Keresés EN
Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

Éjszakai élet

A Magyar utcai luxusbordélyok – Buja éjszakák egykor a Károlyi-kert környékén

Üzletszerű kéjelgés Budapest utcáin? Legális vagy illegális? A Rákóczi tér piros lámpás múltjával többnyire tisztában vagyunk, de a prostitúció már a 19. században behálózta Pestet, a két háború között pedig Buda utcáira is átszivárgott. A buja éjszakákat, a kéjelgést és a bordélyházak működését törvény szabályozta, melyekben katonák, közemberek és írók mellett egészen magas rangúak is megfordultak. Ők leginkább a Károlyi-kert környékén sündörögtek, a Magyar utcai luxusbordélyok hírhedt látogatói voltak – erről Krúdy Gyula is elég sokat írt.

Sokáig én sem tudtam, hogy az egyik kedvenc helyem Budapesten, a Károlyi-kert környéke lényegében a kéjelgés fellegvára volt. Nyilván nem az utcán ácsingózó és férfiakat leszólító lányokat és a kapualjban összebújó alkalmi párokat kell elképzelnünk, egyrészt mert a törvény ezt szigorúan tiltotta, másrészt a lépcsőházi szerelmek pár kerülettel arrébb köttettek. Na de akkor mi is volt valójában a Magyar utcában, és mi köze az egészhez Krúdy Gyulának? 

Krúdyról köztudott, hogy inkább a Zichy utcai kuplerájok látogatója volt a Károlyi-kert-közeli luxus helyett, az, hogy Pilisy Rózát egy regényben is megörökítette, a puszta véletlennek és persze a szerelemnek köszönhető. Egészen véletlenül került ebbe a bordélyba, amikor egyik ismerőse helyett elment a tulajdonosnő egyik vacsorájára, utána persze ott maradt éjszakára is. 

A rózsaszín függönyökkel takart ablakokkal, a Károlyi-kertre néző erkéllyel és virágzó fácskáival a „legbarátságosabb pesti ház” a Magyar utca 20. szám alatt várta vendégeit, ahol a madám, vagyis Pilisy (Schumayer) Róza nemcsak a kéjelgésnek adott otthont, hanem sokszor zenés, verses vacsorákat is adott, és a meghívottak között a férfiakon túl olykor színésznők is megfordultak – bár ők a vacsora végeztével távoztak is.

Krúdy egyik kedvelt regényét, A vörös postakocsit (1913) olvasva nemcsak az egykori közkedvelt bordély helyét ismerjük meg, de arról is képet kapunk, hogyan zajlott az élet egy ilyen házban. A vendégeket a szalonban fogadták, ahol halk zenei aláfestés mellett ételt és italt kaptak, ráadásul komoly társasági élet folyt, miközben az éppen szabad és a szemérmességtől igen távol álló lányokat is megnézhették maguknak a férfiak.

Noha az írók gyakran romantizálták a bordélyokat – ami abban különbözött a kéjnőtelepektől, hogy itt volt egy szalon – és a kéjnőtelepeket, amiket belengett a féktelen jókedv, az erkölcsnélküliség és a túlfűtött erotika, korántsem önszántából lett valaki kurtizán. A jobb élet reményében vidékről Pestre felköltöző lányok előtt két opció állt: beállni cselédnek vagy prostituáltnak. Utóbbit sokan átmeneti pénzszerzésként választották, addig, amíg nem találnak munkát egy tisztes háznál. 

Azok a lányok, akik bordélyba kerültek, erősen függtek a tulajdonosoktól: ahhoz, hogy a visszatérő vendégek érdeklődését fenntartsák, folyamatosan új ruhákra, ékszerekre, parfümökre és egyéb élvezeti szerekre volt szükségük, amiket komoly pénzekért tudtak megvásárolni – hitelbe a madámtól. Ördögi kör volt, amiből nem mindenki tudott kijutni, és aki nem egy jobb házba került, az sajnos zord körülmények között, parányi fülkékben fogadta a vendégeket. Pesten 1867-ben legalizálták a prostitúciót, a szabályozással a kéjnőtelepeket is igyekeztek bordélyokká alakítani, mert azt gondolták, így lehet a legjobban ellenőrizni a kéjelgést, ami ekkor már hivatalosan is üzletnek minősült.

Pilisy Róza, akit Krúdynál Madame Louise-ként ismerünk, volt az egyik legszebb pesti hölgy, aki 16 évesen egy Szervita téri virágüzletben még a virágárusléttel kacérkodott, a rózsák és a szegfűk bódító illatával övezte magát, bár már ekkor is a gazdag arisztokratákat bűvölte. A legenda és persze Krúdy szerint a szürke hétköznapokból Apponyi Albert emelte ki, aki „belépett gomblyukvirágért” az üzletbe, és csakhamar a virágkereskedés mindennapi látogatója lett. Sokáig titkos hódolóként bérelt számára lakást, a főváros legjobb francia és német nyelvmestereit, egyetemi tanárait fogadta fel számára, amit megannyi külföldi utazás és szórakozás kísért, melyek során igazi dáma vált belőle.

A Magyar utcai házat Róza részvénytársasági alapon vásárolta, a ház berendezését Thék Endre asztalos készítette, aki egyébként a Budavári Palota Szent István-termének fali dekorációit is. A bordélyban „polgári kényelemmel berendezett szobák voltak. Az egyik szalon a Biedermeier ízlést dicsérte, a másik a rokokóról beszélt. Az ebédlőben széles diófa asztal, pohárszék, mint valamely falusi úriházban, ahol megbecsülik a nagyapákról maradt bútorokat.” 

A vendégek viszont inkognitóban lépték át az ajtót, valódi kilétükről csak a falon függő képek árulkodtak, „A fölírásokat – amelyek bizonyosan a kép alsó részén találhatók – diszkréten eltakarta a ráma. De még így is felismerte Klára az egyik képben Edwardot, a brit királyt. Amott egy bíboros állott finom arcával és ifjú és öreg mágnás urak valamely jelmezestély öltözetben.” Arról, hogy bizony királyok is megfordultak nála, Krúdy nemcsak A vörös postakocsiban mesél, de Rózáról írt nekrológjában is.

Ha nem ragadunk le a Magyar utca 20-nál, hanem elindulunk a Mélypont presszó felé, akkor még kettő egykorvolt bordélyt fedezünk fel: a 29-es Maison Fridát és a 34-es szám alatti házat, ahová 1948-ban a Jászai Mari Színészotthon költözött. A Maison Frida épületét Östreicher Ede és neje rögtön azzal a céllal vásárolta meg, hogy bordélyt nyissanak. 1905-ben 14 lánnyal indult a működése, ami alatt nemegyszer ütköztek törvénybe. A 34-es ház többször gazdát cserélt, de Schlesinger Lipót és felesége kifejezetten bordélynyitási céllal vették meg, noha a városban már máshol is üzemeltettek egyet.

1927-ben azonban új rendeletet hoztak a prostitúcióról, és beszüntették a bordélyokat, visszavonták az engedélyeket, és az ekkor kialakuló találkahelyek már teljesen más világot alkottak, nem sok közük maradt az egykori bordélyokhoz.

Cimkék

Hasonló tartalmak

Látnivalók és kultúra

Ezek voltak Budapest legnagyobb karácsonyi látványosságai az elmúlt 200 évben

?>

A karácsony az év egyik legkülönlegesebb időszaka, így volt ez már 200 évvel ezelőtt is.

Illusztrációkon mutatjuk, hogyan fejlesztené Rákosrendező barnamezős területét a Főváros

?>

Illusztrációkon mutatjuk, hogyan fejlesztené Rákosrendező barnamezős területét a Főváros: tó, patak, rengeteg zöldfelület és lakóházak.

A hedonizmus titkos receptje – Indítsd pezsgős reggelivel a napot!

?>

Nincs jobb napkezdés, mint egy hosszú, pezsgős reggeli, amit szép környezetben, barátokkal vagy akár egyedül, magunkat megajándékozva tölthetünk.

A Mikulás után a Jégkirálynő is Budapestre érkezett

?>

A Cinema Mysticában, Budapest első, digitális művészeti kiállítóhelyén 8 új installációval köszöntött be a tél.

Neked ajánlott

A