében vesz részt, és bebizonyította, hogy a művésznek nemcsak múzsája lehet a nő, hanem egyenrangú szövetségese is. Bertával munka és magánélet kapcsolatáról, a női és a férfiszerepek átalakulásáról, az egymásba vetett hitről, közös munkáról, szakmai kiteljesedésről és persze Budapestről beszélgettünk.

We Love Budapest: Szőke Gábor Miklósnak 2014 óta vagy társa a munkában is. Mit jelent pontosan egy képzőművész üzleti és sajtókommunikációját vinni, illetve az üzlettársának lenni?

Hauer Berta: A képzőművészetet ugyanolyan szakmának tekintem, mint a jogászt, a könyvelőt vagy a történészt, talán kicsit szabadabbnak. Egy jó művész érzékeny, rezonálnia kell a világ változásaira vagy a környezetére, ám ez mégsem jelenti azt, hogy allűrösnek, elszálltnak vagy labilisnak kell lennie, ami gyakori sztereotípia. Nem tudnék az üzlettársa lenni egy olyan embernek – nemhogy életben is a partnere –, aki nem tud két lábbal járni a földön. Gábor nem csupán képzőművész, hanem üzletember is. Több mint 10 éve kommunikációval és márkaépítéssel foglalkozom, számomra mindig is fontos volt, hogy tehetséges és inspiráló emberekkel dolgozzak együtt, hogy a közös munkából valami igazán különleges szülessen. Az ügynökségi életemet így könnyen váltottam le egy látszólag szabadabb vállalkozói létre, de a gyakorlatban ez sokkal több munkával és elhivatottsággal jár, mint bármi az eddigi életemben, ehhez szenvedélyesen kell hinni és szeretni azt, amit csinálok. Gáborral való munkámban fontos, hogy mindkettőnk higgyen a másikban, mert nekünk nincs külön munkánk és magánéletünk, hanem egy nagy közös célunk van, amit a vállalkozáson belül valósítunk meg, ez a mi közös gyermekünk.

WLB: A vállalkozásotokban a munka kétfelé válik, a művészeti és az üzleti oldalra, hogyan egyeztetitek össze ezt a két, látszólag különböző, mégis szorosan összetartozó részterületet?

H. B.: Nem mindig egyszerű összehangolni a munkát, mert más a ritmusunk, én főként nappal dolgozom, Gábor pedig éjszaka alkot, tervez, ekkor tudok én is vele egyeztetni, ennek eredménye pedig sokszor napi 10-12 óra munka. Én valójában a háttérből irányítok, magamat felesleges is előtérbe helyezni, mert teljesen más a munkaköröm. Az én feladatom az, hogy professzionálisan működjön a Gabor M Szoke brand, olajozottan fussanak a projektek, betekintést adjak Szőke Gábor Miklós művészetébe, és azon dolgozom, hogy minél több helyen megismerjék a nevét a világon. Az üzleti életet is teljesen jól kettéosztjuk, Gábor a szobrok tervezése mellett műhelykomplexumunk működését, az alkotói folyamatokat, a csapatot és a szobrászati kivitelezést irányítja, míg én az ügyfélkapcsolatokat, a stúdiónk rendezvényeit, márkánk értékesítés- és marketingrészét menedzselem.  

WLB: Miben más ez a munkakör így, hogy a magánéletben is társak vagytok?
 
H. B.: Az életritmusom más lett, de a munkám sok tekintetben hasonló. Ameddig ügynökséget vezettem, alkalmazottja voltam egy nemzetközi, londoni központú cégnek, mégis hasonlóan szabad, mint most. Az előző munkahelyemben azt szerettem, hogy nem volt közvetlenül jelen a főnököm, így hasonlóan éltem meg, mintha saját vállalkozást vezetnék. A corporate életből hozott fegyelmezettség és szervezettség, csapatépítés, különböző kultúrájú és nemzetiségű cégekkel való együttműködés hasznos tapasztalatnak bizonyult a közös munkánkban. És hogy miben más, hogy egy párt alkotunk? Egyértelműen nagyon nagy hozzáadott értéke van a közös vállalkozásnak. Egyrészt nagyon jó párterápia, mert kapcsolatunk folyamatosan próbára van téve, viszont nincs idő veszekedni vagy megsértődni, mindenkinek csak ajánlani tudom. Mi tényleg 24 órában együtt vagyunk, ehhez azért kell az, hogy tudjunk egymásnak teret adni.

Ezt a teret fizikai és szellemi síkon is meg kell teremteni. Nagy csarnokokban dolgozunk, és mindkettőnknek megvan a saját világa, amibe be tudunk gubózni, lehet ez egy könyv, bármilyen önfejlesztés, sport vagy más hobbi. Mindketten nagyon el tudunk mélyülni abban, amit csinálunk, így nem zavarjuk egymást napközben, és mivel pont kiegészítjük egymás feladatát, egymásra is vagyunk utalva, ezért kevés a konfliktusforrás. A másik előnye a közös munkának, hogy megvan a kölcsönös bizalom és empátia. Gábor szobrai annyira erősek, hogy mikor megmutatja terveit, szavak nélkül értem a gondolatait, így sokkal könnyebb bármilyen kommunikációs anyagot összeállítani, mert a szívemből jön, nem kell senkivel kompromisszumot kötnöm.

WLB: Mi volt kezdetben kihívás számodra? Más irányt vett a cég, az alkotómunka, miután csatlakoztál?

H. B.: Gábor művészete egészen kicsi kora óta folyamatosan bontakozik ki. Egy igazi alkotó ember, aki folyamatosan építi és fejleszti magát. Talán ez az, amitől annyira erős lett a mi szövetségünk, mert ebben társra lelt bennem. Egy tehetség kibontakozásához elengedhetetlen a támogatói környezet. Gábor családja nagyon támogató, amióta együtt vagyunk, én is segítem művészetét szakmai és magánéleti téren. Már az első pár hónap után organikusan kialakultak a közös célok, amelyeket évről évre feljebb lövünk, így visszük egymást előre. Műhelyünk elég macsós, hat éven keresztül – egy asszisztensünket leszámítva – csak férfiak dolgoztak nálunk, és ügyfélkörünk nagy részét is magas beosztású, főként férfi döntéshozók alkotják. Ebben a környezetben kellenek a női energiák! Szerencsére most már sikerült bővítenünk a csapatot női munkatársakkal is, akik remekül helyt állnak a szakterületükön belül. Volt bennem egy bizonyítási vágy, hogy bár nincs mérnöki képzettségem, helyt tudok állni többtonnás szobrok installálásának a leszervezésében, és be tudom bizonyítani, hogy a művésznek nemcsak múzsája lehet a nő, hanem a társa, üzleti partnere, egyenrangú szövetségese is.  

WLB: Hogyan indult a közös munka?

H. B.: Mikor elindultunk a közös úton, akkor Gábornak már volt egy néhány fős csapata, akikkel nagyon keményen dolgozott szobrai megvalósításán. Ekkoriban dolgozott a Fradi-sas-szobor előkészítésén, ami egy komoly szakmai és üzleti kihívás volt számára, egy óriási léptékváltás küszöbén állt. Volt, hogy két napig le se feküdt. Ilyenkor ha együtt akartunk lenni, akkor mentem vele a munkába vagy az egyeztetésekre. Kíváncsi volt a véleményemre különböző, szakmába vágó feladatok kapcsán, ilyen volt a sasszobor kommunikációja is. Egyre többet foglalkoztam Gábor munkáival, és röviddel ezután elhatároztuk, hogy elindulunk a közös úton. Nem volt egyszerű otthagyni egy induló karriert, a biztos fizetésemet, a csapatomat, az ügyfeleimet és szerelemből beleugrani egy totál ismeretlenbe, ahol nem tudtam, hogyan fogok helytállni és szakmailag kiteljesedni. Sokan féltettek ettől az ismeretlentől a környezetemben, nem igazán értették, mit akarok csinálni, néhány barátság is ráment sajnos erre a váltásra. Nehéz volt az indulás, de mi kezdettől fogva hittünk egymásban.  

WLB: Stúdiótok nemcsak munkahely, hanem közös élettér is, mindennapjaitok fő helyszíne. Mit jelent számotokra ez a hely?

H. B.: Egy 200 négyzetméteres műhelyből indultunk, most már 7000 négyzetméteres területen dolgozunk, több csarnokban, több mint 40 emberrel. Olyan stúdiót hoztunk létre, ami több mint egy tervezőiroda vagy műhely. A csarnok, ahol a mi irodánk van, egy kétszintes óriásnappali, tele autókkal, szobrokkal, játékgépekkel. Olyannyira a sajátunk, hogy a bútorokat is Gábor tervezte. Ez a stúdió olykor óriási társasági eseménytérré változik, klipforgatások, titkos bulik, művészeti performanszok színtere. Ebben a csepeli kis utcában bulizott már Mark Ronson és Dakota Fanning, de volt már itt a Halott Pénznek szülinapja, gasztroestek, koncertek… Szeretünk különböző művészeti ágakkal kooperálni. Nagyon hiányzik most ez a fajta élet, de szerencsére jelenleg sem üres a Gabor M. Szoke Studio, fotózásokat és forgatásokat szervezünk, munkámból adódóan imádom ezt a fajta nyüzsgést.  

WLB: Az ember azt gondolná, hogy ilyen alkotópárosok esetében vagy a munkáról szól a magánszféra, vagy a magánszféra szivárog át a munkaügyekbe. Mit gondolsz, mi az egyensúly titka?

H. B.: Talán az a legnehezebb, hogy nem egyszerű elvonatkoztatni a munkától, de ez önmagában már benne van a vállalkozói létben. A vállalkozók közmegítélése itthon nem a legjobb, sokan nem is emberként tekintenek rájuk, hanem mint egy kapitalista gépezet motorjára, akik kizsigerelik az alkalmazottakat. Sajnos ritka a kölcsönös tisztelet egymás és a munka iránt, nagyon bizalmatlanok az emberek. Én kevés vállalkozót ismerek, aki napi 8 óra után le tudja tenni a munkát, nincs állandó lelkiismeret-furdalása, hogy folyamatosan ingázik a munka és a szerettei között. Még nincsenek gyerekeink, de később, ha lesznek, nagyon fontos lesz, hogy el tudjuk osztani az ezzel járó feladatokat is. Egy nő csak ilyen támogatói környezetben lehet teljes, amihez egy erős férfi társ kell. Szerencsére kezd megdőlni az a családmodell, hogy csak a dolgozó férfit lehet támogatni, a mi generációnkban már egyre jobban érvényesül a kölcsönösség elve.  

WLB: A TEDx-előadásodban is beszélsz róla, hogy egy PR-ügynökséget vezettél azelőtt, hogy a Dante Birodalomhoz szegődtél volna. Mi motivált akkor a döntésben?

H. B.: Mikor otthagytam az ügynökséget, egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy jó döntést hoztam. Ez egy szükségszerű lépés volt ahhoz, hogy együtt tudjunk lenni, mert mindketten megrögzött munkamániások vagyunk. Szinte soha nem találkoztunk volna. Egyszer fogtam egy papírt, amire leírtam, hogy mit szeretnék az élettől. Benne volt egy olyan társ, akivel megoszthatom a közös álmaimat és akivel együtt építhetjük egymást. Mikor megismertem Gábort, eszembe jutott ez a papír...

WLB: Mennyire válsz részesévé a konkrét alkotómunkának? A csepeli műhelyben azért bizonyára rengeteg anyaggal, hatalmas tömegekkel kell dolgozni, elég látványos és veszélyes lehet.  

H. B.: Az egész csapatunk része az alkotómunkának, hozzám futnak be a megkeresések, köztéri szobrok esetében együtt megyünk megnézni a helyszínt, megismerni a megrendelő elképzelését, és utána Gábor elkezd tervezni. Elképesztő, milyen mélységgel tudja belevetni magát a munkába, na hát akkor nekem is oda kell tennem magam! Én elég kritikus vagyok, ő meg maximalista, ezért addig ülünk egy terven közösen, míg nem érezzük konceptuálisan és esztétikailag is erősnek. Nagyon izgalmas ennek az alkotói folyamatnak részesévé válni. Egy nagyobb köztéri szobrán olykor 200 ember is dolgozik, van, hogy több évig. Szőke Gábor Miklós szobrainak a megvalósítása sem hétköznapi alkotói folyamat, ritka, hogy egy szobrász ilyen léptékben, a saját állandó csapatával kivitelezi munkáit, amihez építőipari léptékű infrastruktúrát tartunk fenn.

Ez egy igazi csapatmunka, számos szakmai ág képviselteti magát benne: a 3D-modellezőtől kezdve a minősített hegesztőkön át szobrászok, statikus mérnökök, világítástervezők, logisztikai és szabászati gépkezelők, bronzöntők, kőfaragók, építésvezetők, projektmenedzserek, fényezők, homokszórók, segédmunkások, lakatosok. Az én feladatom, hogy a projekt sikeres elindításához megteremtsem a szükséges feltételeket, majd következnek a szerződések, ártárgyalások, engedélyeztetések lebonyolítása, későbbiekben a kommunikációs stratégia meghatározása, az ügyfélkapcsolat és a külső partnerek koordinálása. Elképesztő érzés látni installálás után, ahogy élni kezdenek ezek az alkotások a környezetükkel, emberek találkozási pontjává válnak, a mindennapi élet központi helyszínévé. Gábor szobrai több generáció számára szólnak, olyan maradandó értéket képviselnek, amellyel az utókor is tud azonosulni, több száz évre tervezünk, ami nagyon megtisztelő feladat, egyben óriási felelősség.  

WLB: A kulturális, azon belül a képzőművészeti szegmens kommunikációja nem könnyű feladat, főleg most. Milyen kihívásokkal szembesül most a szakma?

H. B.: Többen írtak – köztük egy amerikai luxuséletstílus tematikájú portálon – a Robb Reporton egy új trendről, ami a sportberuházások és a művészeti befektetések kapcsolatát mutatja be. Kulturális és gazdasági vonatkozásban írnak arról, hogy megtérülési számokban kimutatható jelentősége van a művészeti beruházásoknak a sportlétesítmények esetében is. A cikk borítóképén Szőke Gábor Miklós Moment of a Touchdown című sólyomszobra látható, amely Atlantában, a Mercedes-Benz Stadium főbejárata előtt áll. A másik példa erre a cikkben a világ egyik leghíresebb szobrászának, Anish Kapoornak a Dallas Cowboys Stadium előtt álló, Sky Mirror című munkája... Olyan szempontból is büszkeség ez, hogy Budapesten három évvel korábban már megjelent ez a befektetői szemlélet, mikor Gábort megbízták a Fradi-sas elkészítésével. Mindeközben óriási értékválság jelent meg a világban. Fundamentális dolgokat kérdőjelezünk meg, ami felborítja az életünket.

Elveszett a közös hit, az értékalapú közösség, elveszett a bizalom egymás iránt, a járványhelyzet okozta egzisztenciális bizonytalanság mindezt felerősíti. Nyugaton és Közel-Keleten szobrokat döntögetnek le. Minden felcímkézve jut el hozzánk a médián keresztül, a gondolat szabadságát és kifejezését akadályozzák, erre a politika különböző narratívákat keres. Az embereknek nagyobb szüksége van az értékteremtésre, mint valaha, a művészet támogatása lehet erre egy túlélési stratégia. A művészet a történelem legsötétebb óráiban is mindig reményt nyújtott. Ha nincs művészet, elveszett a gondolkodás. Mi hiszünk Gáborral az olyan értékekben, mint a teljesítmény, a közösségi alkotás, a szakmunka tisztelete, a tettek jelentősége a szavak helyett. Nem riadunk meg a nemzeti értékektől, mert szeretjük a hazánkat, miközben inspirál a világ körülöttünk.  

WLB: Hogyan érintette a képzőművészeti világot a járványhelyzet és ennek következtében az egyre súlyosbodó gazdasági válság?
 
H. B.: Nem egyszerű most a képzőművészek helyzete. Nincsenek kiállítások, a közönség feloldódik az online térben, viszont itthon egyre nagyobb művészeti összefogást tapasztalok. Alulról építkező jótékonysági aukciók szerveződnek, ahol műtárgyak megvásárlásával segítenek hátrányos helyzetűeket. A Magyar Nemzeti Bank minden eddiginél nagyobb mentőövet dobott be a hazai kortárs művészet felkarolásáért: 800 műtárgyat vásárolt eddig, amik közül négy szobrot Szőke Gábor Miklóstól rendeltek meg. Bár belassult, de a hazai filmgyártás nem állt le, ebben számos alkalmazott szobrász, díszletfestő jut munkához, a beutaztatás nehezebb, de még érkeznek felkérések külföldről. A legnehezebb most a zenészek és a színházak helyzete, online koncertek, előadások nem tudják azt a közösségi élményt nyújtani, mint az élő fellépések. A képzőművészethez kapcsolódó kommunikációból kimaradnak a közösségi események, nincsenek tárlatvezetések, aukciók, kiállítások, a művész és a műalkotás nem találkozik személyesen közönségével, ezeket az élményeket nem lehet 100 százalékosan visszaadni online csatornákon. De most ez van, másként kell kreatívnak lenni. Mi ebben az évben számos különleges digitális tartalmat gyártunk a hazai filmesszakma kiválóságaival, készül egy dokumentumfilm és egy animációs film is, amiről nemsokára majd bővebben beszámolunk.  

WLB: Sokat utaztatok együtt korábban. Mennyiben látod más fénytörésben Budapestet az utazások után?

H. B.: Nagyon sokat formál a világképemen az, hogy a munkánkhoz kapcsolódóan sokat utaztunk a világban. A legkülönfélébb emberekkel találkozunk, különböző társadalmi szinten és pozíciókban. Egy köztéri szobor megtervezése előtt hagyunk időt az adott kultúra és épített környezet megismerésére, egy-egy út felér egy antropológiai tanulmányúttal. Hosszabb külföldi tartózkodás után más perspektívába helyeződnek bizonyos dolgok. Ha Moszkvából jövünk haza, Budapest egy svájci szanatóriumnak tűnik. Atlantában éltünk fél évet a csapatunkkal, mikor hazajöttünk, egy történelmi időutazásba kerültünk, az épületek hatalmas ékszerdobozokként emelkedtek ki lehetetlenül kicsinek tűnő utcákból. Egyszerűen felfoghatatlan, milyen sok történelmi érték van, és megannyi kiváló műemlék különböző építészeti korszakokból. Különleges szépérzékkel és igényességgel kigondolt és kivitelezett, burjánzó épületszobrászati részletek és az épített történelmi értékeink egyszeri és megismételhetetlen örökségei városunknak. Ezek a művek világvároshoz méltó léptékben születtek, és mi ebben a környezetben élünk és gondolkodunk. Néha már természetesnek is tűnik. Pedig nem az! Rajtunk múlik, mit mutatunk meg belőle külföldi vendégeinknek, és rajtunk múlik, hogy milyen értéket közvetítünk városunkról és ezáltal a benne élő emberekről.  

WLB: Milyen a személyes és a szakmai viszonyod Budapesttel?

H. B.: Budapest több pontján éltem, gyerekkori emlékeimnek is szerves része a budai Várban töltött első 16 év, később Pest, a belvárosi élet nyüzsgése, tulajdonképpen nem is éltem olyan helyen, ami ne a világörökség része lett volna! Gáborral az egykori Weiss Manfréd Művekben alkotunk, ez a gyár generálta az egész monarchia GDP-jének 10%-át, itt születtek később a magyar formatervezés remekművei, rengeteg rejtett kincs hever a szemünk előtt. A saját eszközeinkkel azon dolgozunk, hogy egy része, ahol a csarnokaink vannak, méltóképpen kerüljön rehabilitálásra. Egy olyan stúdiót hoztunk létre, amely megállja a helyét a világ bármely pontján. Ha hozzánk eljön valaki külföldről, akkor igyekszünk ezt a térséget is történelmi kontextusba helyezni. Ilyen adottságokkal nem sok város rendelkezik, ezért nem mindegy, hogy bánunk vele és mi marad meg belőle az utókor számára.

Cimkék

Hasonló tartalmak

Kultúra

Gazdátlan tényrakások – Petri-tér

Petri György író, költő és esszéista pályafutása során kritikusan figyelte meg a társadalmat, és írásain keresztül próbálta megérteni annak változásait. Petritől mindig is távol állt az intézményesülés. A szabályokat, a kötelezettségeket megkérdőjelezte, és inkább a sajátos meglátásait követte. A PIM kurátorai úgy gondolták, hogy Petri életművét és az általa képviselt „kívülálló életérzést” nem tehetik az intézmény falai közé egy hagyományos kiállítótérbe, ezért a múzeum kertjéből nyíló egykori Károlyi Étteremben, ma raktárban tekinthető meg a kiállítás.

Kultúra

Dokumentumfilm hetek 2024: Szerelempatak

A 2024-es Doku7 filmfesztivál keretében olyan filmeket hoznak el a szervezők, amelyek az embert és az ő saját valóját, egyéni környezetét ábrázolják, különféle kultúrák, nációk és élethelyzetek vonatkozásában.

Kultúra

Világjáró előadássorozat: India

India varázslatos világába nyerhetünk betekintést a Világjáró előadássorozat első alkalmán, március 6-án, a Márai Sándor Művelődési Házban. A szinte kontinens méretű országot, a maga ezerszínű kultúrájával Elter Károly előadásában ismerhetjük meg alaposabban.

Neked ajánlott

A